Oldalak

2009. febr. 1.

Házifeladat - tavalyi olvasmányok

Bár nincs születésnapom, barátaim, Max és Trinity egy-egy körkérdés ajándékkal leptek meg :-)
Könyvek, legalább öt, amit tavaly olvastam ..., ezt a kérdést Maxtól kaptam.
Hmmm, legalább öt? ... csak öt?! Lássuk csak, válogatok.
A könyvek, az olvasás szeretete Manapónak és nekem is alaptulajdonságunk, s szerencsére Manó is átvenni látszik ezt. Manapót gyerekkorában nemigazán lehetett azzal megfogni, hogy szobafogságra, TV hiányra ítélték, hiszen teljességgel boldog volt, ha olvashatott. Én pedig matekdolgozatra való felkészülést is elblicceltem egy-egy jó könyv csábításában.
Évekkel ezelőtt ÉSzüleim költözködtek, az egyik szállító munkás - miután már a sokadik, szinte mázsásra rakott nagy dobozt cipelte a teherautóhoz - megkérdezte, ugyan mi kincs van ezekben a dobozokban. Könyvek - volt a válasz. És a mérnök úr ezt mind el is olvasta? - kérdezte hitetlenkedve az ember. Természetesen, sőt sokukat többször is - volt ÉApám válasza.
Ugyanígy vannak nekem is visszatérő kedvenceim.

Szemezgetés 2008 olvasmányaiból.

Ezt Manapóval együtt (igaz, nem egyszerre) A XX. század nagy beszédei ... nem egy könnyen emészthető olvasmány és néhol félelmetes.

Patricia Cornwell - nagyon szeretem, ezt a kettőt szinte párhuzamosan olvastam, nem volt türelmem kivárni, míg az egyiket befejezem ... Body of Evidence és All That Remains (igen, tőle csak angolul).

Lévai Katalin - Párnakönyv
Karácsonyra kaptam, másfél nap alatt "felfaltam".

Vámos Miklós - 135 lehetetlen történet
Vámos Miklós sajátos-sajátságos-különös kisugárzása már a TV műsora alatt magával ragadott ... Nem csinált "semmi mást", "csak" beszélgetett. Egyik mondása, ami kedvencemmé lett: Lányomat kérdeztem, hogyan álcázzam magam. Mosolyogj, apu - felelte. Könyvét Manapó néhány hete tette le.

Angyalka engem is meglepett Gordon Ramsay - Nem piskóta könyvével. A Nagy Séfet, ahogy "becézni" szoktam, eddig is tiszteltem, most, ha lehet még jobban értékelem ... hiszen nem ezüstkanállal, burokban született, s talán a Mount Everest-et megmászni nem is akkora kihívás, az ő küzdelmeinek olvasása után.

Tavalyi angyalkánk könyvek terén bőkezű volt ... Manapót - fordulatos kalandok során, Dóri köszönöm! - is meglepte egy könyvvel, Rudolf Hess - Mítosz és valóság.

Családi könyvtárunkban van sok "hozott" könyv, és pár éve elkezdtük feltölteni "saját", azaz közösen vásárolt könyvekkel, ezeket sorra (újra)elolvassuk ... Móricz Zsigmond - Légy jó mindhalálig ... kötelező olvasmányként nem volt ennyire élvezetes és elgondolkodtató, mint most, talán tizedszerre olvasva.



Nem tudom, "olvasmány"nak számít-e, de mindenesetre jó ideje elég sokat ... nem, nagyon sokat olvasgatjuk őket is ... igen, őket, mert Manó a könyveit "ők"-ként kezeli.

egy része a szinte naponta lapozgatott, olvasott Manó könyveknek ... eszméletlen, van, hogy három könyvvel foglalkozik párhuzamosan, s ha egyikben, próbaképp odébb lapozunk, azonnal észreveszi és méltatlankodva visszakeresi az éppen "olvasott" részt.



Körkérdés, tehát továbbadom ... címzettek Cukroskata, Mézesmadzag, Nemis.
S címzett mindenki, aki szeretné megosztani a gasztro- (félig-, vagy tán egészen az) blogger társadalommal, milyen könyveket olvasott 2008-ban.
Dorati könyvestárába is szívesen bekukkantanék, hihetetlenül találó, szép versekkel halmozza el Morzsafalva Morzsikáit.

2 megjegyzés:

Max írta...

Nagyon köszönöm a választ!!

Névtelen írta...

Szia, végre megírtam :). http://nemisbeka.hu/archives/2009/02/15/Tavalyi_konyvek/