2009. jún. 3.

Eper, túró, csoki

étteremalakítás

Ez amolyan szent triumvirátus. Egyenként karakteresek s mégis, egymással összeolvadó, egymás finomságát erősítő, harmónikus ízkavalkád.
Egy apró konyhai szösszenet.
Epres siránkozásaim és gyömbéres eperlekvárom másnapján szembejött egy kilónyi csodaszép, tulipiros eper s kért, mint a mesében, ugyan vigyem haza, ne árválkodjon az út szélén. Gondos háziasszonyka lévén, nem tehettem mást, felnyaláboltam mind a kilónyit. Útban hazafele csatlakozott hozzánk fél kg hófehér túró is, így már hármasban talpaltunk. Otthon a kamra polcon csücsült ét- és fehér bevonó csoki, s a hűtő ajtaján már hűsölt néhány napja két dl tejszín. Kis kutakodás után lapzselatin is került, így már semmi akadálya nem volt, hogy összerittyentsem az alábbi epres-túrós finomságot.

Epres-túrós csokizott eperrel

hozzávalók

75 dkg eper
50 dkg túró
2 dl habtejszín
1 habfixáló
2 lapzselatin
2 ek tej
2 ek cukor
1 citrom héja

25 dkg eper
2 ek habtejszín
1-1 tábla fehér- és ét bevonó csoki

Az epret megmosom, lecsumázom, szűrőben félreteszem lecsöpögni.
A túrót a cukorral, citromhéjjal kicsit összeforgatom (kézi robottal pár keverés mindössze).
A két lapzselatinra öntöm a tejet és nagyon gyenge tűzön éppencsak melegíteni kezdem. Amint a zselatin olvadozni kezd, félre is húzom és addig keverem, míg a lapzselatin felolvad, majd az egészet a túróhoz öntöm és jól összekeverem.
A tejszínt félkeményre verem, hozzáadom a habfixálót és teljesen keményre dolgozom.
Az eper felét kézi robotgéppel a túróba keverem, élvezet nézni, ahogy a fehér masszában csíkot húznak a vérüket kiengedő eperszemek, mielőtt teljesen rózsaszínes-pirosra festik. Az eper másik felét már fakanállal keverem a masszához és szintén így dolgozom bele a kemény tejszínhabot is.
Folpakkal bélelt formákba simítom és hűtőbe teszem, hogy összeérjenek az ízek, s a hab felvegye a forma alakját.
Egy ek tejszínt kis lángon felmelegítek, közben összevágom a fehér bevonó csokit és a meleg tejszínbe szórom, félrehúzom a tűzről és simára keverem. Lehet, a nagykönyv szerint nem így kell felolvasztani a fehér bevonót, de én csak így tudom elérni, hogy ne csapódjon ki, s ne essen atomjaira. Az eperszemek felét a fehér csokiba mártom-forgatom, hideg tányérra (pl pár percre hűtőbe teszem a tányért) téve hagyom, hogy a csoki megszilárduljon.
Az ét bevonót mikróban, alacsony fokozaton vagy vízfürdőn, szintén megolvasztom, simára keverem az 1 ek habtejszínnel, s a többi epret seperc alatt négerré varázsolom. Szintén hideg tányérra sorakoztatva szilárdulni teszem.
Tálaláskor a formából óvatosan tányérra borított túrós eperhab köré gyűjtöm a csokizott epreket. Nincs is több dolog vele, minthogy bevackoljuk magunkat Manapóval a kanapé öblös sarkaiba és élvezettel nyalakodjuk a fenséges ízharmóniát felvonultató triumvirátust.



Jó étvágyat!

5 megjegyzés:

MGL írta...

nagy rajongüja vagyok ennek a trionak

MGL

Chef Viki írta...

Én is, én is! Majdnem minden van is itthon :-))

Nyami!

trinity írta...

A kedvencem:)))
Főleg a csokiba mártott eprecskékkel!

Mian írta...

Persze, csak Manapóval faljátok be! és a Morzsalék nem jöhet???? :)))))

Garffyka írta...

Morzsalék :-D bármikor szívesen látott vendég :D