2009. febr. 23.

Sokmagvas zsömlecsillagok, avagy egy kenyérsütő gép nekrológja

Hát ez a nap is elérkezett. Rettegtem tőle, nem vártam, igyekeztem álmaimban is elkerülni, szóba sem hoztam, nehogy ördögöt fessek a falra. Ideig-óráig sikerült elodázni az elkerülhetetlent, a szomorúságos, bánatos véget.
Kenyérsütő gépünk, konyhánk kissé leharcolt, itt-ott megkopott, de igen megbecsült tagja, folyó év második havának idusa utáni hatodik napon visszaadta lelkét (van egy gépnek lelke?) alkotójának, szigetelő gyűrűje feladta a majd mindennapi küzdelmet és szinte atomjaira bomlott.
Hősies küzdelemmel, utolsó erejével még bedagasztott egy tucatnyi hagymás, sokmagvas zsömlecsillagot, táplálva a reményt, miszerint bírja még a robotot, ám az ezt követő kenyérsütési próbálkozásnál kiderült, nincs tovább.
Kis kenyérsütőnk, köszönjük az eddigi finomságokat, melyek a te jóvoltodból (is) és szorgalmas munkád eredményeként az asztalunkra kerültek. Nem felejtünk. (Márcsak azért sem, mert kilátásban van egy utánpótlás alkatrész, ami, reméljük, újra működőképessé teszi.)

Hagymás, sokmagvas zsömlecsillagok. Amiket valójában zsömlének is lehet sütni, amennyiben nincs időnk lisztezett ollóval csillagokat faragni. Az ízük ... hát az valami fenomenális. A vajon aranyszínűre pirított hagyma-fokhagyma párosa keringőzik minden falatban a durvára vágott tökmag-napraforgómag-kesudió trióval. Mit keringőzik ... valóságos virtustáncot jár, miközben a háttérben szerényen meghúzódva, de finoman érződik a teljeskiőrlésű liszt és zabkorpa zamata.
Eddig háromszor sütöttem ezeket a zsömlecsillagokat. A harmadnapra hírmondó sem maradt belőlük, csupán némi morzsa árválkodott a kenyereskosár alján.



Hagymás, sokmagvas zsömlecsillagok


hozzávalók - 12 db

50 gr vaj (25+25 gr)
2 közepes fej hagyma, apróra vágva
2 gerezd fokhagyma, aprózva
280 ml víz
300 gr fehér liszt (BL-55)
90 gr teljeskiőrlésű liszt
30 gr zabkorpa
2 tk só
2 tk méz
1,5 tk szárított élesztő

3-4 ek durvára vágott tök- és napraforgómag és kesudió (és, nem vagy)

kukoricaliszt a szóráshoz

a kesudió sajnos lemaradt a képről, de becsszóra van benne

A vaj felén aranyszínűre pirítom az aprózott hagymát és fokhagymát.



Kimérem a többi hozzávalót, addig a hagyma langyosra hűl.
A kenyérsütő gép formájába öntöm a vizet, rákanalazom a kétféle lisztet és a zabkorpát, majd ezek tetejére, a forma külön sarkaiba teszem a mézet, sót, és a maradék vajat. A szárított élesztő középre kerül, a lisztbe egy kis bemélyedést készítek, de ügyelek, hogy az élesztő ne érjen a vízhez. Dagasztó/kelesztő programot indítok. Csak a dagasztásra lesz szükségem, de az én gépemen együtt van ez a két program. Hangjelzéskor, de ha nem jelez a gép, akkor a dagasztási ciklus vége előtt 5-6 perccel, a tésztához teszem a pirított hagyma-fokhagymát és a durvára vágott magokat.



A puha állagú tésztát lisztezett lapítóra veszem, lisztes kézzel enyhén átgyúrom és tucatnyi egyforma darabra vágom.
Az egyes darabokat gömböccé formázom és kukoricaliszttel meghintett sütőpapíros tepsibe teszem.



Mikor az összes a tepsiben sorakozik, tetejüket is bőven meghintem kukoricaliszttel.



Egészen vékonyan megolajozott fóliával lazán letakarom; meleg helyen 30 percig kelesztem, vagy míg duplájukra nőnek.
Kézbe kapok egy ollót, enyhén belisztezem (csak a vágó részeit :-) és, most jön a trükk!, a pufira kelt zsemléket egyenként bevagdosom majdnem a tészta közepéig, mindegyiket öt helyen.



Mihelyt a formázással megvagyok, a csillagokkal teli tepsit előmelegített, forró (200 fok, légkev., gázsütő 6. fokozat) sütőbe tolom és 18-20 percig sütöm, vagy míg kívánatosan aranybarna színük nem lesz.
A kész zsömlecsillagokat rácsra téve hűlni hagyom.
A ropogós és mégis laza, a pirított hagymától és magoktól igen gazdag ízű zsömlecsillag különleges és igen finom csak úgy magában, kísérőnek zöldséglevesek mellé, szendvicsalapnak, házi libazsírral - kinek-kinek ízlése szerint.



Jó étvágyat!

3 megjegyzés:

The Chef Viki írta...

Béke poraidra, kedves kis kenyérsütőgép! Jól szolgáltál a Garffyka-családnál!

Lelkük van, ez biztos, nálunk a mosógépnek is neve van (Borika)!

Mese nincs, irány a héten a MediaMarkt!!!

Egyszer sütöttem ilyesmi hagymás kenyeret, nagyon finom volt!

trinity írta...

Ej, ej Viki....Hát nem halt még meg az a kenyérsütőgép, csak új alkatrészt kap...megjavítják.....A hagymás kenyérre én is készültem, Limara sütött a napokban.Gyors felépülést a gépnek, mielőbb dolgozhasson:)))

max írta...

Én a cserét favorizálom, sajna, de ez tapasztalat. Mi már eltemmettünk 3 sütőt és 3 kézi robotot, ezek mind a pékség áldozatai lettek.
A csillag tök jó lett, dobni lehet?:)