2009. szept. 29.

VKF! XXVIII. - Körte, sajt és kortynyi bor

Ez a gyors és ínycsiklandó finomság is a VKF! XXVIII lázában készült. Elismerem, szőlő nincs benne, és bor is csak igen kevéske. Viszont annyira, de annyira csábító, illatos, aromás, zamatos, hogy megkockáztatom a nevezését.
Az ötletét egy - légköri zavarok miatt nagyon recsegő - rádióműsorban nagyoltan elhangzó és félfüllel elkapott recept adta. Pontosabban, annyit sikerült kihallanom, kibogoznom, hogy "körte", "sajt", "szerecsendió". Nem sok. Amíg hazaértem, töprengtem rajta, gondolat-főztem és -kóstoltam, hmmmm, így látatlanban egészen finom.
Nos, a valóságban is az. :-) Volt. :-(



Körtés előétel
vagy köret

hozzávalók

2 nagyobb, kemény körte
"semleges ízű" sajt - pl Trappista, Edami
füstölt sajt - Karaván
5 kk száraz fehérbor
só, fehérbors
szerecsendió
kevéske margarin

A sütőt 175-180 fokra kapcsolom.
A kétféle sajtot lereszelem.
A körtéket megmosom, hosszában kettévágom. Nem hámozom. A fél körték magházát kiemelem (kiskanál, karalábévájó), majd a körtehúsból is kivágok (kiskanál) annyit, hogy nagyjából bő fél centinyi hús maradjon a héjig. Hogy a tepsiben szépen megálljon, minden körtére kis "talpat" vágok. Nem kell sokat levágni a domborodó részből, és arra vigyázok, hogy a kikapart körtét ne lyukasszam ki.
A kikanalazott és a levágott körtehúst felkockázom, összeforgatom a reszelt sajtokkal. Csipetnyi sóval, viszonylag sok fehérborssal és még több frissen reszelt szerecsendióval fűszerezem. Fél körtére 1 kknyi fehérbort számolok, ezt is a körte-sajt keverékhez adom. A maradék 1 kknyi fehérborral megkenem a fél körték húsát.
A fél körtékbe visszatöltöm a sajtos-boros keveréket, jól megpúpozom és kicsit a körték szára fele is halmozok a töltelékből.
Margarinnal kikent tepsibe teszem a töltött körtéket, a töltelék tetejére is teszek picurka margarint, majd betolom a forró sütőbe.
Csak addig sütöm, míg a sajt elkezd olvadni; nem hagyom megbarnulni, mert a megégett sajt keserű és elrontaná ezt a finomságot.
Az illata fantasztikus, a látványa úgyszintén (elnézést a kapkodó fotóért, de már nagyon enni akartuk), az íze pedig ... hmmm ... aki szereti a gyümölcs-sajt párosítást és kedveli a füstölt sajtot, biztos szeretni fogja ezt a pillanatok alatt elkészülő körtés finomságot is.
Azon frissiben, langyosan a legfinomabb. Lehet előétel vagy natúr szelet, párolt hús mellé köret. Pirítóssal akár könnyű vacsora is. És érdemes személyenként legalább egy egész körtét számolni ... mi csak illemből nem marakodtunk az utolsó fél körtén :-)



Gyors & könnyű - Nagyjából 5 perc munka és 10 perc sütés.

Jó étvágyat!

VKF! - XXVIII. - Részeges-gyümölcsös karaj

Trinity barátném érdekes területet választott a VKF! XXVIII. témájának - Őszi, esetleg szüreti étkek.
Hmmm, szőlő, bor, must, szilva, körte, ...
Aztán pár nappal ezelőtt csak kapkodtam a fejem. Négy zöldségest végigjártam, szőlőt szerettem volna venni. ... Sehol. Elfogyott. Nem kaptunk. Nincs. Nem is lesz. ... Én botor, ősszel, szüret idején akartam szőlőt venni!
Szerencsére kis kreativitással megoldottam, s készült két nagyon finom, őszies hangulatú étel. Szőlő nélkül. De, kis szerencsével talán befut egy harmadik is, ha sikerül szőlőhöz jutnom. Esetleg ellátogatok egy szüreti bálba és csenek a csőszök elől :-)



Részeges-gyümölcsös karaj


hozzávalók

4 szelet karaj (1 kg ~ 1200,- )
4 db körte - ha jól tudom, szenes körtének nevezik azt, amit én vettem (1 kg ~ 300,-)
20 szem szilva - szép nagy, magvaválós (1 kg ~ 200,-)
nagyjából 3 dl száraz fehérbor - Csopaki Chardonney
kevéske liszt
~ 5 dkg margarin
só, bors
fehérbors
kakukkfű
szerecsendió

A karajt - most rövidkarajt kaptam szépet - kicsontozom. A csontokat a rajtuk maradó kis hússal nem dobom ki, vétek lenne, szépen becsomagolom és irány a fagyasztó, leveshez, káposztás ételhez a későbbiekben tökéletes lesz. A kicsontozott hússzeleteket két fólia közé téve kipotyolom (fólia között, így sem a lapító, sem a potyoló, sem a konyhapult nem lesz húscafatos), majd mindkét oldalukat csipetnyi sóval, frissen őrölt borssal és kevéske szerecsendióval jól bedörzsölöm és kevéske lisztbe beleforgatom. (4 perc)
A margarint habzásig melegítem, ráteszem a hússzeleteket és mérskéletebb, de nem alacsony lángon tartva mindkét oldalukat megkapatom. (~ 4 perc)
Fedőt tartok a serpenyő fölé és a hús alá loccsintok kb 1 dl fehérbort, rögtön lefedem és alacsony lángra kapcsolok. A fedő azért kell, hogy a forró margarinra loccsanó fehérbor ne a kezemre vagy a platnira fröccsenjen fel. Nagyjából 10 perc alatt vajpuhára, omlósra párolom a karajt a borban, időnként a fedő alá kukkantok, megfordítom a szeleteket és még kb 1 dl bort öntök alá. (~ 10 perc)
Közben a szilvát és körtét megmosom, a szilvákat kimagozom, negyedelem és nagyjából a feléről lehúzom a héjat; a körtét meghámozom, felkockázom. Jó időzítéssel, mire a gyümölccsel végzek kész a hús, a körtekockáknak nem lesz idejük megbarnulni, ezért nem is locsolom meg citromlével.
A hússzeleteket kiveszem, melegen tartom (azaz pl hőálló tányérra teszem, lefedem és beteszem a langyos sütőbe), a serpenyőbe teszem a körtét és a héjtalanított, negyedelt szilvát. Lapos fakanállal felkaparom az értékes szaftot, ami a serpenyő aljára ragadt, a gyümölcsöt összeforgatom a hússzafttal, fűszerezem: fehérbors, apróra vágott friss kakukkfű (4-5 ágacska), szerecsendió. Felöntöm 1 dl fehérborral és időnként átforgatva 2-3 percig párolom. Az utolsó fél percben hozzáteszem a héjasan maradt, negyedelt szilvát is, kétszer-háromszor átforgatom és lehúzom a tűzről. (~3 perc)
Nem kell sem tejszín, sem más sűrítés, a héjtalanított szilva húsa szépen besűríti a gyümölcsös körítést.
Tálaláskor ugyanazzal a száraz fehérborral kínálom, amit a főzéshez használtam.



Gyors & könnyű - Igen szűken számolt félóra alatt tálalással együtt kész van és nem igényel különleges konyhatündéri tudást. A végeredmény könnyű és zamatos, a borban omlósra párolódott húst ingerlően köríti az enyhén roppanós körte és az édes-savanykás szilva.



Jó étvágyat!

2009. szept. 25.

Zabdarás, magos fasírt

Nagyon szeretjük a fasírtot, csak olajban kisütni ne kellene, mert hiába az elszívó, az egész házat átlengi az illat (egy idő után egyre inkább szag). Szóval ide megoldás kellene, ha nem is teljesen szagtalan, de legalábbis kevésbé, mint a hagyományos sütés.
Így lett a zabdarás fasírt. No meg úgy, hogy a nagy rohanásban (múlt hétvégére, a szülinapi zsúrra készült) elfelejtettem, nincs kenyér otthon. Készülőben volt ugyan, egynek a tésztája kelt, egy másikat meg éppen dagasztott a gép, de mivel elég szoros menetrend alapján dolgoztam, hogy minden időre elkészüljön, nem halogathattam a fasírtot, míg meglesz a kenyér.



Zabdarás, magos fasírt


hozzávalók

~ 1,2 kg darált hús (fele-fele disznó- és marhahús)
3 tojás
6-8 bő ek zabdara (zabpehely késes aprítóban durvára aprítva)
4-5 ek len- és/vagy szezámmag (ha 'és', összesen 4-5 ek; most mindkettő, összesen 5 ek)
5-6 kövér gerezd fokhagyma
só, bors
petrezselyemzöld
kakukkfű, bazsalikom, oregano (nem és, hanem vagy)
2-2 ek zsemlemorzsa és finomra darált zabdara

A tojásokat megmosom. A zöldfűszert (petrezselyem, kakukkfű/oregano/bazsalikom) megmosom, finomra aprítom.
A darált húshoz ütöm a tojásokat, hozzáteszem a durvára aprított zabdarát, rányomom a fokhagymát és beleszórom az aprított zöldfűszert. A len- és szezámmagot is beleszórom, 1-1,5 ek-nyi kivételével. A masszát alaposan összedolgozom, majd letakarva 10-15 percet állni hagyom.
Két nagyobb tepsit kibélelek sütőpapírral, erre fogom sorakoztatni a fasírtokat.
Mélyebb tányérba szórom a zsemlemorzsát és a finomra darált zabdarát.
Átkeverem a fasírtmasszát, ha túl híg, nem akar összeállni, egy kis elnagyoltan aprított zabdarát dolgozom még bele.
Nedves kézzel falatnyi golyókat böngyörgetek, belehempergetem a zsemlemorzsa-zabdara keverékbe, majd a tepsibe sorakoztatom.
A fasírtok egy részét len- és szezámmaggal dúsított morzsába forgatom.
Előmelegített, forró (180 fok) sütőbe teszem és nagyjából 25-30 percet sütöm. Tippre ennyit sült, nem néztem az órát, mikor úgy gondoltam mindjárt kész vannak, egyet kikaptam, kettévágtam, majd egy kicsit még hagytam sülni a többit.
Mikor a fasírtokat megsültnek ítélem, kiveszem, tálalás előtt kicsit hűlni hagyom.



Melegen, langyosan, hidegen egyaránt finom. Apró falatkának csak úgy magába, saláta mellé, vagy félbevágva szendvicsbe téve.

Jó étvágyat!

2009. szept. 24.

Egy tányér leves

Időnként nagyon is sokat ér :) Mondták már okosabbak, hogy lé tartja a szolgát s kötél a gazdát :)
Ez a leves, ha akarom hígabb és leves, ha akarom sűrűbb és egytálétel. Amolyan Jolly Joker :) És mindössze fél órányi időbe telik, míg elkészül. Szóval ez egy gyors Jolly Joker :)



Zöldségleves darált marhahússal


hozzávalók

2 közepes fej hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
~ 80 dkg darált marhahús
~ 80 dkg vegyes zöldség (karfiol, karalábé, murok, kukorica, petrezselyem, zöldborsó, zöldbab, ...; lehet fagyasztott is)
3-4 paradicsom*
~ 3 dl paradicsomlé*
* vagy 1 konzerv hámozott paradicsom
2 ek margarin
só, bors
bazsalikom, csombor
fél levélke babérlevél

A hagymát és fokhagymát megpucolom, apróra vágom, a darált marhahússal együtt a habzásig hevített margarinra dobom és nagyjából 10 percig pirítom, amíg a hús morzsás és barnás lesz.
Közben megmosom, megpucolom, felaprítom (kockázom, karikázom, rózsáira szedem, stb) a vegyes zöldséget. A paradicsomokat lobogó, majd hideg vízbe teszem, héjukat lehúzom, húsukat felkockázom.
A húst felöntöm bő másfél liter vízzel, hozzáteszem a vegyes zöldséget és a paradicsomot is; amennyiben hámozott paradicsomkonzervet használok, akkor azt lé nélkül.
Fűszerezem: só, bors, bazsalikom (sok), csombor (aka borsikafű), babérlevél.
Magas tűzön tartom, amíg felforr, majd alacsony-közepes tűzön főzöm 10-15 percig. Hozzáöntöm a paradicsomlevet, egyet lobbantok rajta megkóstolom, ha kell, utánnafűszerezem (nem kellett).
Kész is.

Bővebb lére hagyva (kb 2 l lé a fenti mennyiségekhez) ízletes, gazdag, sűrű leves. Kicsit szűkebb lével és 10-10 dkg-nyival több hússal, illetve zöldséggel egy kissé leveses egytálételt tálalhatok.
Aki a csípőset szereti, kevéske belefőzött chilipaprikával bolondíthatja meg.



Gyors & könnyű - ~ 5 perc előkészítés és 30 perc főzés; a húst is pikk-pakk le lehet darálni (húsdaráló vagy késes aprító), de lehet eleve darált húst venni a hentesnél.

Jó étvágyat!

2009. szept. 23.

Születésnap, képekben

Így kezdődött: Manó egy héttel korábban "főpróbát" tartott; akkurátusan megterített, tányérok, kiskanalak, poharak; elkért egy szószóstálat és néhány nagy mérőedényt, ezek lettek a soha ki nem ürülő csodaedények, amikből mindig más-más finomságot tálalt. A színes edénykékben nem a farmjáról való apró állatkák vannak ám, hanem "mindenféle finomság és fűszer" :)
Mint minden nagyobb eseménynél, most is előre felirkáltam és Manapóval megbeszéltük, mi kerüljön az asztalra. Kétféle krumplisaláta, sült paprika krém, zöldfűszeres-majonézes tejföl mártogatós, padlizsánkrém, virslis falatok leveles tésztában, croissant marcipánosan és sonkával-sajttal, fasírtok, amit most zabdarával és szezám-lenmaggal készítettem, cukkinis-diós és kefíres korpás kenyér, Túró Rudi muffin ... és igen, torta, sőt, torták, mert kettő is készült :)









Manó, biztos, ami biztos alapon :), az ajándékba kapott mixerrel azonnal kevert egy kis "ennivaló finomságot" :),

majd sorra mindenkit megkínált friss, ropogós pirítóssal :)

Legóhegyek, fa építőkockák, jó társaság,

együtt és egymás mellett játszás.

Irénke mamival

Most egy picit egyedül játszom, csak míg a rakományt felteszem a nagy kamionra.

Olvasni jó dolog, Mikipapával együtt olvasni, még jobb :)

Tortaszemle kissé megilletődve. Csokival bolondított, tejszínhabba öltöztetett Dóri torta és csokis tetejű őszibarackos-túrókrém torta.
A Dóri tortában annyit változtattam, hogy három darált dió-alma réteg került az aljára/tetejére, meggy mentes lett, viszont a tésztába belereszeltem majd egy tábla étcsokit, úgy öntöttem a formába, a forma pedig normál, levehető oldalú tortaforma volt, így magasabb lett, mint az első sütéskor (ahol gyümölcskenyérformát használtam). A Dóri torta mindenkinek ízlett, még Mikipapa is dícsérte, ami nagy szó, mert ő igencsak konzervatív az ételeket illetően :)

Alig győztem olyan sebeséggel vágni, amilyen gyorsan az aprótalpúak eltüntették tányérjukról.

Igazságosan, mindenki evett mindkét tortából egy-egy szeletet ...

... majd még egyet :)

Este kicsit hallgatóztam és sikerült elcsípnem a ajándékok beszélgetését, "akik" mind boldogak voltak, hogy Manóhoz kerültek, s hogy "meghívót kaptak" a születésnapi zsúrra :)

Másnap uzsonnára Manó lelkesen tüntette el a torták utolsó szeleteit.


Én pedig azon töprengek, vajh hogyan szállhatott el ilyen hihetetlenül gyorsan az idő :-D

2009. szept. 21.

Gyors ez+az

Valószínűleg tudatalattim indián létre váltott, s ehhez felvette ősi indián nevem, Öreg Szem ..., mert az utolsó pillanatban vettem észre, nincs kenyér a kosárban. Viszont vészesen közeledett a vacsoraidő. Egyik kisbolt zárva, másik ugyan nyitva, de ott legfennebb harmadnapos kenyeret kapnék. A palacsintát leszavaztam, rántotta volt nemrég, Manó kipiszkálná az ananászt a hawaii csirkéből, gomba nem volt otthon, a félkészen lefagyasztott sk pizzatészta elpárolgott a mélyhűtőből. Valami mást szerettem volna, amihez jól illik a nemrég bontott házi vegyes savanyúság.
Odatettem vizet főni, majd tészta kerül bele, előkaptam a fagyasztóból egy szűkösebb napokra eltett lábas csirkecombot, rittyentettem egy adag fehérmártást, sok szerencsendióval, sok petrezselyemmel.
Ez lett belőle.



Gyors ez+az

fehérmártásos tészta csirkehússal, muffinformában


hozzávalók

4-5 marok tészta - jelen esetben pillangó (masni) tészta
1 egész csirkecomb (1 kg ~ 750,-)
~ 5 dkg vaj (25 dkg ~ 120,-)
~ 3-4 púpozott ek liszt (1 kg ~ 100,-)
~ 0,4-0,6 l tej (1 l ~ 120,-)
1 tojás (~ 30,-)
só, bors
szerecsendió
friss petrezselyemzöld
olaj
1-2 ek lenmag

A fagyasztott lábas csirkehúst* kiveszem a mélyhűtőből és mikróban, alacsony fokozaton felengedem.
Vizet teszek főni a tésztának, mikor lobog, megsózom, kevéske olajat öntök bele és beleszórom a tésztát. Al dente főzöm, utánna leszűröm és alaposan lecsepegtetem.
Amíg a tészta fő, elkészítem a fehérmártást: a margarint felolvasztom, mikor habzik, rászórom a lisztet, gyorsan elkeverem, majd egy mozdulattal felöntöm a tejjel. Ha egyszerre öntöm hozzá a tejet, legalábbis nagy részét és folyamatosan keverem, a mártás nem lesz csomós. Fűszerezem, só, bors, szerecsendiót frissen reszelek rá.
A tojást kettéveszem, sárgáját a mártáshoz keverem, alacsony tűzön. Fehérjéből kemény habot verek. A mártáshoz szórom a csokor finomra aprított petrezselyemzöldet, elkeverem és félrehúzom a tűzről. Néhányszor átkeverem, hogy kicsit hűljön, de közben ne bőrözzön be, majd könnyű mozdulatokkal hozzáforgatom a tojásfehérje habot.
A mártást összekeverem a falatokra vágott csirkehússal és az éppen lecsöpögtetett tésztával, majd egy részét kivajazott muffinformákba kanalazom. Maradék részéhez hozzákeverem a lenmagot, ezt is a muffinformákba adagolom és mielőtt a forró (180 fok) sütőbe tolnám, néhányuk tetejére is szórok csipetnyi lenmagot. Nagyjából 15 perc alatt megsül, és további 5-10 perc alatt kihűl annyira, hogy a formából szépen kimozdítható legyen.



* Ha nincs maradék kész husi (főtt, sült), akkor a húst kis kockára vágom, kevéske olajon megfuttatom, amíg kifehéredik, majd 1-2 ek vizet aláöntve készre párolom.

Gyors & könnyű - legfenebb 30 perc és kész van. A csirke mellett-helyett kockára vágott sonkát, párolt gombát, de akár párolt zöldséget is keverhetek a fehérmártáshoz. A tészta - amennyiben például van otthon fél fogra sem elegendő, hűtőfoglaló főtt krumpli - kiváltható.
A jótékonyan takaró fehérmártás alatt sok minden elfér, hűtőtakarításra is alkalmas :-)

Jó étvágyat!

2009. szept. 18.

Zab-, szezámmag, citrus, csoki

Üres a doboz. Az a szép sütis doboz, amiben a kekszek lapulnak, már ameddig lapulnak, mert valahogy sosem elég, ami sül :-)
Ez az alábbi keksz - aminek, elismerem, a neve kissé hosszú és elrettentő lehet -, nemcsak egyszerre ropogós és omlós, de mivel igen kevés telített zsírsavat, csekély mennyiségű cukrot, s emellett jelentős mennyiségű teljeskiőrlésű lisztet, rozslisztet, zabdarát és -korpát, valamint szezámmagot tartalmaz, egészséges is. No, és mindemellett még finom is! :-)



Omlós zabos-szezámmagos keksz

hozzávalók

10 dkg teljeskiőrlésű liszt
5 dkg rozsliszt (lehet ez is teljeskiőrlésű)
3 dkg zabdara*
2 dkg zabkorpa
2 ek szezámmag
5 dkg cukor
5 dkg margarin
4-e ek tej
1 kk sütőpor
1/2 kk szódabikarbóna
1/2 kk só

ízlés szerint
3-4 csík étcsoki
citrom és/vagy narancshéj
5-6 dió, durvára vágva

* Zabdarám nem volt, bioboltban nem voltam, máshol nem láttam. Viszont a keksz nagyon tetszett. Előkaptam tehát a késes aprítóm, zabpelyhet szórtam bele és többször, rövid fordulattal darásítottam. Nagyszerűen bevállt.

A szezámmagot száraz serpenyőben megpirítom, majd rögtön ki is szedem, hogy a forró serpenyőben meg ne égen, akkor keserű és élvezhetetlen lesz.
A száraz hozzávalókat egy tálba mérem.
Hozzáteszem a kockára vágott margarint.
Belereszelem 1-1 megmosott és szárazra törölt citrom és narancs héját.
Az étcsokit és a diót durvára vágom és ezeket is a tálba szórom.
Kezdetnek hozzáöntök 2-3 ek tejet, majd elkezdem összegyúrni. Ha túl száraz, öntök hozzá még egy kis tejet, de csak kanalanként, kivenni már nehezen lehetne.
Kemény, de gyúrható, összeálló, jó állagú masszát kapok (~ 4-5 perc).
Folpackba csomagolom és fél órára hűtőbe teszem.



Bekapcsolom a sütőt, előmelegítem 190 fokra (légkev. 180, gázsütő 5. fokozat).
A masszából, enyhen nedves kézzel kiskanálnyi adagokat szaggatok, gombócá formálom, majd kicsit ellapítva sütőpapíros tepsibe sorakoztatom. Lehet folpack között kinyújtani is és sütiformázóval kiszaggatni (lsd csillagok, szívecske).
A teli tepsiket a forró sütőbe tolom és 12 perc múlva már megsülve illatoznak a kekszek.



Hogy friss marad-e jól záródó fémdobozban 5 napig, nem tudom. Ugyanis harmadik nap elfogyott.



Jó étvágyat!

Manóból vérbeli gasztro-blogger lesz :-). Nemcsak lelkesen süt-főz, de nagy beleéléssel fényképezi is az elkészült finomságokat :-).

Tipp & trükk: Az előre összeállított tésztát, ha nem használjuk fel azonnal, 4 napig hűtőszekrényben is lehet tartani, de ugyanilyen jól visel egy akár két hónapos fagyasztást is. Fagyasztás esetén, felhasználás előtt konyhahőmérsékleten engedjük felolvadni, viszonylag hamar kienged és már formázhatók is a nem túl édes, ropogós-omlós, finom kekszek.

2009. szept. 17.

Barackos-banános karamellás

Szemezgettem ezzel a sütivel a NL-ban és közben arra gondoltam, vagy megsütöm és akkor egy valamilyen másikat is mellé, hogy Manó is egyen sütit, vagy valami mással sütöm, mint barack, hogy Manó is egye. Mert pici fiam szerint a barack szép, hamvas, színes, illatos, finom ... de, édesanyám te edd meg, köszönöm, nem kérem.
Szerencsére, néhány pufók őszibarack társaságában, három banán is ücsörgött a kamrában.
Így lett az alábbi süti. Egészen kicsit garffykásítottam a receptet. A kész süti sajnos, legjobb akaratom ellenére sem lett olyan szépen fényképezhető, mint a NL-s recept, de hát ez van, a profisághoz vezető út göröngyös és bizony akadnak benne finom, de fényképezhetetlen sütik. Azért megettük :-), Manó a banános részét, mi Manapóval az őszibarackosat.



Barackos-banános karamellás süti

hozzávalók - tészta

2 dl joghurt
1,5 dl olaj
1,5 dl cukor
2 ek vaníliás cukor (2 cs.)
3 dl liszt
1 cs. sütőpor
2 tojás
gondolatnyi só

hozzávalók - gyümölcs, karamell

5 nagy fej őszibarack
2 banán
1 ek citromlé
15 dkg cukor
3 ek darált dió

A karamellhez kimért cukrot edénykébe zuttyintom és kis lángra teszem, hogy lassan karamellizálódjon.
Az őszibarackokat megmosom, megtörölgetem, majd cikkekre vágom; a banánokat meghámozom és ferdén felkarikázom; a gyümölcsöket kevéske citromlével meglocsolom, hogy ne barnuljanak.
A tojásokat habosra keverem a cukrokkal, hozzádolgozom a joghurtot és az olajat, majd a sütőporral összekevert lisztet kanalanként beleszitálom és eldolgozom.
Időnként a karamellizálódó cukorra nézek, elkezdett folyósodni. Mikor az egész cukor karamellizálódott, egy kapcsos tortaforma aljába öntöm; igyekszem úgy, hogy mindenhova egyenletesen jusson. Ha a cukor visszakeményedik (pillanatok alatt), kicsit visszateszem a tűzre, hogy felolvadjon.
A cikkezett, karikázott gyümölcsöket kicsit egymásra csúsztatva sűrűn kirakom a cukorral bevont tortaforma alját (egy nagy cikk banános lesz, a többi barackos), majd ráöntöm a tésztát és kicsit a konyhapulthoz ütögetem, hogy a tészta kitöltsön minden rést.
170 fokra előmelegített sütőbe teszem és 40-45 percig sütöm (tűpróba).
Miután kivettem a kész sütit, néhány percig a formában pihentetem, majd egy nagyobb, lapos tálaló tányérra borítom. A forma oldalait lekapcsolom és az alját (ami most felülre került) is leveszem.
A kész barackos-banános karamellás sütiben így a gyümölcsök felülre kerülnek, szerényen meghúzódva az ínycsiklandó karamellás réteg alatt.



Jó étvágyat!

2009. szept. 15.

Lekvárpusztító finomságosság

Bizony. Elérkezett az a pillanat is, mikor kissé tűnődve és szomorúan kellett megállapítanom, hogy az idén (10 kg gyümölcsből) eltett szilvalekvárból mindössze egyetlen kicsi üveg árválkodik a kamra polcán. Nem is tudom hirtelenjében, hova lettek a hasas, sült szilvalekvárral megtöltött üvegek.
A leltározás véletlenül egybeesett egy napfényes szombati nappal, mikoris Manó 3. születésnapjára készültem tortát sütni. Mivel Viki barátnőmtől tanult szilvalekváros torta többször is kitűnőre vizsgázott, ezt céloztam meg ama bizonyos szombaton is.
Illetve, az első bekezdésben vázolt tények ismeretében, csak céloztam volna. Illetve mégiscsak céloztam. :-) Cogito ergo sum :-), törpöltem egy kicsit, majd lekaptam a polcról egy frissen eltett, kissé darabosra hagyott őszibarackekvárral teli üveget és nekiláttam tortát sütni.
Az eredmény ... magáért beszélt ... amíg volt, ami beszéljen :-D




Koppintott szilvalekváros, azaz
Duplacsokis őszibaracklekváros torta

hozzávalók

3 tojás
15 dkg cukor
1 ek (cs) vaníliás cukor
8 dkg margarin
20 dkg liszt
1 cs sütőpor
5 ek baracklekvár + lekvár a töltéshez és a tetejére is
1/2 citrom reszelt héja
1 púpozott ek cukrozatlan kakaópor

1 tábla tortabevonó étcsoki
1 ek margarin
1 ek tej

1/2 tábla tortabevonó fehér csoki
2 ek tej

A tojásokat egyenként habosra, fehérre keverem a cukrokkal, majd hozzádolgozom a puha margarint, a baracklekvárt és a citromhéjat is. Kanalanként beleszitálom a sütőporral elkevert lisztet és habosra keverem a masszát.
Kerek, 22 cm átmérőjű tortaformát margarinnal kikenek és kevéske liszttel meghintek. Belekanalazok a tortamasszából annyit, hogy az alját ellepje. A keverőtálban maradt többi masszához szitálom a kakaóport és csak alig, mondhatni, slendriánul keverem el, éppenhogy ne maradjon kakaópor szárazon, majd ezt a csíkos-márványos masszát is a tortaformába öntöm. Elsimítom és 180 fokra előmelegített sütőben 30-35 percig sütöm.
Tűpróba után pár percig a formában pihentetem, majd rácsra veszem és konyharuhával letakarva hűlni teszem. (Azért érdemes a formából kivenni és rácson hűteni, mert így alólról is szellőzik a tészta, nem párásodik be és nem lesz szalonnás az alja.
Amint kihűlt, háromba vágom, azaz a szilvalekvárossal ellentétben, ebben két réteg lekvár lesz.
Az alsó lapot nagy kerek tálaló tányérra teszem (tálcára, mikor mire), bőven megkenem baracklekvárral, majd ráhelyezem a középső lapot, óvatosan kicsit lenyomogatom, ezt is megkenem, jöhet a teteje, amit ráhelyezés után kicsit szintén lenyomogatok. A torta tetejét is megkenem lekvárral, de ezt már spórlósabban, mert erre a lekvár rétegre jön majd a csokimáz.



Az étcsokit apró darabokra vágom és a tejjel, a margarinnal kis edénykébe teszem. Mehet a mikróba, alacsony fokozatra, nagyjából 5-6 perc alatt szépen megolvad. Miután kiveszem alaposan átkeverem, hogy selymes, fényes, egyenletes massza legyen.
A 2 eknyi tejet egy kis edénykében felmelegítem a tűzhelyen, majd beleszórom a szintén apróra vágott fél tábla fehércsokit és ezt is simára keverem, amíg a csoki elolvad. (Meglehet, nem ez a legprofibb módja a fehércsoki felolvasztásának, de nekem ez az egyetlen vált be; no meg az, mikor forró tej helyett folyékony habtejszínt melegítek és abba aprítom a fehércsokit.)
A tortát előbb az étcsokival vonom be; a tetejére, középre kezdem el önteni a máznak olvasztott csokit, kanál hátával segítem, hogy mindenütt szépen bevonja a tortát, illetve, hogy az oldalára is jusson.
A fehércsokit nagyon vékonyan össze-vissza öntögetem az étcsoki mázra, szintén úgy, hogy a torta oldalára is kerüljön.
A kész tortát hűtőbe teszem, annak reményében, hogy a csokimáz hamarabb megszilárdul.
S hogy miért lekvárpusztító? Nos, egy tortához kell nagyjából fél üveg (720 ml-sből) lekvár ... s aki egyszer megsütötte és kóstolta, az bizony nem áll meg az első tortánál ... sőt a harmadiknál sem ... :-D

Jó étvágyat!



Bár születésnapi tortának készült, ráadásul Manó születésnapjára, nem díszítettem sem állat-, sem vonat-, sem egyéb figurákkal. Bevallom hősiesen, kicsit tartok attól, hogy Manó egy Tigris, vagy Thomas, vagy Micimackó formájú-díszítésű tortát inkább szeretne a játékai között, netán a kiságyában tudni, mint a tányérjában, felszeletelve. Így hát a születésnapos torta maradt "felnőttesen elegáns és visszafogott".



Abban a kivételes helyzetben vagyunk, hogy a jelentős 3. születésnapot többször is ünnepeljük majd :-). Hármasban, ezzel az elegáns duplacsokis baracklekváros tortával. Szombaton szűk családi körben, sokadmagunkkal :-), sok-sok finomsággal.

Dimbes-dombos kenyér

Manó nagyon szereti az "aparopogóst", ami nálunk a kétszersült (lánykori nevén pirítós) beceneve.
Legyen hát itthon aparopogós betárazva, de akkor már legyen - kövér lúd logikával - olyan kenyérből, ami pirítósnak is nagyon finom. Fellapoztam régi barátom, a nagy kenyérsütő könyvet, s így lett egy szép dimbes-dombos korpás kenyerünk.



Kefíres korpás kenyér

hozzávalók - közepes / nagy

víz - 185 ml / 230 ml
kefír - 175 ml / 210 ml (kefír hiányában natúr joghurt)
napraforgóolaj - 1,5 ek / 2 ek
liszt (BL55) - 260 gr / 375 gr
teljeskiőrlésű liszt - 200 gr / 250 gr
búzakorpa - 40 gr / 50 gr
cukor - 2 ek / 2 ek
só - 1,5 tk / 2 tk
szárított élesztő - 1 tk / 1,5 tk

A hozzávalókat rendre bepakolom a kenyérsütő gép formájába, alólra a nedves, rá a száraz hozzávalók, cukor és só a lisztek és búzakorpa tetejére, ellentétes sarkokba, élesztő középre.
Dagaszt-keleszt programot indítok és másfél óra múlva enyhén lisztezett lapítóra borítom a szépre kelt, enyhén barnás tésztát.
Finoman átdögönyözöm, majd négy részre osztom, ezekből egyenlő hosszú rudakat sodrok, majd egymás mellé helyezem. Középről elkezdem négyes fonatba fonni, mikor az egyik felével végeztem, megfordítom a lapítót és a tésztarudak másik felét is megfonom.



Egy kis-közepes méretű kerek jénai edény alját és oldalát kibélelem sütőpapírral úgy, hogy az oldalánál legalább fél tenyérnyivel fennebb érjen a papír. A megfont kenyértésztát a kerek jénaiba igazítom, a két végét visszahajtom-eldolgozom, a tésztát úgy rendezem, hogy a jénait egyenletesen kitöltse.



Tetejét meghintem liszttel, tiszta konyharuhával letakarom (esetleg egy nagyon könnyű párnát is teszek a tetejére) és a gyönyörű indián nyárra tekintettel, az edénykét, benne a kenyértésztával, egy pokróccal kibélelt székbe teszem, ki a teraszra, megkelni. (~ 30-40 perc)
A sütőt 200 fokra előmelegítem, a megkelt dimbes-dombos kenyeret behozom a teraszról, a tetejét meghintem langyos (nem hideg, mert kelt tészta és összeesik, ahol hideg víz éri) vízzel és a sütőbe tolom.
Nem néztem az időt, érzésre nagyjából 30-40 percig sült a kenyérke. A jénaiból kivéve, rácsra téve hűlt langyosra, ehetőre.



Nemcsak nagyon egészséges a teljeskiőrlésű liszt és a búzakorpa igen magas rosttartalma miatt, de kifejezetten lágy, foszlós, csábítóan barna belű kenyér kerül az asztalra, ami frissen is igen finom és kiváló pirítós is készülhet belőle.



Jó étvágyat!

Természetesen lehet formában is sütni és megfonni sem kötelező a kenyértésztát, igaz, akkor a dimbek-dombok elmaradnak.