Oldalak

2021. jún. 16.

Suli búcsúztató bodzakrémes torta

Vállaltan "sütőgetős édesanya" vagyok, mindkét gyereknél oviba, suliba, sokszor "beesett" aprósütemény, perec, mézeskalács, torta, egyszer szülői értekezletre is egy adag frissen sült pogácsa. Sajnos úgy alakult - részben covid, részben más okokból -, hogy Katka osztályába jóval kevesebbet tudtam sütni, mint szerettem volna. De, a suli búcsúztató, vakáció köszöntő tortát nem hagyhattam ki, főleg így, negyedik osztály végén. Katkának nem is mondtam, csak hétfő reggel szembesült az osztálynak sütött tortával, így a szokásos krém-ellenőrzésről is lemaradt; szerencsére, azért sikerült finom krémet készítenem.

Ennek a tortának az egyetlen hátránya (na jó, fiam szerint kettő, mert itthonra nem maradt), hogy a krémhez kellő házi bodzaszörp elkészültéhez kell 3-4 nap. Ha van kész bodzaszörp, akkor azonnal is süthető.
Most az idén eltett bodzaszörpöt használtam (lehetne tavalyi is, ha még lenne a tavalyiból). Belül mascarponeval és tejszínhabbal, kívül főzés nélküli pudinggal, tejszínnel, tejjel. A belső krém viszonylag lágy lett, ha "normál" tortába tölteném, akkor egy csomag tortazselével többet használnék, de inkább tortazselé helyett étkezési zselatint.
A tortában most a lapok és a krém nem vízszintesen váltakoztak, hanem függőlegesen. Ehhez a piskótalapnak sütött tésztát csíkokra vágtam, megkentem, a csíkokat egymás után téve tekertem fel. Így lett a 11 cm magas torta egyre ducibb.
Eperrel és áfonyával is szerettem volna díszíteni, "természetesen" pont akkor nem kaptam szép epret, amikor kellett volna. Ráadásul a torta egy másfél napos tókerülő bicajozás-bográcsozás-itthon-nem-lét után készült, és nem bíztam benne, hogy a péntek reggel megvett eper szép marad hétfőig. Így a tortára csokik kerültek, illetve, az egyik osztálytárs kisfiú kedvéért, aki nem ehet tojásos ételeket, tojás (és tej) mentes csokis tésztából szívecskék.

A krém és a tészta is bodzás, előbbihez szörpöt, utóbbihoz bodzás cukrot használtam. A krémben dominánsabb, de nem tolakodó, a bodza íze.


Bodzakrémes torta

hozzávalók - tészta: 2x5 tojásból piskótalap, azaz az alábbiak duplázva; a lapokat külön sütöttem

5 tojás szétválasztva
5 bő ek cukor - ebből 2 ek száraz bodzás cukor* (lsd a legvégén)
5 csapott ek liszt átszitálva
1 mk sütőpor
1 csipet só

hozzávalók - belső krém

4 dl bodzaszörp
2 kis tasak tortazselé
50 dkg mascarpone (Lidl, laktózmentes)
2 csapott ek citrusos porcukor (vagy porcukor és reszelt citromhéj, ez utóbbi ízlés szerint kihagyható)
2 dl tejszín (Lidl, laktózmentes)

hozzávalók - külső krém

1 cs főzés nélküli vaníliás pundingpor
0,7 dl bodzaszörp
1 dl tejszín
1,3 dl tej (Lidl, laktózmentes, 1,5%)

A tortába kerülő krémmel kezdem.
A tejszínt a fagyasztóba teszem; a keverőtálat, amiben majd felverem, a hűtőbe.
A mascarponet előveszem a hűtőből, kibontom.
A tortazselét simára keverem a bodzaszörppel, majd folyamatos keverés mellett kis lángon melegítem, egy szűk percig rotyogtatom, kevergetve kihűtöm, félreteszem.
Az alaposan lehűtött tejszínből kemény habot verek.
A mascarponet elkeverem a citrusos cukorral, majd beledolgozom a kihűlt bodzazselét és a keményre felvert tejszínhabot. A kész krémet hűtőbe teszem, felhasználásig időnként átforgatom (fakanállal vagy spatulával).

A piskótalapokhoz a tojásfehérjéket egy csipetke sóval elkezdem habbá verni, mikor fehéredik, hozzáteszem a cukrokat és kemény, fényes habot verek. Kézimixerrel keverve, egyenként beledolgozom a tojássárgákat. A lisztet és sütőport a kemény habba szitálom. Fakanálra váltok, összeforgatom a lisztet a cukros tojáshabbal. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítom a tésztát. 175 fokra előmelegített sütőben 20-22 perc alatt megsütöm a piskótalapot (elektromos sütő, alsó-felső sütés).
Tiszta, száraz konyharuhára borítom a megsült, illatos piskótát, lehúzom a sütőpapírt, a tésztát hagyom kihűlni, majd egy másik konyharuhával lazán letakarom, hogy ne száradjon.
Megsütöm a második piskótalapot is.

A külső krémhez összemérem a bodzaszörpöt, tejszínt, tejet, simára keverem a főzés nélküli pudingporral, majd kézimixerrel, magas fokozaton, 3-4 perc alatt krémmé dolgozom. Felhasználásig hűtőbe teszem, időnként átforgatom.

A piskótalapokat hosszában vágom. Most, hogy nagy tepsim van, egy lap 33 cm magas lett, így a háromba vágott lapból lett 3 db 11 cm magas piskótacsíkom. Két lapból összesen 6 db csík.
A tortalapra, amire a tortát teszem, kenek egy mokkáskanálnyi krémet; így a kész torta nem fog ide-oda csúszkálni.
A piskótalapokat hosszában egymás után fektetem, megkenem a belső krémmel (bodzazselé-mascarpone-tejszínhab), majd a rövidebb oldalától elkezdem feltekerni. Oda, ahol két tésztacsík összeér, kenek még krémet. A "csigabiga" tortát vágott felével a tortalapra illesztem, eligazgatom, hogy szépen álljon, ahol kell egy kis krémmel kiegészítem (főleg ott, ahol összeérnek a piskótacsík végek), majd legalább fél órát hűtőzni teszem.

A külső krémet kiveszem a hűtőből, átkeverem, 2-3 ek-nyit félreteszek a díszítéshez, a többivel két rétegben bevonom a torta tetejét és oldalát körben.
A torta tetejére teszem a díszeket, a fagyistölcsér alá teszek három kört egy tojás- és tejmentes csokis tésztából, hogy ne ázzon el a krémtől. A tölcsért megtöltöm tojás- és tejmentes csokis tésztával, csokikkal. A csokitojást igyekszem úgy szétszedni, hogy se ujjlenyomatos, se maszatos ne legyen. Néhány csokit fogpiszkáló segítségével rögzítek.

A kész tortát kartondobozba teszem és szállításig a hűtőbe varázsolom (varázsolom, mert a hűtőnk normál méretű és egy négyfős család ellátmánya is benne van).

Katka és kedvenc tanítónénink elmondása szerint a gyerekek nagyon örültek a tortának, finom volt, pillanatok alatt elfogyott.
Én pedig elkezdtem törpölni egy vakáció búcsúztató-suli köszöntő tortánt. 😉

*bodzás cukor: Bodzavirágot lecsipkedek, hogy csak a fehér virágokcsák legyenek, kávédarálóban összeforgatom cukorral; nagyjából 1:1 arányban, sütőpapíron elsimítom,  1-2 nap alatt kiszárad, ha összeállna darálóban kicsit átpörgetem, fűszeres üvegbe teszem; ez a cukor idővel besötétül, megbarnul, de az íze megmarad. Fontos, hogy a tésztához csak "öreg" bodzás cukrot lehet használni, ami már nem nedves, mert a bodzavirágokban lévő kis nedvesség ellágyítja a tojásfehérjét és nem lehet kemény habnak felverni.

Jó étvágyat ! 😊

Bodza üdítő és szörp

 Évekig minden évben eljátszottam, hogy szedtünk egy csomó bodzavirágot, aztán felhívtam édesanyám, hogy ugyan diktálja le - már megint - a bodzaüdítő és szörp receptjét. Na, de most már ennek vége és a fél sajtcetlire felfirkantott, biztos helyre tett, soha meg nem talált receptnek is. 

Tádám, alant az igazi, a legjobb, a legeslegfinomabb bodzaüdítő és bodzaszörp receptje! 

Az üdítőben az a jó, hogy napfénytől és melegtől függően 2-3 nap alatt elkészül és leszűrés után már iható is. Finom, nagyon bodzás, pont megfelelően citromos és édes, enyhén pezseg.

A bodzaszörp szintén megér egy misét, a bő fél kg bodzavirág minden íze, illata, aromája, zamata benne van, édes, de nem túlzottan, sűrű, mokkáskanállal nyalakodni - szigorúan csak minőségellenőrzés kóstolás céljából - csábít.

Bodzaüdítő

1 nagy üvegedény + nagy gézlap vagy többrét fogott szúnyogháló

4-5 nagyobb bodzavirág
3 l víz
30 dkg cukor
3 gr citromsó (vagy borkősav, ami van otthon)
2 nagyobb citrom - de mehet bele egy narancs is
5-10 mentalevél - választható, kihagyható, ízlés kérdése
1 mk borecet

A citromokat (és narancsot) alaposan lemosom, felaprítom vagy karikázom (héjastól, nem kell levágni), ahogy kézre esik.
A mentaleveleket leöblítem.
Az összes hozzávalót egy nagy üvegedénybe teszem, hosszú nyelű fakanállal kevergetem, amíg a cukor feloldódik.
Kétrét hajtott gézzel vagy többrét hajtott szúnyoghálóval letakarom, ezt befőző gumival rögzítem.
Az üveget kiteszem a melegre, napfényre.
Ha az idő kegyes, akkor 2-3 nap alatt "beérik" a bodzaüdítő.
Szűrőbe hajtogatott gézen (vagy többrét fogott szúnyoghálón) leszűröm, üvegekbe öntöm, a hűtőbe teszem.
3-4 nap alatt megisszuk. Gyerekpezsgő, üdítő, nagyon ínyencek karikára vágott kígyóuborkával, néhány friss mentalevéllel, cukrozott pohár szélére fogott citromkarikával kínálhatják 😊

Bodzaszörp

50-60 dkg dkg virág (lehetőleg a virág súlya legyen, ne a száráé)
50 dkg cukor
25 gr citromsó (vagy borkősav, ami van otthon)
2,5 l víz
4 citrom, héjastól, karikázva vagy aprítva (én a héja egy részét lereszeltem citrusos cukorhoz)
5-10 mentalevél - választható, kihagyható, ízlés kérdése

A citromokat (és narancsot) alaposan lemosom, felaprítom vagy karikázom (héjastól, nem kell levágni), ahogy kézre esik.
A mentaleveleket leöblítem.
Az összes hozzávalót egy nagy üvegedénybe teszem, hosszú nyelű fakanállal kevergetem, amíg a cukor feloldódik. Ezt nehezebb keverni, mint az üdítőt, hiszen kevesebb vízhez jóval több bodzavirágot teszek.
Kétrét hajtott gézzel vagy többrét hajtott szúnyoghálóval letakarom, ezt befőző gumival rögzítem.
Az üveget kiteszem a melegre, napfényre. 3-4 nap alatt "megérik" és leszűrhető.
Szűrőbe hajtogatott sűrű gézen átszűröm. Ahány liter levet kapok, annyiszor 70 dkg cukrot elkeverek benne, hidegen, oldódásig. Sterilizált üvegekbe töltöm, a hűtőben tárolom. 


És kisebb adagokban (általában 2 dl) lefagyasztom.
Az újrahasznosítás jegyében üres, kimosott mascarpones és tejfölös dobozkákban.


Édesanyám leszűrt literenként 1 kg cukrot kever a szörphöz és ő a sterilizált üvegekbe töltött, lezárt bodzaszörpöt a kamrában tárolja.
A bodzaszörp így magában tömény - de nyalakodni nagyon finom 😋 -, vízzel/szénsavas vízzel hígítva zseniális. Fagyasztom jégkockatartóban is, nyáron uborkás limonádéhoz, télen teához.
Ilyen bodzaszörp volt az alapja az idei születésnapi tortám és Katka osztályában a suli-búcsúztató torta krémjének.

Elérhető hozzávalók, kevés munka, némi türelem, nagyon finom végeredmény!
Kell ennél több?

Egészségünkre ! 😄