Ezekhez az apró, vajas-leveles tésztás kiflicskékhez kissé 'garffykásítottam' az eredeti receptet, ugyanis a mandulás zacskóban egy sütéshez is szűkösen volt meg a 12 dkg, s bárhogy törtem a fejem, nem tudtam nagyjából 8 dknyiból a kétszeresét varázsolni. A mandulasokszorosító gépünk pedig épp most mondta fel a szolgálatot, úgyhogy kreatívkodtam. Így születtek a marcipános-diós kiflik. Két nap, egy-egy adag, a vasárnapi sütésből sikerült négy darabot hétfőre átmenteni.
A mostani két sütéshez készen kapható, fagyasztott leveles tésztát használtam, mea culpa, úgy gondoltam, inkább Manóval és Manapóval töltöm azt az időt, amit a házikészítésű vajas-leveles tészta hajtogatására-nyújtására szánnék. De ígérem, lesz még szőlő, lágy kenyér és házi vajas-leveles tészta is.
Marcipános-diós kiflik
hozzávalók
50 dkg leveles tészta
25 dkg marcipánmassza
6 dkg kekszmorzsa (vagy 10 dkg kekszmorzsa és nincs a töltelékben dió)
4 dkg dió, darálva
1 ek sütőrum
1 púpozott ek porcukor
2 ek méz
1 tojás
~ 8 dkg dió, durvára vágva (vagy mandula)
A kiengedett leveles tésztát egészen vékonyra nyújtom, téglalap alakúra formázva. Éles késsel háromszögekre vágom, ha túl széles a tészta, akkor előbb hosszában ketté és aztán háromszögekre.
legközelebb egyenest a konyhapulton nyújtom majd, vagy szépen megkérem Manapót, vadásszon egy nagyobb lapítót
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhYEjKmPLscdv5u7gSJuyuqP4sXXojTBa79He77M8UQnCk2lgN_6HrTP3o3TNQivNs7BOhbbX5sUt6_ZxXGChERKOICF04Ggm8dQWx2yEYQNL2-KTEFx5Bq6Avnjh-CkWScNAdcT1SkioY/s200/marcipdi%C3%B3s+kiflik_3sz%C3%B6gek.jpg)
A marcipánmasszát a kekszmorzsával és darált dióval, a sütőrummal és a porcukorral összegyúrom, rúddá formázom, szemmértékkel elosztom annyifelé, ahány tésztaháromszögem van, majd éles késsel felvágom és pici rudakká sodrom.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhut60WQ3zgUwLU1JOV5-Mzfweb0gqmcoywUdABjhoWjkg4yc9-1GCtxPeXl2wnR35HIFh2R-NLSV87AiTOUsNVw0AenJiGH6W4oQkFCbWsESwqcyNPh9cx9lu07-bc2LgMyfrfiJJyDUU/s200/marcipdi%C3%B3s+kiflik_t%C3%B6ltel%C3%A9k.jpg)
A tésztaháromszögek hosszabik végébe egy-egy marcipánrudacskát teszek és felsodrom, majd kifli alakban kicsit meghajtom.
Sütőpapíros tepsire sorakoztatom, a tetejüket megkenem a felvert tojással és megszórom a durvára vágott dióval (vagy mandulával).
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiw1bd5alPgYxUzbvYvooObGGTNR9uDdo5B3OqzX98iEwriEEZ5tX9QRAkOd3Vf-EjMDtRV0FP_jIsHbTXmD5gY1tOFhBTvMrVIJYzorrDN_gga5yYIWY4JT0X04wYFiNTBvY5HTJ4PrPs/s200/marcipdi%C3%B3s+kiflik_tepsiben.jpg)
Előmelegített sütőbe teszem (190 fok, légkev.), két perc múlva visszaveszem a sütő hőmérsékletét 160 fokra és 22-25 perc alatt halvány aranybarnára sütöm a kifliket.
Még forrón megszórom porcukorral és türelmetlenül várom-várjuk, hogy ehetőre hűljenek.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgYy6tGmwRaqxSGDD9OaWdTNPfSBS7VNgVxBKFaiaOzhyaKzjvqKrbhvkQ3NW9nWjLmH8-N3uktpARMSponvcciGGd93UT5l40A-HbpF0rDpIb7I7ITi6l7fesdCN0UE4mv45Am84i0EWM/s200/marcipdi%C3%B3s+kiflik_k%C3%A9sz2.jpg)
Jó étvágyat!
A mostani két sütéshez készen kapható, fagyasztott leveles tésztát használtam, mea culpa, úgy gondoltam, inkább Manóval és Manapóval töltöm azt az időt, amit a házikészítésű vajas-leveles tészta hajtogatására-nyújtására szánnék. De ígérem, lesz még szőlő, lágy kenyér és házi vajas-leveles tészta is.
Marcipános-diós kiflik
hozzávalók
50 dkg leveles tészta
25 dkg marcipánmassza
6 dkg kekszmorzsa (vagy 10 dkg kekszmorzsa és nincs a töltelékben dió)
4 dkg dió, darálva
1 ek sütőrum
1 púpozott ek porcukor
2 ek méz
1 tojás
~ 8 dkg dió, durvára vágva (vagy mandula)
A kiengedett leveles tésztát egészen vékonyra nyújtom, téglalap alakúra formázva. Éles késsel háromszögekre vágom, ha túl széles a tészta, akkor előbb hosszában ketté és aztán háromszögekre.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjj0j-nxIizqekVJf6UNePYnqFFCKU-f9sHNhbw9MdB8WFSVSG81WRvq6t-4tMIlpOszChMEeyhdN0usVoQoiGIzHJL2wCfZXjwfFoMejSUKfTn4Rhf7i_1cZ6QS5z0WbyeiZPIVnt45Nk/s200/marcipdi%C3%B3s+kiflik_t%C3%A9szta.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhYEjKmPLscdv5u7gSJuyuqP4sXXojTBa79He77M8UQnCk2lgN_6HrTP3o3TNQivNs7BOhbbX5sUt6_ZxXGChERKOICF04Ggm8dQWx2yEYQNL2-KTEFx5Bq6Avnjh-CkWScNAdcT1SkioY/s200/marcipdi%C3%B3s+kiflik_3sz%C3%B6gek.jpg)
A marcipánmasszát a kekszmorzsával és darált dióval, a sütőrummal és a porcukorral összegyúrom, rúddá formázom, szemmértékkel elosztom annyifelé, ahány tésztaháromszögem van, majd éles késsel felvágom és pici rudakká sodrom.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhut60WQ3zgUwLU1JOV5-Mzfweb0gqmcoywUdABjhoWjkg4yc9-1GCtxPeXl2wnR35HIFh2R-NLSV87AiTOUsNVw0AenJiGH6W4oQkFCbWsESwqcyNPh9cx9lu07-bc2LgMyfrfiJJyDUU/s200/marcipdi%C3%B3s+kiflik_t%C3%B6ltel%C3%A9k.jpg)
A tésztaháromszögek hosszabik végébe egy-egy marcipánrudacskát teszek és felsodrom, majd kifli alakban kicsit meghajtom.
Sütőpapíros tepsire sorakoztatom, a tetejüket megkenem a felvert tojással és megszórom a durvára vágott dióval (vagy mandulával).
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiw1bd5alPgYxUzbvYvooObGGTNR9uDdo5B3OqzX98iEwriEEZ5tX9QRAkOd3Vf-EjMDtRV0FP_jIsHbTXmD5gY1tOFhBTvMrVIJYzorrDN_gga5yYIWY4JT0X04wYFiNTBvY5HTJ4PrPs/s200/marcipdi%C3%B3s+kiflik_tepsiben.jpg)
Előmelegített sütőbe teszem (190 fok, légkev.), két perc múlva visszaveszem a sütő hőmérsékletét 160 fokra és 22-25 perc alatt halvány aranybarnára sütöm a kifliket.
Még forrón megszórom porcukorral és türelmetlenül várom-várjuk, hogy ehetőre hűljenek.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgYy6tGmwRaqxSGDD9OaWdTNPfSBS7VNgVxBKFaiaOzhyaKzjvqKrbhvkQ3NW9nWjLmH8-N3uktpARMSponvcciGGd93UT5l40A-HbpF0rDpIb7I7ITi6l7fesdCN0UE4mv45Am84i0EWM/s200/marcipdi%C3%B3s+kiflik_k%C3%A9sz2.jpg)
Jó étvágyat!
1 megjegyzés:
Épp így jártam hétvégén: fél kilós levelestésztát nyújtottam és nekem is kicsi lett a gyúródeszka:O
Ezt én is a boltban veszem,egyenlőre....De ami késik, nem múlik:)
Szépek lettek a kiflicskék és szerintem a marcipános választásod nyerő!
Megjegyzés küldése