Oldalak

2014. máj. 28.

Torta hétfő délután


Van az úgy, hogy egy zsúfolt munkanap közben az ember lánya sürgető szükségét érzi, hogy tortát süssön?
Van :)
Virágkoszorút formázó szilikon formában vaníliás piskótát sütöttem.
Tejszínből és sok-sok fehércsokiból ganachet készítettem, amikor kihűlt, keményre vert tejszínhabba forgattam.
A kihűlt piskótát elfeleztem, megtöltöttem a fehércsokis-tejszínhabos krémmel.
Némi félretett krémet kevéske ételfestékkel rendre megszíneztem és habzsákba töltve kifestettem a tortát, piros masni, színes virágok, zöld levélkék.
Torta kész, hűtőben csücsült egy keveset, amíg a gyerekekkel hazaértünk iskolából, oviból.
Pompás uzsonna volt, s bár úgy számoltam, hogy másnap délutánra is marad egy-egy szelet az aprónépnek, reggelire elkunyerálták a megmaradtat. :)
A torta tetején a körvonalak, a színezés maga valószínűleg szebb lett volna, ha nem munka közben, időtől szorítva készítem. Legközelebb több időt szánok rá, nem mintha bármi szó érte volna a ház elejét :) A hétfő délutáni tortánk gyorsan elillant.



Piskóta fehércsokis-tejszínhabos krémmel

hozzávalók - tészta

3 tojás
15 dkg porcukor + 6 dkg porcukor
26,5 dkg átszitált liszt
1,15 dl tej
1,15 dl olaj
1 kk vanília kivonat
9 gr sütőpor (3/4 zacskónyi)

hozzávalók - krém

2 dl + 2 dl tejszín
30 dkg fehércsokoládé
1 cs habfix
ételfesték, színes szórócukor

A ganachet készítem először.
Ehhez melegedni teszek 2 dl tejszínt, közben apróra vágom a fehércsokit. Amikor a tejszín szinte forr, lehúzom a tűzről, beleszórom a csoki felét, simára keverem, majd hozzáadom a maradék csokit is és ezzel is teljesen simára keverem. Mivel szorított az idő, hideg vízbe állítottam a ganachel teli edénykét és időnként kavartam egyet rajta.

A lert 170 fokra állítom (légkeveréses).
A tésztához kettéválasztom a tojásokat, a sárgáját a tejjel, olajjal, vanília kivonattal és 15 dkg porcukorral összeöntöm.
A tojásfehérjéket picit felverem, majd beleszórom a 6 dkg porcukrot és kemény habbá dolgozom.
A lisztet és a sütőport átszitálom, kanalanként a kissé összeforgatott tojássárga-tej-olaj-cukor keverékhez adom, minden kanálnyi lisztet alaposan eldolgozok. A végén néhány percig a kézimixer legnagyobb fokozatán keverem a tésztát, szépen világosodik, levegősödik.
Fakanálra váltok és három részben a sárga tésztához forgatom a kemény tojásfehérje habot. Középről kifele, forgatva keverem, hogy a hab minnél kevésbé törjön össze, de alaposan el tudjam dolgozni a sárga tésztával.

A szilikonformát tepsire állítom, formaleválasztóval kifújom, majd belekanalazom a már most illatos tésztát. A szilikonformát kicsit megmozgatom, illetve a tepsit alólról megütögetem, hogy a tészta mindenütt szépen kitöltse a sütőformát.
Forró sütőbe teszem, nagyjából 30 percig sül, de biztos, ami biztos alapon, kivétel előtt egy vékony dróttal megszúrkálom (tűpróba). Én jobban szeretem egy, erre a célra rendszeresített, vékony dróttal tűpróbázni a tésztát, mint villával böködni, a drót kisebb lyukat hagy maga után.
 

Az aranybarnára sült tésztát formástól rácsra teszem, majd nagyjából negyedóra hűlés után megfordítom (tészta a rácson, forma felül) és határozott, de óvatos mozdulatokkal leemelem a szilikon formát.
A sütőformát teljesen kitöltő tészta (ezért kell alólról kicsit meglapogatni a tepsit) szépen megtartotta a virágkoszorú formát.
Egy sűrű hálóval (pl. szúnyogháló) letakarom és teljes kihűlésig békén hagyom.

Közben a ganache kihűlt, állagra sűrűbb, mint melegen volt.
Hogy befejezzem a krémet, 2 dl hideg tejszínből és a habfixből kemény tejszínhabot verek, majd beleforgatom a hideg fehércsoki ganacheba. Hűtőbe teszem.

A szintén kihűlt piskótát félbe vágom, alsó felét tálaló tálcára teszem.
Az alaposan lehűtött krémből négy evőkanálnyit félreteszek (vissza a hűtőbe), a többi háromnegyedét a piskótára kenem, ráborítom a felső tésztalapot (a torta tetejét), kicsit lenyomkodom, majd a torta oldalát is bevonom a megmaradt negyedrész krémmel.
A félretett csokis-tejszínhabos krémet kis adagokban megszínezem és kifestem vele a szilikonforma adta masnis virágkoszorút.
A kész tortát, bármily csábító is, nem szelem meg azonnal, de hűtőbe teszem, s akkor tálalom, mikor a család apraja-nagyja itthon van már :)

Jó étvágyat !

2014. máj. 24.

ÉAnyám tortája Anyák napjára


Anyák napi tortám, mármint nem úgy az enyém :), én csak megsütöttem, ÉAnyámnak :)

A csokis piskóta lapok között a Mozart torta marcipános (főzött, sok tojásos) krémje lapul. Kicsit változtattam a krémen és egészen kevés habosra kavart vaj mellett tejszínhabbal lágyítottam.
Rózsaszín burkolatot kapott - ha már egyszer "lányos" torta :) ez illik hozzá, jegyezte meg Tücsike bölcsen. Piros és fehér rózsával, masnival, hófehér kálákkal - szigorúan páros számban, hogy az unokák között igazságosan lehessen elosztani :) -, sok színes apró virággal és huncut kis pillangókkal díszítettem.
Sikere volt :)


2014. máj. 18.

"Szegény gyerekek"


- Mit szeretnétek reggelizni?
- Kását!

OK, akkor legyen kása. Magamat ismerve nem lepődtem meg, hogy ismét nem a könnyebbik végét fogom a dolgoknak :) Kása, de ...
... a fele gríz-fele apróra darált zabpehely kását a méz mellett most egy kis levendulás cukorral bolondítottam, és még forrón szilikonformába kanalaztam.
Kihűlés után a megdermedt kását kifordítottam a formából, az ízeltlábúak tetejét áthúztam egy kevés írókával és megszórtam színes cukorral.
Reggeli közben azon viccelődtünk, nagy szemekkel hitetlenkednének a játszótársak, ha Tücsi és Manó elmesélnék, hogy nekik szegényeknek reggelire csak néhány színes bogár és egy-egy termetesebb pillangó jutott.

Legközelebb nem írókával fogom áthúzni a kihűlt, formából kiborított kását, hanem egy kevés olvasztott fehér csokival. A képeken látszik, hogy a szilikonformában kihűtött kása sima felületéről az íróka egy része viszonylag hamar legyalogolt.
Viszont finomnak nagyon finom és egy újabb kis trükk a vicces tálaláshoz :)

A csak zabpehely kását eddig nem sikerült megszerettetni a gyerkőcökkel, de ezt a fele-feléből főttet szeretik. Azért lett Tücsi kása, mert mikor először főztem ilyet, Tücsike lelkesen segített adagolni, keverni.



Tücsi kása

hozzávalók

1 dl gríz (búzadara)
1 dl apróra darált zabpehely
6,5-7 dl tej
4 bő ek méz
1 ek levendulás cukor

kevéske olvasztott fehércsoki
színes szórócukrok

A tejet lábosba öntöm, belekeverem a levendulás cukrot és a mézet. Mikor forrni kezd, lehúzom alatta a tüzet és kevergetés mellett, vékonyan belecsorgatom a gríz-zabpehely elegyet.
Alacsony lángon, ovális habverővel keverve, addig főzöm, míg szépen besűrűsödik 10-12 perc). Még két percig poszogtatom, majd félrehúzom. Kész.
A szilikon formát kifújom formaleválasztóval.
Beleöntöm a még forró kását, majd egy folpackkal (vékony, átlátszó nylon zacskóval) lefedem, hogy a formába öntött kása teteje hűlés közben ne bőrösödjön.
Mikor teljesen kihűlt, kifordítom a formából a hideg kását.


Megolvasztok kevés fehércsokit.
Tányérra rakosgatom a kásabogárkákat és pilléket, tetejüket bevonom az olvasztott fehér csokival, majd megszórom színes cukorral.
Tálalom.
Mosolyogva bezsebelem a hűhákat és a dícséreteket :)


Jó étvágyat !

2014. máj. 17.

Ha nincs dolgom, csinálok ...


Akár ez is lehetne a ma reggel "mottója".

Tegnap befőztem hét kg epret lekvárnak - kis tűzön, sokat poszogtatva, szépen besűrűsödött, cukor éppencsak került bele -, nagyrészéből "csak lekvár", kisebb részéből levendulás eperlekvár lett.
A csodásan pirosló eprekről leszűrtem másfél liternyi mélypirosban játszó levet, szörpnek.
Ma reggel melegedni tettem a szörpnek valót, zutty bele egy kevés cukor, kevergettem majdnem öt percig, aztán annyi időre fordítottam hátat a tűzhelynek, míg a nyitott polcról lekaptam egy csészét.
...
Ez a 10 másodperc elég volt a sűrű, cukros, illatos eperlének, hogy ne csak az edény falán másszon fel, de majd a teljes tűzhelyet is birtokba vegye.
Rögtön lett annyi munkám, hogy csak na, alig bírtam legalább a nagyját összehúzni a tűzforró szörpnek, hogy lehetőleg ne szaladjon szét az egész tűzhelyen, konyhapulton.

Bosszúból :) a kis fehér kancsóból rengeteg eperszörpöt locsoltam a frissen sült ampalra :-D


Jó étvágyat !

2014. máj. 16.

Shrek kedvenc pitéje


Shrek, mindenki kedvenc ogréja, nagy ínyenc :)
Ogrénk egyik kedvence ez a tavaszi pite, ami - színét is tekintve - méltán kapta a Shrek kedvenc pitéje nevet.

Viszonylag gyorsan összeállítható "csali quiche". Azért "csali", mert gyúrt omlós tészta helyett leveles tészta az alapja és a tölteléket csak tojás fogja össze, a tejszín feleslegesnek ítéltetett.
A töltelékben van minden, mi szem- s szájnak ingere: üde spenót, friss sóska, harsogó retek- és zsenge karalábélevél, illatos medvehagyma és újhagyma, ez utóbbi zöldjével együtt. Mindezt némi sült paradicsom és elmorzsolt feta sajt bolondítja.
A zöld levelek mennyisége eltérhet, Shrek kedvenc pitéje készülhet csak spenóttal, több sóskával savanykásabb lesz, a retek- vagy karalábélevelet ki lehet hagyni, csak nem érdemes.
Tény, a sóskától szegény pite elég bizarr-zöld színű lesz, viszont ízében ... hmmmm ... :)
Nyamm és repeta! :)




Shrek kedvenc pitéje

hozzávalók - 24/26 cm-s pite formához

egy csomag leveles tészta (50 dkg)
50 dkg spenót (levél, blansírozás előtt)
20 dkg sóska (levél, blansírozás előtt)
8-10 zsenge reteklevél
10-12 üde karalábélevél
egy marék medvehagyma (16-20 levél)
4-5 szál újhagyma zöldestől
2-3 paradicsomnyi sült paradicsom - vagy ugyanennyi friss, hámozva
4 gerezd fokhagyma
2 ek-nyi feta sajt
4 tojás
só, bors
1 ek vaj
1-1,5 dl tej

vaksütéshez szemespaszuly vagy sütőbigyók
sütőpapír

A leveles tésztát hagyom kiolvadni.
A spenót és sóskaleveleket alaposan megmosom. Két percre lobogó vízbe teszem, gyorsan szűrőbe szedem és egyből jéghideg vizet engedek rá, majd hagyom alaposan lecsöpögni. Blansírozni lehet úgy is, hogy a spenót és sóskaleveleket a forró vízből jégkockával dúsított hideg vízbe teszem, onnan szűrőbe, nálunk nem volt kéznél jégkocka. Lényeg, hogy a nagyon forróból egyből nagyon hideg érje a leveleket.
Ugyanígy blansírozom a karalábéleveleket is.
Amíg a tészta kiolvad és a levelek lecsöpögnek, megmosom a retek zsenge zöldjét és a medvehagymával együtt vékony laskára, majd apróra vágom.
A zöldhagymát vékonyra karikázom, zöldjével együtt.
A fokhagymát megpucolom.

A lert 175 fokra (légkeveréses) melegítem.
A kiolvadt leveles tészta kétharmadát kicsit lisztezett felületen vékonyra nyújtom és akkora kör alakot kanyarítok belőle, amekkora a pite formám alja + oldala kétszer + 2 ujjnyi. A formát sütőpapírral kibélelem, beleemelem a tésztakört, kicsit lenyomogatom, az oldalához igazítom, majd egy újabb darab sütőpapírral lefedem. Nem papír-tészta-papír szendvicset készítek, a tésztára borított sütőpapírra szórom a szárazpaszulyt (vagy sütőbigyókat).
A piteformát a forró lerbe teszem és nagyjából 15 percig sütöm. Ez a vaksütés, amikor a tésztát "lenyomtatva" elősütöm.


Amíg a tészta a forró sütőben készülődik, összeállítom a tölteléket.
Egy serpenyőt a tűzhelyre teszek, felforrósítom, majd beledobom az 1 ek vajat.
A forró vajra szórom a felkarikázott újhagymát és a vékonyra vágott fokhagymát. Egyet-kettőt keverek a hagymákon, majd jöhet az időközben alaposan lecsöpögött és laskára vágott sóska-, spenót- és karalábélevél és a hasonló módon vágott reteklevél és medvehagyma.
Alaposan átforgatom. A zöld keverékhez teszem a felkockázott sült paradicsomot (ennek hiányában 2-3 paradicsomot 30 mp-re lobogó vízbe mártok, majd rögtön hideg vízbe teszem, meghámozom, kockára vágom és a serpenyőbe teszem).
Az egészet apránként felöntögetem a tejjel, közben sózom és megszórom frissen őrölt borssal.
A késznek ítélt, forró tölteléket félrehúzom a tűzről, belemorzsolom a feta sajtot.
Egy tálban kissé felverem a tojásokat, 2 ek-nyit különveszek, majd a többit összeforgatom a zöld leveles-feta sajtos töltelékkel.

Az előresütött tésztát kiveszem a lerből, kesztyűvel felszerelkezve leemelem a felső sütőpapírt (paszulyostól/sütőbigyóstól). A sütőt nem kapcsolom ki!

A maradék leveles tésztát (a megmaradt 1/3-t) akkora körré nyújtom, ami majd befedi a pitémet. Illetve, Shrek pitéjét :)
Tetsztés szerint megrácsozom - igen, nekem már könnyű a rácsozás, mióta Manapó meglepett egy fura szerszámmal, becsületes nevén piterácsozóval :)
Rácsozó híján a maradék, vékonyra nyújtott, leveles tésztát keskeny csíkokra vághatom és ezekből fonhatok rácsot a pite tetejére. Vagy meztelen tetővel hagyom, ebben az esetben a maradék tésztából sülhet például sajtos vagy magos rúd. A variációk száma végtelen :)

A néhány percig pihentetett, elősütött tésztára kanalazom a tojással is összekevert tölteléket. Mivel a tészta szélét magasra hagytam (a sütőpapír segít megtartani a forma szélénél magasabbra nyúló tésztát), nem fenyeget a veszély, hogy az értékes, finom töltelék kifolyik a pitéből.
A tésztaszélet körben megkenem a félretett tojással.
A töltelékre helyezem a megrácsozott tésztát, ujjacskáimmal a tojással megkent, elősütött tésztászélekhez igazítom-nyomogatom.
A maradék tojással megkenem a pite tetejét is, majd nagyjából 15 percre visszateszem a forró sütőbe.


A kész pitét néhány percig a formában pihentetem, majd a sütőpapír segítségével rácsra emelem és hűlni teszem.
Nagyon finom langymelegen, hidegen, akár másnap is. Hidegen szebben szeletelhető.
Reggelire, vacsorára, köretnek, friss paradicsom-reteksalátával akár főételnek is remek.

Fiona kedvenc pitéjén még gondolkodom :)

Jó étvágyat !