Oldalak

2013. ápr. 27.

Zöldség inni


Reggeliről maradt néhány cikk paradicsom. A délelőtti rágcsának kitett paprikából marad három darab és zsenge murokból is néhány szál (éreztem, hogy túlzás két kötéssel megpucolni), a hűtőben két napja lézeng egy darab kígyóuborka.
Ételt ugye ki nem dobunk, viszont tudom, ami nyers rágcsa nem fogy el frissiben, azt addig teszem ide-oda, amíg bele nem főzöm valamibe. Viszont az ebédnek való már vígan rotyogott.
Azt hiszem a nagy konyhagép feltalálók azért alkották meg a turmixot, hogy ehhez hasonló helyzetre megoldást nyújtsanak :)
Tücsike kíváncsian kérdezte, mit zümmögök. Zöldségeket inni, feleltem.



 
Zöldségmix

A turmixgépbe szórom a felkockázott kígyóuborkát, paprikát, 2-3 szál zsenge murkot (lánykori nevén sárgarépa), egy fej cikkekre vágott paradicsomot. Ráteszek egy, szintén kockára vágott, almát, 5-6 zöld bazsalikom levelet. Kevéske sóval és frissen őrölt borssal, kiskanálnyi citromlével fűszerezem. Annyi hideg vízzel, hogy sűrű, de iható mixet kapjak, leturmixolom.


 


Lehűtöm, majd, bazsalikom bóbitával, szívószállal kínálom.
Miközben iszogatom, képzeletben hátradőlök a napsütötte Balaton parton ringatózó hintaszékemben :)




Jó étvágyat !

Datolyamézes ampal


Volt szerencsém tavaly kis időt egyik kedvenc helyemen tölteni (ismét :), az Egyesült Arab Emirátusokban.
Anélkül, hogy tudatosan terveztük volna, sikerült az EID fesztivál idején érkeznünk, ekkor mindenhol - de szó szerint mindenhol, a legkisebb családi bolttól kezdve a hiperszuper, óriási méretű, lenyűgöző és top világmárkákat felvonultató bevásárló központokig - óriási árleszállítások vannak.
Nagy vásárlást nem terveztünk, de már jóval indulás előtt tudtam, ha semmi mást nem is, datolyamézet mindenképpen veszek.
Jópár évvel ezelőtt, mondhatni véletlenül láttam meg ezt a finomságos kincset, a Souq egyik kis boltjában. Mivel láthatóan tépelődtem, vajon vegyek-e egy üveg datolyamézet vagy sem - s mivel előtte jópár dologra lelkesen alkudtam majd egy órán keresztül -, az árus felajánlotta: kibont egy üveggel, kóstoljam meg, ha ízlik, elviszem, ha nem, az ő vesztesége. Mit mondhatnék? Már az illatától elkábultam, -csábultam, s azóta lelkes datolyaméz rajongó vagyok.
Állagra sűrűbb, színre sötétebb, mint az itthoni mézek, íze is erőteljesebb. Selymes, datolyás, mézes, finomságos.

Ettük á la natúran, kiskanállal egyenest az üvegből, datolyamézzel készült a Mici torta, és ezt csorgattam a reggeli amerikai palacsintára is.
Hmmmmmmmmmmmmmmmmm :)

Amerikai palacsinta, rövidebb nevén ampal, viszonylag gyakran kerül az asztalra, jellemzően hétvégi reggeli, bőven belefér a reggeli kávé és a gyerekek ébredése közötti időbe.
Bár legutóbb új receptet próbáltam - ez is bevállt és felkerült az ilyet-még-mindeképpen-készíteni listára, akárcsak az eddig használt -, a tésztához kevert, picurka forró vajban elősütött, összetört banán maradt a hozzávalók között. A banán, azonkívül, hogy kellemes állagúvá teszi a tésztát, kicsit édesíti is, így a tésztába nem teszek cukrot.




Datolyamézes amerikai palacsinta

hozzávalók


2013. ápr. 26.

Nokedli új ruhában


Ha tavasz, akkor friss, zsenge, ropogós fejessaláta.
Ha zsenge fejessaláta, akkor tojásos nokedli.
Ha tojásos nokedli, akkor sok, nagy vájlingnyi, rengeteg.

A vasárnapi tojásos nokedli igen rövid életű volt, Manapó és az aprónépség seperc alatt eltüntette a tányérból ebédnél, pedig belehúztam és öt tojásnyi tésztából szaggattam a kunkori nokedliket, amiket kevéske felforrósított kacsazsírban forgattam meg, mielőtt négy tojás-tejszín keverékével nyakon öntöttem.

Szeretem készíteni, mert hamar kész van, mert a nokedlit kifőzhetem ebéd előtt és a tojásos-tejszínes keveréket frissen, tálalás előtt teszem a felforrósított nokedlire, mert hálás étel és jó nézni, ahogy pillanatok alatt elfogy, s nem utolsó sorban, mert nagyon finom.
Kár, hogy én nem tudom enni, mert bár szeretem és szívesen bekanalaznék emberes adagot, a gyomrom fittyet hány arra, hogy én mit szeretnék :(

Mivel nem akartam kimaradni a családi nokedlizésből, és mert volt még egy adag pestó a hűtőben, ezt rittyentettem magamnak:




Zöldséges nokedli mogyorós medvehagyma pestóval

hozzávalók

1 adag nokedli (kb 1 tojásnyi)
5-6 fej retek + a levelek
egy kicsi cukkini fele
3-4 ek mogyorós medvehagyma pesto (lsd lent)
1 ek mascarpone
1 ek olivaolaj
szezámmag

A nokedlihez 1 tojást, lisztet és kevéske vizet sima, sűrű tésztává keverek, majd lobogó, enyhén sós vízbe szaggatom, kifőzöm, leszűröm, nagyon kevéske forró zsiradékon átforgatom.

A pestóhoz egy marék pörkölt, sótlan mogyorót, 1 ek szotyit (hámozva :), 18-20 medvehagyma levelet, picurka sót, frissen őrölt borst, 2-3 dkg parmezán sajtot, és annyi olivaolajat, hogy krémes masszát kapjak, késes aprítóban finomra dolgozok.
A mogyoró jellegzetes, erős ízt ad a pestónak, ha enyhébbet, kevésbé karakteres ízt akarok, akkor fele részben vagy egészében diót használok.




A retket megmosom, kisebb cikkekre vágom, a cukkinit apróra kockázom.
A retekleveleket megmosom, lerázogatom, vékony laskára aprítom.
Az olivaolajat felmelegítem, rádobom a retket és a cukkinit, nagyjából 2 percig kevergetem, majd rászórom a reteklevelet.
A serpenyőbe borítom a nokedlit, folyamatosan melegítem és alaposan összekeverem.
A pestót és a mascarponet elkeverem, a zöldséges nokedlihez teszem és addig melegítem (3-4 perc), amíg a zöldes-fehéres krém kicsit megolvad és minden nokedlit szépen körbevon.

Tálalás előtt frissen pirított szezámmaggal szórom meg.

Míg családom a friss, illatos tojásos nokedlit kanalazta, villázta szorgalmasan, addig én ebből a zöldséges, mogyorós medvehagyma pestós nokedliből tüntettem el igencsak emberes adagnyit.




 Gyors és könnyű, finom, különleges.

Jó étvágyat !

2013. ápr. 25.

Csokisztikus


Manó volt a névadója a múlt hétvégi tortának. Találó nevet választott :)
Levendulás meggylekvárral borított mogyorós keksztalpon magas csokihab, tetején fehér- és étcsoki forgácsokkal.
Sütés nélkül, nagyjából 20 perc összeállítással és további 3 óra hűtéssel.
Szeretettel ajánlom CV barátnőmnek, valamint csokifüggők figyelmébe :)
Csokisztikus!

A keksz talphoz most korábbi sütésekből maradt tésztát (pl tortának sütött tészta teteje óhatatlanul púposodik kicsit, ezt ugye levágom, mert egyenes tetejű tortát szeretnék; nos, a levágott tészta darabokat, mint a prézlinek szánt kenyeret, megszárítom, majd papírzacskóban tárolom felhasználásig) használtam, de sima (pl háztartási) keksszel is finom.
A lekvárnak története van, tavaly készítettem először levendulás meggylekvárt és minden várakozást felülmúlóan eszméletlenül finom lett. Érezhető, de nem tolakodó levendula illat és íz keveredik az édeskés, mégis kissé fanyar darabos meggylekvárral. Kamrapolcról lekapva, sebtében kinyitva, kiskanállal á la natúr csemegézve is abbahagyhatatlan.
A tortához "valódi" étcsokoládé kell, ez a finomság nem alkalmas a megmaradt csokinyuszik és csokitojások eltüntetésére.
A csokisztikus torta nemigazán illeszthető diétás, fogyózós étrendbe. Cserébe zseniálisan finom, az enyhén érződő pörkölt mogyoró, a bolondítóan mélyvörös, illatos levendulás meggylekvár és a sűrűn csokis csokihab igazi ízorgia.




Csokisztikus - csokihab torta

hozzávalók- 28 cm tortához


2013. ápr. 24.

Szőve-fonva, nem tekerve


Mi legyen vacsorára?
A kört némileg szűkíti, hogy nálunk vacsorára viszonylag ritkán kerül az asztalra meleg (főtt) étel.
"Kent" kenyér, s itt a variációk és lehetőségek száma végtelen. De egy idő után, bármekkora is a kínálat, egyhangú lesz.
Melegszendvics? Finom, már-már klasszikus, s mióta szívemnek igen kedves Dóri barátnőmtől kaptunk ajándékba egy "csukott-szendvics" sütőt, sokkal könnyebb dolgom van.
A leveles tészta különböző feltétekkel, belerejtett finomságokkal szintén gyors és remek vacsora anyag.
Legyen virsli-parti, kiáltja Manó és máris derékig a hűtőben vannak Tücsikével, hogy elővegyék a kellékeket.
Ezt a virsli-partit néhány éve Manónak találtuk ki, hogy nem "csak sima virsli" a vacsora, hanem virsli-parti :), Tücsi is hamar megszerette. Rohanós hétköznapokon nem, de hétvégén reggelire is készül.
Valójában virsli-kenyér, de mégis más, mint a sima főtt virsli egy szelet kenyérrel.
És olyan jókat lehet mulatni elkészítés közben, főleg, hogy aprónépség is lelkesen segít, gyúrják, sodorják a ruganyos kenyértésztát, aztán kórusban skandálják "most fölötte, most alatta, most fölötte, most alatta". Nekem nincs is más dolgom, mint megtölteni, szépen sorba rakni a virsliket és aztán beleszőni a vékony kígyóra sodor kenyértésztát.
Amíg sül a kenyérrel font virsli, vegyes salátát vagy rakott, sült salátát készítek (ez utóbbit a kenyérrel font virsli mellé teszem a sütőben az utolsó 10-12 percben, így egyszerre készül el mindkettő), aprónépség Manapó segítségével kimosakszik  lisztfelhőből és pikk-pakk megterítenek.

Ez a kenyérrel font virslit vendégvárónak is remek, amolyan parti falat. Legutóbb részben teljeskiőrlésű liszttes házi kenyérrel, illetve tojásos, medvehagymás kenyérrel készítettem (a tojásos kenyérhez az eredeti recept metélőhagymát ír, úgy is finom, de most tobzódom a friss medvehagymában, így ez került a kenyértésztába).




Kenyérrel font virsli

hozzávalók


2013. ápr. 22.

Saláta ezerrel: rakott, sült saláta


Többek között azért szeretem a tavaszt, mert végre-végre friss, zsenge, ropogós, hazai fejessaláta halmok között válogathatok a piacon.
Minden formájában szeretem, levesnek, főzeléknek, zöldsalátában, szendvicsekben, vagy csak úgy, magában ropogtatni.
Egyik kedvencem a szupergyorsan összerakható és csudafinom rakott, sült saláta. Évek óta rendszeres vendégünk hétvégi reggelikre, ebédre, vacsorára, esetenként bűntetlen esti nassolnivalóként :)

Alapváltozatban saláta-paradicsom-fokhagymás tejfölből rakom össze, de dúsítható szinte bármilyen zöldséggel, sajttal, zabpehellyel, tehén- vagy juhtúróval. Minden változatban zseniálisan finom!
Legutóbb "de luxe" változat készült, az alaphozzávalók mellet zsenge cukkinivel, póréhagymával, hars zöld karalábé- és reteklevéllel, illatos medvehagymával.




Rakott, sült saláta

hozzávalók


2013. ápr. 13.

Töltött párnák (sós)

 
Anno a legeslegelső ilyen párnácskát Edit barátnőm magaslabdája nyomán készítettem, s nem is annyira a tölteléke fogott meg, sokkal inkább a levelestészta fonása. Nem ördöngösség, pusztán kis türelem kell a tésztacsíkok fonásához.
Azóta sokszor sütöttem, hol zöldséges-húsosan, hol csak zöldségesen töltve, szőtt-fonott és fonatlan levelestészta burokban is.

Ajánlom reggelire, uzsonnára, vacsorára, de ettük már natúran sült husi mellé köretnek.
Legutóbb tegnap került az asztalunkra, vacsorára bögre mézes teával és ma reggelire zöldhagymával, retekkel körítve.
Hamar megvan, a töltelék kedvünk és alapanyagok függvényében, ezerféle módon variálható.
A párnácskák tökéletes rejteket adnak annak a négy falat husinak, amit már senki nem tudott megenni a hétvégi ebéden, vagy a kolbászvégnek, ami ide-oda tolódik a tányéron. Ugyanakkor, az alaptöltelék (káposzta-hagyma-murok) mellett szezonális zöldségekkel remekül keverhető.




Töltött párnácskák

hozzávalók

2013. ápr. 8.

Segítsüti 2013 tavasz ... a licit vége


Véget ért az idei tavaszi Segítsüti licitje.
A mutató 848.670 Ft-ra ugrott az utolsó percek hatalmas hajrája után.


Szívből és nagyon szépen köszönöm minden kedves licitálómnak a nagylelkű támogatást!


Kérlek, kövessétek továbbra is figyelemmel a Segítsüti oldalát, hogy lássátok, hogyan használjuk fel az összeget.

60, 59, 58 ... Segítsüti licitre visszaszámlálás



Még 60 percig nyitott az idei tavaszi Segítsüti licitje!
Már csupán 60 percig nyitott az idei tavaszi Segítsüti licitje!

Minden felajánlást előre is nagyon szépen köszönök !

Pulykamell almás-mézes-rozmaringos mártásban


Ahogy elnézem a blogon megjelent utolsó posztokat, mi nem is eszünk "normális" ételt, csak tortát és sütit. Meg aprónépség kívánságára tojást hámozunk tudományosan és éjjel-nappal Segítsütizünk.


Ma 16:00 óráig lehet még licitálni a Segítsüti sütiárverésen!

 Nem mintha ez ellen az aprónépnek lenne bármi kifogása, mindketten kijelentették, hogy akár egy hétig is ennének csak nyuszisütit :)

Ezzel szemben hétvégén mindketten nagykanállal (bocsánat, villával :) ették azt az almás-mézes-rozmaringos pulykamellet, ami úgy indult, hogy még én sem tudtam, milyen étel kerekedik belőle.
Úgy kezdődött, hogy almás szószt álmodtam meg a husihoz és mindenképpen szelet húst terveztem. Aztán felrémlett előttem legrosszabb rémálmaim egyike, miszerint a gyerekek (főleg az egyik :) ide-oda tologatják az almadarabokat a tányéron, miközben huszadszorra is kijelentik, hogy "ezt én nem szeretem". Bár a nem szeretem ellen rég feltaláltuk az "akkor szerelem nélkül eszed" választ, úgy döntöttem, inkább nem adok magas labdát és az almából egynemű mártás lesz.
Mivel még főzés előtt meglocsoltam a teraszra kitett fűszerkéim, muszáj volt meglátnom és szagolgatnom kicsit a csoda illatos rozmaringot. Ez meg is adta a fűszerezésre az ötletet, rozmaringos-almás mártás lesz. A többi "ment magától", menet közben találtam ki, hogy a mártást turmixolom, így belecsempésztem egy szép szál murkot és egy kevéske petrezselymet is. Mivel nagyon ritkán használom, nem volt itthon főzőtejszín, így a mártást kevéske étkezési keményítővel és tejjel sűrítettem. Na ja, kreatív főzés :)

Hát nagyon finomságos lett, a vasárnapi családi ebéden is megállta a helyét, sőt.
Finomsága mellett vitathatatlan előnye, hogy fél óra alatt elkészült, húsostól, mártásostól, rizs köretestől.




Pulykamell almás-mézes-rozmaringos mártásban

hozzávalók

12 szelet pulykamell - ujjnyi vékony, felnőtt személyenként kettőt számoltam + gyerekek 1-1 kisebb
1 nagy fej hagyma
kb 10 cm póréhagyma  - lehet a zöldes részéből is
1 szál murok
fél szál petrezselyem
4 nagy alma
4 ek méz
1 ek étkezési keményítő
kb 1 dl tej
3-4 ek olaj
só, bors
frisszen reszelt szerecsendió
10-12 levélke rozmaring

Az olajat melegedni teszem kedvenc teflon serpenyőmbe (kedvenc, mert ebben valóban ragad le semmi).
A hagymát megpucolom, félbe vágom, majd vékonyan felszeletelem. A póréhagymát alaposan megmosom, félbe vágom, ezt is vékonyra karikázom.
A hagymákat a kellően meleg, de nem égető olajba szórom, 2-3 perc alatt aranyszínűre üvegesítem.
Ezalatt megpucolom a murkot, petrezselymet, reszelő legkisebb fokán lereszelem (lehet egészen apróra vágni is, reszelve hamarabb elkészül), majd a hagymákhoz szórom. További 2-3 percig, időnként megkevergetve, pirítom.
Az almákat megpucolom, kis kockára vágom, a serpenyőbe szórom, az egészet alaposan átkeverem.
Fűszerek só, bors, frissen reszelt szerecsendió és a 10 levélke - megmosott, lerázogatott - rozmaring apróra vágva.
Összesen kb 2 dl vízzel apránként felöntöm a serpenyőben piruló zöldségeket és fedő alatt nagyjából 6-8 perc alatt szószósítom.

A hagymás-almás fűszeres keveréket egy edénykébe kanalazom, hozzáadok 1 ek étkezési keményítőt, nagyjából 1 dl tejet és a mézet, majd merülő botturmixal simára dolgozom. Megkóstolom, ha kell fűszerezem vagy még egy kis mézzel édesítem. Nem kifejezetten édes, a rozmaring-méz párosítástól fűszeres-édeskés, pikáns mártás lesz.




A mártást kicsit magára hagyom. A pulykamellet felszeletelem. Az üres serpenyőt visszateszem a tűzre, amint felforrósodott beleteszem a hússzeleteket. Én a 12 szeletet két menetben sütöttem ki. Amíg a szeletek egyik oldala sül-pirul, a másikat megszórom frissen őrölt borssal, majd fordítás után a már megpirult oldalt is. A kész szeleteket tányérra szedem, letakarom (különben keményedik).
A serpenyőbe visszaöntöm a pikáns, simára turmixolt mártást, 1-2 percig alacsony lángon rotyogtatom, közben lapát fakanállal felszedegetem a hús pirításakor keletkezett és a serpenyőben maradt "javarészt" (mi itthon így nevezzük).
A hússzeleteket visszateszem a mártásba, fedő alatt további 2-3 percig, csendes tűzön összerotyogtatom.
Mindezalatt megfőzöm a rizset.




Tálaláskor kis műanyag pohár segítségével csinos rizstornyot készítek, mellé teszem a mártással bevont pulykamell szeleteket és a rizstornyot is megkoronázom a pikáns, almás-rozmaringos mártással.

Jó étvágyat !

Segítsüti 2013 tavasz - visszaszámlálás



Alig pár óra és végetér az idei tavaszi Segítsüti sütiárverése.





A sütiárverésre felajánlott 30 csodálatos süti egyikére-másikár licitálva - a felajánlás teljes összegével - a Magyar Gyermekmentő Alapíványt támogatod. Pontosabban, az Alapítvány totálkárosra összetört gyermek mentőorvos autójának pótlását / átalakítását / felszerelését.

Ha még nem licitáltál Segítsütire, ma 16:00 óráig még megteheted. Felejthetetlen élmény!
Ha már licitáltál - amit nagyon szépen köszönök, akár az én sütimre ment a tét, akár más által sütött finomságra -, érdemes ismét ellátogatni a Segítsüti oldalra, hiszen az utolsó órákban nagyon felpörög az árverés.



Szívből köszönök minden licitet!

2013. ápr. 7.

Tücsök & Manó & a Segítsüti



Pillanatképek

Manó Manapóval harcol. A szó ávitt értelmében csupán, ugyanis a valóságban Manó teljes erőbedobással küzd, hogy Manapót két vállra fektesse a nappali szőnyegén. És közben önfeledten sikongatva kacag.
Tücsi áll a szőnyeg szélén, egy percig csendben nézi a harcolókat, arcocskáján döbbenet.
Majd odaszalad Manapóhoz és két évének minden erélyességével rászól Manapóra: "Tesó enyém! Nem bánt! Tesót szeret!"




A márciusi hosszú hétvégén alkalmunk volt kicsit lazítani, Zalakarosra utaztunk. A szállodában nagyszerű játszóház működik, kedves és figyelmes óvónőkkel. "Önző" szülőkként úgy gondoltuk Manapóval, jár nekünk fél óra csendes pihenő, ezért - miután a gyerekekkel együtt lementünk és tíz percet közösen játszottunk - megbeszéltük aprónépséggel, hogy mi most elmegyünk szaunázni, ekkor és ekkor jövünk értük. A megbeszéltnél pár perccel hamarabb érkeztünk, kintről kíváncsiskodtunk a játszóház üvegfalán keresztül. Ezt láttuk: Tücsi Manóhoz simulva egy piros kisautót szorongat, miközben Manó kipirult arccal és öntudattól csillogó szemekkel magyaráz egy nálánál fejjel magasabb fiúnak. Mint később kiderült, ez történt: a nagyfiú "ez nem lányoknak való, add ide!" felkiáltással el akart venni Tücsitől egy piros kisautót, aki persze kétségbeesetten szorongatta kis markában és a világ minden kincséért sem adta volna oda. A nagyfiú úgy gondolta, némi lökdösődés bevethető a kisautó megszerzése érdekében. Ezt látta meg Manó és szaladt megvédeni kistesót: "Ne lökdösd! Ő a kistesóm! És különben sem illik a kisebbet bántani!"




Az oviban óceános könyvet olvasott óvónéni a körülötte álló gyerekeknek.
Hihetetlen, de igaz: a polipnak kilenc agya és három szíve van.
Manó, aki többekkel együtt nézte a könyvet és hallgatta óvónénit, felkiáltott: "Akkor nagyon szeretheti a feleségét!"




Hetek óta szinte állandó téma itthon a Segítsüti.
Egyik délután kérdeztem aprónépet, mi legyen uzsonnára, mire Tücsi rávágta: "Segítsüti!"




Szintén a Segítsüti kapcsán. Éppen a sütiárverésen eddig felajánlott liciteket néztem, mikor Manó megállt mellettem és lelkesen felkiálltott: "Édesanya, az ott a te tortád! Ugye jó nevet adtunk neki édesapával?" - ugyanis a Tarka kikelet torta fantázianevet két férfiemberem találta ki.
Tovább nézegettük a süticsodákat, majd Manó kérdezett: "Édesanya, pontosan mi is az a Segítsüti?" Igyekeztem néhány mondatban összefoglalni a lényeget, majd megmutattam Manónak az idei támogatott, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány honlapját, és a teljesen összetört gyermek mentőorvosi autót.
Manó elszaladt, majd csörgés közepette jött vissza: "Édesanya, én odaadom az összegyűjtött zsebpénzem, hogy a mentők biztosan meg tudják venni azt az autót! És majd kitalálom, hogy milyen sütit csinálj!"


2013. ápr. 5.

Jubiláló tavaszi Segítsüti árverés!



Szeretnél hozzájárulni a Magyar Gyermekmentő Alapítvány, önhibájukon kívül, totálkárosra összetört gyermek mentőorvosi autójának pótlásához / átalakításához / felszereltségéhez?

A Segítsütivel megteheted!


Licitálj a 30 gasztroblogger által felajánlott süticsodák valamelyikére a Segítsüti árverésen és licitnyertesként vagy vigaszágasként tiéd lehet a kiszemelt finomság. Felajánlott licited teljes összegével pedig hozzájárulsz a 2013 tavaszi Segítsüti céljának támogatásához: pótolni, átalakítani, felszerelni a Magyar Gyermekmentő Alapítvány gyermek mentőorvosi autóját.

Adja a fentvaló, hogy soha, senkinek ne legyen szüksége ilyen autóra. Ám, ha mégis halljuk, látjuk végigszáguldani az úton, melengesse majd mindenki szívét, lelkét, hogy az életmentő száguldáshoz egy licittel hozzájárult.

A sütiárverésen licitálhatsz magánszemélyként vagy egy céget képviselve.
A téteket április 5, péntek és április 8, hétfő 16:00 óra között lehet megtenni.


Mint az eddigi években, idén is él a vigaszág lehetősége (magánszemélyek részére), azaz a licitnyertes és a blogger beleegyezésével a licitben második, harmadik, ...... helyen állók is megnyerhetik a kívánt süteményt, mely természetesen frissen készül mindenkinek.

Nem tudsz dönteni a 30 féle finomabbnál finomabb süticsoda között?
Vess egy pillantást a Tarka kikelet tortára :)


Minden licit számít és minden süti segít!
Mert ez a Segítsüti.

Minden licitet előre is nagyon szépen köszönök!

Tarka kikelet torta - Segítsüti 2013 tavasz


Míg kint borús az ég és az esőcseppek monoton kopognak az utca aszfaltján, idebenn igazi, szemet gyönyörködtető, tarka kikeleti idill pompázik.


  

A zsenge zöld cukorfondant gyepet illatos, bimbodzó marcipán rózsák, tarka tulipánok, apró szirmú kis virágok borítják.


 


Ám az igazi finomság a cukorfondant gyepszőnyeg alatt lapul.


 


Mákos tortalapok között több rétegben, ínycsiklandóan pompázik a fehércsokis-tojáslikőrös krém és a levendulás porcukorral bolondított hófehér tejszínhab.
A virágzó rétecske igazi, ínyenc ízkavalkádot rejt.


 


A 2013 tavaszi Segítsütire ez a pazar Tarka kikelet torta készült.


 


A fehércsokis-tojáslikőrös krém alkoholmentes, így gyerekek is jó étvággyal ehetnek a tortából. Tudom, itthon leteszteltük, nagykanállal :)


 


A 2013 tavaszi Segítsüti licitre - a nyertesnek és a nyertes beleegyezésével a vigaszágasoknak - ezt a csodaszép és roppantul finom, 26 cm átmérőjű, Tarka kikelet tortát ajánlom.
Személyes átadás Budapesten és 100 km-es vonzáskörzetben.





A 2013 tavaszi Segítsüti licitje április 5-én, pénteken indul és április 8-án, hétfőn 16:00 órakor zárul.
A licitáláshoz mindössze egy rövid regisztrációra van szükség.

Idén tavasszal a Segítsüti a teljes befolyt támogatási összeggel a Magyar Gyermekmentő Alapítvány totálkárosra összetört gyermek mentőorvosi autójának pótlásához és/vagy átalakításához, felszereltségéhez járul hozzá.
Adja a fentvaló, hogy ne legyen szüksége senkinek ilyen autóra. Ám, ha mégis halljuk, látjuk végigszáguldani az úton, melengesse majd mindenki szívét, lelkét, hogy az életmentő száguldáshoz egy licittel hozzájárult.

Licire fel, mert minden ajánlat számít és minden süti segít!
Mert ez a Segítsüti!




Minden licitet előre is nagyon szépen köszönök!




2013. ápr. 4.

Tudományos módon pucolt tojás


"Édesapa, meg lehet pucolni úgy a tojást, hogy a héja egyben maradjon?"

Ez a kérdés tegnap este hangzott el, mikor az utolsó húsvéti hímestojások kerültek az asztalra. Idén megettük csak úgy "mezítlábasan" az összes főtt tojást, nem készült belőlük semmi konyhaköltemény.




Szóval, a feladat a főtt tojás megpucolása úgy, hogy a héja legalább félben egyben maradjon.
Ugyanis, a tojás speciális tojás volt.
Manó kapta a versikéért és locsolkodásért Zsuzsi mamától. Hagymahéjjal festett, lóhere mintás tojás. Négylevelű lóhere mintás!

"Azért kellene egyben maradjon a héja" - folytatta Manó - ", hogy szerencsét hozzon nekünk."

Logikus. Négylevelű lóhere a tojáshéjon is négylevelű lóhere, s mint ilyen, szerencsehozó talizmán.

Igazság szerint, mivel teljesen új technológiával próbálkoztunk a tojás pucolást illetően, biztos, ami biztos alapon, előbb lefényképeztem a tojást.




Aztán következett a tojás tudományos módon történő megpucolása.
Nem ám asztallaphoz finoman odaütögetni, aztán szalvétába leszedegetni  héját.
Hanem:
Éles késsel főtt tojást, héjastól, hosszában kettévágni.
A megőrzendő fél héjból a tojást mokkáskanállal, érzéssel kiszedegetni.
Az eddig épségben megmaradt fél tojáshéjról, csipesszel, apránként lecsalogatni a belső hártyát.
Egy ecset feláldozásával, a fél tojáshéjat belülről pillanatragasztóval szépen kikenni.

Voilá! Ha nem is teljes egészében a fél tojáshéj, de a lényeg sértetlenül :)




Szép napot :)

2013. ápr. 3.

2, ... 1, ... Segítsüti 2013 tavasz!


A világ legnagyobb tudósai még kutatják, hogy a menetrendszerű Segítsüti hozza-e a tavaszt, vagy esetleg fordítva, ha tavasz van (mégha csak papíron is), akkor Segítsüti.
Egy dologban mindenesetre megegyeznek a legbölcsebb polihisztorok is, a Segítsüti az egyik legönzetlenebb, legnagyszerűbb és legszívetmelengetőbb gasztro-blogger kezdeményezés.




Mi is az a Segítsüti?
Egy-egy tepsi szívvel-lélekkel sütött, ínycsiklandó sütemény, amit 30 lelkes gasztroblogger ajánl fel a Segítsüti árverésen.
A süti liciten mindenki és bárki részt vehet - magánszemélyek és cégek egyaránt -, aki támogatni szeretné a Segítsüti célkitűzését.
Idén tavasszal, a süti árverésen befolyt támogatási összeg egészével a Magyar Gyermekmentő Alapítvány totálkárosra összetört gyermek mentőorvosi autójának pótlásához és/vagy átalakításához, felszereltségéhez szeretne hozzájárulni a Segítsüti - mindazon lelkes és önzetlen licitálók segítségével, akik részt vesznek az április 5-én, pénteken induló és április 8-án, hétfőn 16:00 órakor záruló sütiárverésen.




Egy kis Segítsüti történelem :)
Az első Segítsüti 2009 tavaszán indult és a sütikre licitálók az árverésen befolyt támogatási összeggel a Lea Anyaotthont segítették.
2010-től már két Segítsüti akció indult, egy tavaszi és egy őszi. A két Segítsüti akciónak más-más támogatottja volt: 2010 tavaszán a Péterfy Sándort utcai PIC és a Miskolc PIC, míg ugyanez év őszén a budapesti I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, valamint a szegedi, a zalaegerszegi, a  kecskeméti és a pécsi kórház koraszülött osztálya. Az Axa Csoport extra magas licitjének köszönhetően a 2010-es őszi  Segítsüti rekorddal, több mint 4,6 millió forint támogatási összeggel zárt.
2011 tavaszán a Segítsüti a Down Egyesületet támogatta. Kapcsolódó megmozdulásként nagyon sok - a tavaszi Segítsütiben serénykedő - gasztro-blogger részt vett március 20-án a Vígszínház által harmadik alkalommal megrendezett Down Világnapon is. A 2011 őszi Segítsüti támogatottja a Szemem Fénye Alapítvány és az általa fenntartott két gyermekhospice ház volt, a pécsi Dóri-ház és a törökbálinti Tábitha-ház.
A 2012-es tavaszi Segítsüti finomságai árveréséből befolyt összeg a Gézengúz Alapítvány-t, míg az ugyanazon év ősszel készült süti csodák licitálásán összegyűjtött támogatási összeg az Őrzők Alapítvány-t támogatta.


Számítógépeket beizzítani, ujjakat megtornáztatni, Segítsüti licitre felkészülni!
2, ... 1, ... Segítsüti 2013 tavasz rajt!


Minden licitet előre is nagyon szépen köszönök!