2009. jún. 13.

Savanyú káposzta leves

Nagyon szeretem a savanyú káposztát, bármilyen étel is készüljön belőle, az nálam favorit. Mivel nagyon vékonyan - lightosan :) - főzök, még a legnagyobb nyári hőségben is jólesik egy tányér bő lére eresztett székelygulyás, vagy tejföllel nyakonlocsolt kolozsvári rakott káposzta.
Most azonban valami másra vágytam, mondjuk, levesre, savanyú káposztával. Emlékeimben felderengett netes barangolásaim közben olvasott, füstölt kolbásszal, dagadóval, szalonnával főzött savanyú káposzta leves és szinte el is ment a kedvem az egésztől. Szerencsére, csak szinte.
Hazaértem, este nekiálltam, és csuklóból az alábbi levest kanyaríntottam. Hatalmas adagot, annak reményében, hogy majd esténként is jut egy tányérkával. Tévedtem. :-)



Savanyú káposzta leves


hozzávalók

2 szál murok
1 szál petrezselyem
1 kisebb fej hagyma
2 szál zöldhagyma - ez elhagyható, de olyan gyönyörűen nő a kertben, nem lett volna szívem mellőzni
4 szem közepes krumpli
4 szeletnyi karaj - súlyát nem tudom; természetesen, lehet több husival is, nekünk most ennyi volt a mélyhűtőben, a hentest meg lekéstem
2 nagy konzerv savanyú káposzta - töltőtömeg/konzerv 770 gr
1 ek vaj
2 kis doboz tejföl
só, bors, babérlevél
2 l alaplé

A savanyú káposztát egy edénybe borítom, hideg vízzel felengedem és kicsit ázni hagyom. A házilag savanyítottat ízlés szerint kell kimosni, tapasztalatom szerint, a konzervek kicsit savanyúbbak, az ideálisnál.
A zöldségeket megpucolom, majd a murkot, petrezselymet és a zöldhagymát felkarikázom, a hagymát apróra vágom, a krumplit és karajhúst felkockázom.
A vajat habzásig melegítem, rászórom a hagymákat, néhány perc alatt üvegesre aranyosítom, jöhet a murok és a petrezselyem, 3-4 percet így is pirítom. Ráteszem a húst és fehéredésig kevergetem.
Következnek a krumplikockák. Ezután felöntöm az alaplével, sózom, borsózom és beleteszek 4 nagyobb babérlevelet is.
A káposztát alaposan kicsavarom, lapítón kicsit összevágom, mert rakott káposztában szépek a gyalulástól hosszú szálak, de levesben kevésbé praktikus.
Amint a leves főni kezd, beleszórom a savanyú káposztát is, elkavarom, felöntöm még kb 2 l vízzel és kisebb lángon, fedő alatt főzöm, amíg a hús is, krumpli is megpuhul, nagyjából 30 perc.
A két kis doboz tejfölt simára keverem, apránként hozzámerek a forró levesből, ezzel is elkeverem, majd az egészet visszaborítom a levesbe és átkavarom. Ha szükséges, pótolom még vízzel, nekem kellett, nagyjából 6 liter levesem főtt. Felforrósítom, de vigyázok, hogy ne főjjön. Megkóstolom, ha kell, utánnafűszerezem.
Kinézetre és állagra viszonylag sűrű levest tálalok (a káposzta teszi sűrűvé), ami egyúttal kellemesen savanykás és könnyű, hiszen 10 dkg savanyú káposzta mindössze 7 kcal-t "ér", s ebben a levesben más alig van.
Reggel sült korpás-rozsos cipóval, de akár sajtos-töpörtyűs csigavirággal tálalva tökéletes ebéd egy hőgutás napon, utánna egy szelet túrós-cseresznyés piskótatekercs és máris szebb a világ :-)



Jó étvágyat!

PS. Olyan sikere volt, hogy Manapó és ÉApám szombaton fejenként két púpozott tányérnyit ebédelt belőle és férjemuram vasárnapra is ilyen levest kért :-)

Sauerkraut soup

ingredients

2 carrots
1 parsnip
1 smaller onion
2 spring onions
4 mid-size potatoes
4 slice of spare rib
2 big cans of sauerkraut - net weight 770 gr of each
1 tablespoon of butter
2 small packs of sour cream
2 l of stock - might be vegatable or chicken
salt, black pepper, bay leaf

Put the sauerkraut in cold water (yeap, open the can, take out the sauerkraut first :-) and leave it to soak (will be less sour).
Slice the carrots, parsnip, spring onions, also chop the potatoes, spare rib and onion, this latter in very small pieces.
Put the butter to warm, when foam, drop the onion and spring onions on it and toast till turns in golden color. Drop the carrots and parsnip on top and stir for 3-4 minutes. The chopped spare rib follows, stir till the meat gets a white coverage. Put the potatoes and pour the 2 liters of stock. Flavour with salt, freshly grounded black pepper and 4 bigger leaves of bay leaf.
Put the twisted sauerkraut on cutting board to chop its long filaments in shorter; this makes easier to eat the soup later. Drop the sauerkraut into the forming soup, pour water on it, another approx 2 liters, lid it and leave to boile till some 30 minutes.
When all ingridients are soft (as said, around 30 minutes), in a smaller separate pot mix the sour cream, than add some hot soup to it, mix again to get make it flossy, than pour all back into the soup. If necessary, add more water (I had to, in total ended with around 6 liters of soup).
Let it to warm up but don't boile. Taste it, if necessary add some more salt or pepper.

Bon appetit!

4 megjegyzés:

Edit írta...

Ezt en is szeretem!
Olyan mint a korhely-leves. En nem teszek bele se hust, se krumplit. De biztos igy tartalasabb.

trinity írta...

Emberes adagot főztél:OO Ha ennyi elfogyott, biztosan nagyon finom lett!!!!

Cukroskata írta...

Én is nagyon szeretem a káposztalevest. Nézd meg egyszer az én én lightos
káposztalevesemet, ha van kedved. Az is nagyon finom. Most, hogy eszembe juttattad, fogok is főzni a héten. :-)

Garffyka írta...

Kata, megnézem, tetszik, amiket főzöl, sütsz :D