Udvari receptszállító

Ha nem lenne nagyképű kijelentés, azt mondanám, Edit barátnőm lassan udvari szállítóm lett :), már ami a recepteket illeti. Ugyanis ennek a finomságnak az alapötlete is tőle származik.
Az úgy volt, hogy ő sokáig tiltakozott a hús-gyümölcs párosítás ellen. Aztán egyszer homlokon csókolta a konyhatündérek múzsája és rittyentett olyan, de olyan barackos csirkét, hogy a szomszédok is megnyalták volna mind a tíz ujjukat, ha jutott volna nekik :)

Ennek a nem kóstolt, de tuti finom barackos csirkének a nyomán készítettem nektarinos csirkét (olcsóbb és szebb volt a nektarin, mint a barack), aztán egy-két laza csavarral követte barackos-szőlős, barackos-szilvás csirke.
Azonkívül, hogy gyorsan kész van (nagyjából fél óra), fűszerek és gyümölcsök tekintetében szinte a végtelenségig variálható, s ami talán a legfontosabb, nagyon finom!

Manó is lelkesen villázta a barackos változatot, igaz, mikor kérdezte, hogy mi az ott a csirke és rizs mellett - urambocsá -, azt mondtam, gomba ... Merthogy azt szereti, a barackot viszont nem ... elméletileg, mert szép adagot eltüntetett és még csak ki se piszkálta a "gombát" :)

Az utolsó két változat barackos-szőlős és barackos-szilvás volt. Előbbi fűszere rozmaring, utóbbié kevéske méz - a barack savanyúbb volt, mint számítottam - és Max barátomtól kapott wok fűszer.
Ugye, milyen csodálatos Barátaim vannak? :) Kitől receptet, ihletet, kitől fűszert kapok. Nekem már csak megfőzni kell. :)




Barackos / szőlős / szilvás csirke

hozzávalók

3-4 csirkecomb - felső, ez volt szebb a hentesnél
1 nagyobb vagy 2 kisebb fej hagyma
3-4 gerezd fokhagyma
3-4 őszibarack és/v 1-2 maréknyi nagyszemű szőlő és/v 10-20 szem szilva
kevéske margarin
0,5 dl fehérbor
0,5-1 dl tej - lehet tejszín is, nálunk a tej jobban bejön
fűszerek:
só, fehérbors
ízlés szerint: szerecsendió, gyömbér, wok fűszerkeverék, rozmaring
1 ek méz - ha a barack vagy szilva nem elég édes; elhagyható
1 kk citromlé

A csirkecombokat leöblítem, konyhai papírtörlővel lelapogatom; lebőrözöm (ezt nem muszáj), kicsontozom és kockára vágom. Meghintem, összeforgatom kevés fehérborssal és wok fűszerkeverékkel.

Tipp & trükk:
* A csontokat bezacskózom és a fagyasztóba teszem, tökéletesen fel lehet dobni vele bármilyen zöldség levest.
* A bőrét külön megfőzöm, Lizikutya nagyon szereti.

A barackot megpucolom, húsát kockára vágom; a nagyszemű szőlőt megmosom, héját lehúzom, a szemeket félbevágom, a magokat éles-hegyes késsel kiemelem; a szilvát megmosom, kimagozom, negyedekre vágom.
Ha a gyümölcs (barack, nektarin, szilva) elég édes, csak egy kk citromlével forgatom össze, hogy ne barnuljon.
Ha a gyümölcs savanyúbb, mint számítom, akkor kb 1 ek mézzel és a picurka citromlével forgatom, keverem össze.

A hagymát megpucolom, apróra vágom.
A margarint megmelegítem, rádobom a hagymát, rányomom a fokhagymát és aranyszínűre futtatom.
A serpenyőbe teszem a csirkehúst, fehéredésig pirítom.
Fűszerezem: só, és ízlés szerint mehet bele reszelt szerecsendió, friss gyömbér (szintén reszelve), apróra vágott zöld rozmaring.
Aláöntöm a fehérbort, majd fedő alatt, lassú tűzön párolom; időnként egészen kevéske vizet alálöttyintek (összesen szűk 0,3 dl-t).
Mikor a hús majdnem kész van, ráteszem a (mézes) gyümölcsöt és 2-3 percig nagyobb lángon együtt forgatom.
Lehúzom a tüzet, a serpenyőbe öntöm a tejet és az egészet összeforgatom, egyet rottyantok rajta.
Megkóstolom, ha kell utánnafűszerezem.

Natúr párolt rizzsel tálalom.


Egyszerű, nagyszerű, gyors és könnyű.
Ja, és nagyon finom!

Jó étvágyat !

Calzone - régi étel új ízekben

Kolleganőm mesélte, hogy olyan, de olyan calzonet evett, mint még soha ... szőlő volt benne, édes volt és vanília öntetes.

Pizzát többször is sütöttem, a másfél óra dagaszt-keleszt folyamatot leszámítva gyorsan megvan, a nyers tészta jól fagyasztható, és szeretjük, mert ezerféleképpen lehet variálni.

Na de így, édesen, még én sem sütöttem.

Nem hagyott nyugodni a gondolat és egy csendesebb szombat délelőtt megsütöttem. Kicsit megbolondítva, fél adag pizzatésztát dagasztattam a géppel.

Alig bírtam kivárni, hogy kész legyen, pedig nem kell sokat sütni, ám a sütőből olyan, de olyan illatok szálldostak, hogy Manóval ketten ott toporogtunk "sülj már meg, sülj már meg" varázsigét mormogva.

Azoknak ajánlom, akik szívesen próbálnak ki új ízeket, és természetesen azoknak, akik szeretik a tészta (kenyér/pizza) és gyümölcs párosítását, akik szívesen csemegéznek szőlőt vagy szilvát, nyáron dinnyét egy karéj lágy fehérkenyérrel.

Szőlős calzone baracköntettel

hozzávalók

1,5 dl víz

0,5 dl narancslé

2 ek olaj

30 dkg liszt

1 mk cukor

1 ek só

1 narancs reszelt héja

2 bőven púpozott ek durvábbra darált dió

3/4 cs szárított élesztő (7 gr-os 3/4-e; kb 2 bő kk)

~ 2 nagy maréknyi szőlőszem (1 marék=kéz tenyerem)

hegyes, éles kés

türelem :)

2 bő ek cukor

csipet fahéj

1 csapott kk liszt

1 felvert tojás

1 bő ek étkezési keményítő

sárgabarack befőtt leve és gyümölcse

A pizzatészta hozzávalóit kenyérsütő gép formájába pakolom, alólra a folyékonyak és a reszelt narancshéj, ezekre a liszt, ennek a tetejére, ellentétes sarkakba a cukor és só, középre a szárított élesztő. Dagaszt-keleszt programot indítok, ez másfél óra.

Amíg a tészta készül, leszemezem a szőlőt, a szemeket megmosom, majd lobogó vízbe dobom nagyjából 3-4 percre (nem érdemes egyszerre sok szemet a vízbe tenni, az a jó, ha fövésben marad). Leszűröm és rögtön hideg vízbe teszem néhány percre. Ennyi elég ahhoz, hogy könnyen tudjam meghámozni a szemeket. A hámozott szemeket kettévágom, kiszedem a magjait, majd - ha nagyon nagyok - negyedbe vágom őket.

A hámozott-magozott-darabolt szőlőt megszórom a cukorral, fahéjjal és a liszttel, jól átforgatom. Érdemes úgy időzíteni, hogy a szőlő akkor legyen kész, mikorra lejár a dagaszt-keleszt program másfél órája.

A pizzatésztát lisztezett lapítóra szedem - szép szálasra kel meg a tészta -, finoman megdögönyözöm és négy részre osztom. A cipókat letakarom és 30 percig pihenni hagyom.

Pihentetés után az egyik cipót 6-8 mm vastagra nyújtom, a legnagyobb méretű pogácsa szaggatómmal (8 cm átmérő) két-három kört szaggatok belőle. Ezeket a köröket egyenként tovább nyújtom, úgy 3-4 mm vastagságúra. Azért szaggatom ki előbb, mert akkor kerekebb, szabályosabb kört tudok nyújtani a tészából. Ezt figyelembe véve, természetesen nem muszáj kiszaggatni és úgy tovább nyújtani, ha valaki enélkül is szabályosan kerek kört tud nyújtani a tésztából.

A pizzakörök egyik felére halmozok a szőlőből, a pizzakör szélét megkenem kicsit felvert tojással, félbehajtom a tésztát, azaz befedem a szőlőt, a széleken villával összenyomogatom.

Sütőpapíros tepsibe sorakoztatom a szőlős calzonekat.

A szaggatás után leesett tésztát összegyúrom, fél cm vastagra kinyújtom, ujjnyi széles csíkokra vágom, ezekből rudacskák sülnek majd, üresen, töltelék nélkül; a diós-narancsos tészta elég édes-ízes ahhoz, hogy önmagában is megállja a helyét.

A calzonek és a pizzarudak tetejét átkenem a felvert tojással, majd 175 fokra előmelegített sütőbe tolom. A rudak hamarabb, ~ 16-18 perc, kisülnek, kikapom azt a tepsit, amiben ezek sorakoznak és a calzonekkal telit további 4-6 percet sülni hagyom.

Az öntethez az étkezési keményítőt elkeverem a barackbefőtt levével, hozzáteszem a gyümölcsöt, kézi mixerrel pürésítem, majd gyenge lángon besűrítem. A befőttlé és a befőtt gyümölcsének mennyisége tetszés szerint változhat, sűrűbb avagy hígabb öntetet szeretnék.

A calzonekat tálaló tányérra szedem, az öntetet külön kínálom hozzá.

A diós-narancsos pizzarudakat tízóraira, uzsonnára elfalatozzuk.

Jó étvágyat!

VKF! XXX. - Álmatlanságom eredménye ...

... ez a csodálatos színű, hihetetlenül zamatos lekvár.

Az úgy volt, hogy Chef Viki barátném magasra dobta a VKF! XXX. témát - Ajándékok a konyhából.
Meg úgy is volt, hogy mostanság nagyon rosszul alszom - nem a VKF! miatt -, hajnalban még bagolyt játszom, kora reggel meg tyúkosat.
Egyik, nagyjából álmatlanul töltött éjszakám eredménye ez a csodalekvár. Félig-meddig kényszerből (is) született, hiszen egyrészt nem tudtam mit kezdeni magammal hajnalok hajnalán, másrészt, az eredeti recept szerinti négy narancsból mindössze kettő volt otthon - persze, csenőmanók akcióban és kettőt eltüntettek :-). Kicsit elszontyolodtam, de egy kávé után úgy döntöttem, én márpedig akkor is döblec lekvárt főzök! Kevesebb naranccsal, csipetnyi citromhéjjal, gyömbéresen. És szőlővel.
Így lett három üveg lekvárom. És még aznap bevásároltam narancsot, szőlőt, döblec és gyömbér volt otthon, s este rittyentettem még néhány üveg lekvárt. Csak úgy. Mert eszméletlenül finom. Ajándékba. Jubiláló VKF!-re.



Narancsos-szőlős döblec lekvár

hozzávalók

~ 0,8-0,9 kg döblec (hámozott, magos-szálas rész nélkül)
2 nagyobb narancs (héja, leve, húsa)
1 citrom reszelt héja
50 dkg befőző cukor (2:1)
40 szem szőlő - kifejezetten nagyszemű, fehér és rosé
1 kk friss, reszelt gyömbér
1 mk szerecsendió
~ 1 dl víz

üvegek, tetők
befőző celofán

A döblecet meghámozom, magjait és szálas részét kikaparom, húsát felkockázom, nagyobb lábasba teszem. Nem kell szabályos kockára vágni, és apróbbra jobb.
A narancsok héját lereszelem, levét alaposan kifacsarom és a facsaróban visszamaradt narancshússal (a fehér részeket kivéve) együtt a döblechez öntöm.
Szintén belereszelem a citrom héját és a gyömbért, szerecsendiót.
Közepes lángon, lefedve, 25 percig főzöm-poszogtatom. Időnként megkeverem, igyekszem minnél jobban összetörni a döblecet, és apránként hozzáöntöm a vizet. Nem sokat egyszerre, éppen csak annyit, le ne égjen.
Amíg a döblec készülődik, van időm kis lábasban vizet forralni, leszemezni a szőlőfürtöket (unalmamban megszámoltam, hány szemet használtam a lekvárhoz), majd a megmosott szemeket 2-3 percre a lobogó vízbe dobni. Leszűröm és hideg vízzel leöblítem, így könny(ebb)ű meghámozni a szőlőszemeket. Ezután félbe-, majd negyedbe vágom, kimagozom és a negyedeket még további egy-két darabba vágom.
Mivel a döblec 25 perce még nem telt le, előkapom a csillogó tisztára mosva eltett befőttes üvegeket, forró vízzel átöblítem, majd a mikróba sorakoztatom (nekem 5-6 fér be egyszerre) és maximum fokozaton 5 percig mikrózom. Teljesen száraz lesz, sterilizálódik, és nagyon forró!, ezért konyhakesztyűvel felszerelkezve veszem ki, de úgy, hogy az üvegek szájához ne érjek hozzá (szöszök a kesztyűről, miegymás).
A befőző celofánt (2 lap/üveg) kevéske langyos vízbe áztatom, így könnyebb vele dolgozni, nem szakad ránézésre.
A szinte krémmé kevert döblechez teszem a szőlőt, hozzáöntöm a befőző cukrot és rotyogástól kezdve 10 percet főzöm. Most már állandóan kavargatni kell, nagyon poszog és alattomosan kirotyog a lábasból.
Porcelántányérra cseppentek kevéske lekvárt, megvárom, míg teljesen kihűl, megkóstolom és egyúttal az állagát is ellenőrzöm, elég sűrű-e. A próbán átment, jöhet az üvegelés.



Lezárom a tüzet, még néhányat keverek a tűzforró lekváron és azon nyomban üvegekbe töltöm. Minden üveget két lap celofánnal fedek le (celofánt kicsavarom az áztató víztől), szorosan ráhúzom a kupakot és 6 percre fejreállítom.
Egy kosárkát (teknőt, nagyobb lábast) kibélelek pokróccal, konyharuhával, beleállítom a még forró üvegeket, párnával, pokrócal letakarom. Egy napig üdültetem, majd mikor teljesen kihűltek, kiveszem a száraz dunsztból és a kamra polcára sorakoztatva gyönyörködöm bennük.
Vagy egyet rögvest felbontok és tulipán zsemle szirmaira kanalazom a csodaszínű, illatos, zamatos, már-már buján csábító lekvárt.



Jó étvágyat!

Szószedett:
döblec - sütőtök (minden féle sütőtök, formától, fajtától, színtől függetlenül)

Újratöltve, avagy Márton napi libasült rendhagyó módon

Bár nem követem vakon a népi jóslatokat, babonákat, mondásokat, Márton napján, azaz november 11-én évek óta kerül liba az asztalra. Pástétom, libasült, libamáj saját zsírjában - mikor, hogy alakul.
Hát idén sehogy nem akart alakulni, pedig jól indult. Október végén megbeszéltem a sarki kisbolt hentesével, hogy szükségünk lesz libahusira. Szerettem volna nyakat és combot, végül comb lett, három szép darab. Boldogan hazavittük, irány a mélyhűtől mert ugye Márton napjáig egypárat még kellett aludni. Egy nappal a jeles nap előtt libacombok mélyhűtőből ki, estére szépen kiengednek, akkor majd megsütöm. Gondoltam. Hát nem így lett, ugyanis a husinak nagyon fura szaga volt, így mérgesen, csalódottan, frusztráltan, szipogva és elkeseredetten kidobtam ... Hát, nem lesz liba Márton napjára. Párom vigasztalt, majd eszünk libamájpástétomos kenyeret, ami ugye finom, de hát ha az ember lánya sült libacombra készül, mégsem az igazi.

Márton napjának estéjén igazi, nem várt, nem remélt, megható és nagyon finom meglepetés várt otthon.



Következzen a libasült és borhab - s egyúttal párom megpróbáltatásainak, hősies küzdelmének és diadalmas győzelmének - története.

Kincsem a fél világot, üzletek sorát és az útbaeső kisebb-nagyobb vendéglőket is bejárta, mire sikerült libát találnia. Felkapta, s mint a szélvész száguldott haza a zsákmánnyal.
Otthon folytatódott a vadászattal induló küzdelem. Ugyanis a libuska egy szépen fejlett, egész liba volt, fagyasztva, illetve kiengedőben, már amennyit ugye Velence és Martonvásár között engedni tudott fagyosságából. Nagykés, vágódeszka, sok-sok türelem és küzdelem, s párom, aki még csirkehúst sem darabolt és nem is igazán rajong a nyers hús fogdosásáért, győzedelmeskedett "a dög" fölött, megszabadítva combjaitól és mellehúsától.
A receptekkel alapvetően az a gond, hogy olyan emberek írják, akik tudnak főzni, de legalábbis az adott ételt már elkészítették legalább egyszer. S általában eszébe sem jut a receptírónak, hogy olyan lépésekhez is pontos útmutatást adjon, mint például "bedörzsöljük sóval és frissen őrölt borssal". Mennyi???? sóval? és mennyi borssal? Mert fél csipetnyi sót is el lehet dörzsölni a húson és fél maréknyit is ...
Szerencsére az ilyen apróságok nem szegték kedvét lázasan dolgozó páromnak, a combokat és a mellehúsát leöblítette, letörölgette, sóval, borssal bedörzsölte, tepsibe tette, mellétett két nagy fej hagymát, tíz duci gerezd fokhagymát, egy szál rozmaringot és a sütésre várakozó liba alá öntött egy jó deci testes vörösbort, majd az egészet alufóliával szorosan lefedte és irány az előmelegített sütő.
A libacombok és mellehúsa engedelmesen és szófogadóan puhultak, sültek, párolódtak másfél órát, mikor is lekerült a tepsiről az alufólia és immár szolárium üzemmódban további negyven percig sültek-pirultak, kiszáradás ellen négypercenkénti saját levével locsolgatás közben.



A libasült mellé desszert is dukál és mi is lehetne alkalomhoz illőbb, mint egy habkönnyű borhab, hatalmas fehér szőlőszemekkel díszítve.
Én még soha nem készítettem borhabot, sőt, amennyire emlékszem, soha nem is ettem még. És receptem sincs hozzá. Szerencsére feltalálták az internetet és sok lelkes gasztroblogger útmutatása elérhető a nagy információs autópályán. Így párom lelkesen keresgetett, s rátalált egy biztatónak és elkészíthetőnek tűnő receptre.

A borhab rendhagyó módon nem fehérborral, de csodaszép színű roséval készült.
S hogy milyen akadályok gördültek párom útjába a borhab készítése közben? Nos, először is, a liba még sült és négypercenként locsolgatni kellett. Aztán a "gőz fölött besűrítjük" sem volt egyszerű feladat, mert ha gőz fölött sűrít az ember fia, akkor azt folyamatosan keverni kell ... és közben a libát locsolni, a tepsi meg forró, tehát konyhakesztyű föl-le, aztán már puszta kézzel tepsi kikap, liba meglocsol, tepsi vissza ... közben keverni gőz fölött ... és hát Manó is kérdez és kíváncsiskodik és mindenképpen segíteni szeretne, érzi ő is, hogy Apa rettentő nagy munkában van, s bizony, elkelne két dolgos kezecske lelkes segítsége.
A tejszínhabot már ketten gyártották, így Manó is kivette részét a Márton napi készülődésből.



Mire nekem sikerült kiszabadulnom az iroda fogságából és az esti mindenki-ugyanarra-megy-amerre-én-is-szeretnék forgalmon átverekedve magam hazaértem, Manó már békésen szundizott, engem pedig ragyogóan tiszta konyha, szépen terített asztal, zamatos, omlós libasült, pillekönnyű borhab, gyöngyöző újbor várt.



És Kincsem, fáradtan a harcoktól, de büszkén, diadalmasan és szélesen mosolyogva. Mégiscsak lett Márton napra libasült!

Bábeli ... ízkavalkád, a konyhában

Egy kis francia, egy kis olasz - igaz, ez francia "ráhatásra" - és egy kis magyar.
Bábelinek hangzik, s ha nyelvekről beszélnénk, meglehet, elvesztettük volna a fonalat, de szerencsére francia-olasz-magyar ízek forgataga volt a kihívás.
Ez volt a szombati menü.

Francia hagymaleves

hozzávalók (6 személy + tányérni kóstolgatós)

8 nagy fej hagyma
5 duci gerezd fokhagyma
margarin
2 ek liszt
2,5-2,7 dl húslé (vagy víz+leveskocka)
1,5 dl tej
1 bő ek mustár
só, bors
ízlés szerint bazsalikom, borsikafű
pirítós, sajt

A hagymákat megpucolom, félfejre vágom, majd vékonyan felkarikázom. Edényben megolvasztok kb 6-7 dkg margarint, rádobom a töménytelen mennyiségű hagymát, lelkesen kavargatom, míg a hagyma szép üveges lesz. Belenyomom a megpucolt fokhagymát, jól összeforgatom. Kézügybe készítem a húslét, megszórom a már szinte aranysárga hagymát 2 ek-nyi liszttel. Jól összeforgatom, felöntöm kb 3-4 dl húslével, alaposan összekeverem, hogy ne maradjon csomós a liszttől (habverővel könnyedén), majd hozzáteszem a többi húslét is. Félrebillentett fedő alatt, kis lángon főzöm, amíg a hagyma szinte szétmállik (nagyjából 20-25 perc). Egy tálkában összekeverem a mustárt, a tej egy részét és a levesből egy merőkanálnyit, majd szépen visszaöntöm a lassan fövő levesbe. Hozzáadom a maradék tejet, sózom, borsózom, én szoktam bő csipetnyi borsikafüvet (vagy bazsalikomot) tenni hozzá. Egyet rottyantok rajta, hogy a tejtől kapott hab elfőjjön és lehúzom a tűzről.
Fokhagymás-zöldfűszeres kenyérből készült, sajtos pirítóssal tálaltam.



Bon appetit!

Marengói csirke(comb)

Ennek története van. Eredetileg teljesen mást terveztem főfogásnak a hagymaleves után, de pénteken a kezembe akadt egy újság (metropol), amiben majdnem teljes oldalon taglalták az étel eredetét és receptjét. Mire elolvastam, teljesen megéheztem, és egyúttal eldöntöttem, hogy borjúmáj (eredeti terv) halasztva, jöjjön ez a kicsit fura nevű, kicsit fura-érdekes történetű csirke.
A fáma szerint 1800 június 14-én, Marengo olasz városka mellett Napóleon megfutamította az ellene gyülekező osztrák sereget. A győzelmet futár vitte hírül a táborba, s egyúttal szólt Dunand tábori főszakácsnak, hogy készítsen győzelmi ebédet. Igen ám, de a csata hevében a francia sorok kissé szétzilálódtak, s nyoma veszett a markotányosoknak, alapanyagokkal, felszerelésekkel együtt. A találékony tábori főszakács némi gondterhelt búslakodás után úgy döntött beveti a háborúban sajnos szokásos eljárást, azaz rekvirál. Csirke, paradicsom hadisarcból lett, fokhagymát minden valamire való főszakács hord a zsebében, bor, konyak és kétszersült pedig a francia katonák alapfelszereléséhez tartozott. Arról nem szólt a fáma, hogy rákot honnan kerítettek, lehet néhány lelkes kukta hirtelenjében helyben rákászni indult.
Napóleonnak, aki addig állítólag a legfinomabb fogásokat is nemes egykedvűséggel tüntette el, annyira megízlett ez a sebtiben alkotott étel, hogy aztán minden győzelmes csata után ezt kérte, némi fejfájás okozva ezzel tábori főszakácsának télvíz idején.
A marengói csirke receptjét később Dartois Laguipiere séf csiszolgatta mai végleges formájára, meghagyva a fokhagymás-paradicsomos-fehérboros alapot, rák helyett mindkét oldalán sült tükörtojással.

hozzávalók:

4 csirkecomb
5-6 fej paradicsom
3-4 gerezd fokhagyma
kevéske liszt
olivaolaj (sült paradicsom olaja kitűnő)
fél dl víz
2,5 dl száraz fehérbor - Csopaki olaszrizling, 2004
4 ek konyak
1 fej franciahagyma (salott-) vagy 8-10 gyöngyhagyma, ha nincs, egy csokor petrezselyemzöld
só, bors
tojás, pirítós

A csirkecombokat lebőrözöm, kettévágom, sóval, frissen őrölt borssal megszórom-bedörzsölöm, fátyolnyi liszttel megszórom.



Kevés forró olivaolajon - én sült paradicsom olaját használtam - mindkét oldalukon barnás-pirosra sütöm, ez nagyjából 4-5 perc.



Hozzáteszem a felkockázott paradicsomokat, az átnyomott fokhagymát, a vékonyan felkarikázott francia/salott/gyöngyhagymát felöntöm a vízzel és borral (vigyázat, az elején spriccel!) és ráöntöm a konyakot is.



Fedő alatt, lassú tűzön 60 percig pároltam-főztem ... idézet a cikkből, ahol a receptet olvastam: "... omlósra puhul a jérce húsa, s közben visszaeső alkoholistaként szívja magába a simulékony fehérbor, a büszke konyak, a napsugárízű paradicsom és proletár fokhagyma zamatait, amelyek úgy száguldoznak a pecsenyedarabok körül, mint a francia lovasság az ellenség tétova sorai között ..." ... hát, ennél szebben én sem mondhattam volna :-).
Egy óra múlva leveszem a fedőt, rádobom a felaprított petrezselyemzöldet, finoman-óvatosan megkevergetem. Megkóstolom, ha kell (nem kellett) utánnasózom, borsózom.



Fejenként egy-egy tojásból mindkét oldalán sült tükörtojást készítek, megpirítok néhány szelet sajtos-zöldfűszeres kenyeret, ezekkel tálaltam a marengói csirkét.
Kitűnően illett mellé egy pohár Csopaki olaszrizling, 2004-es évjárat (a csirke is ebben párolódott).



Visszatérő vendég lesz nálunk, már most tudom.

A francia levessel induló és olasz főételt tálaló ebéd záróakkordja a magyar rétes volt.
Szőlős-cseresznyés-túrósrétes. Megegyező a korábban alkotott rétessel, mindössze meggy helyett ezúttal cseresznyebefőtt gyümölcsét használtam. Elkészíteni ezúttal könnyebb volt, már-már rutinosan libbentem át a kezdeti akadályokon és hát segítségem is volt, Manó, aki szemöldök-összeráncolós komolysággal kente a lapokat, rendezgette a szőlő és csereszenye szemeket, de még feltekerni is segített :-)



Ebéd után kidőltünk s csak pihegni maradt erőnk :-)

Jó étvágyat!



Szószedett:
markotányos - a tábori konyhát szállító s erre felügyelő katonák (időnként civilek, sőt nők is, innen a markotányosnő)
rekvirál - erőszakkal elvesz, főleg háborús időkben-övezetekben erőszakkal, a harcok nevében eltulajdonító cselekedetek kifejezésére használták
hadisarc - erőszakkal elvett javak összessége