Manó, mint minden korabeli embergyerek, utánoz. Utánozza édesapját, mikor fúr, farag, barkácsol, füvet nyír, bokrot metsz, bútort tologat szobaátrendezéskor, szerel. Utánoz engem, mikor a konyhában sertepertélek, mosok, takarítok. Aztán időnként kicsit összebogozódhatnak a ki-mit-csinál szálak, mert apával is lehet mosógépet pakolni és porszívózni, sőt sütit keverni is, s előfordult, hogy anya nyírta a füvet. De nem is ez a lényeges. Hanem, hogy ő is, baba is, sőt, baba egyedüj!, így felkiáltójellel és határozottan, baba egyedül.
Bármiből lehet bármi, hiszen csak képzelet kérdése - kockás szalvéta időnként "csak" szalvéta, de volt már asztalterítő, takaró, pelenka, gombóc, fűszer, csirkehusi -, de van, amiben ragaszkodik az igazihoz, így lett fazeka, fakanala (konyhából leselejtezett, anyának van másik ...), tejesdoboza, amin egy piros, bicikliző boci mosolyog (a mosolygást értem, a biciklizést kevésbé), fűszerei (időnként elfog a rettegés, hogy szétszakad a mustármagos zacskó és hetekig egerésszük a pici mustármagokat a szőnyegből).
Most már van saját hámozója, kése, bárdja, nyeles és nyeletlen serpenyője.
És hozzá töretlen lelkesedése.
a baba pipihusit bájdoz igen nagy figyelmet igénylő művelet; a kék kockás szalvéta ezúttal pipihusi szerepet kapott
bizony, a pipihusi mellé kell egy kis krumpli is (a krumpli a spájszból van és nagyjából háromnaponta cseréljük :-)
S van már saját, hordozható, csodasárga konyhapultja!
bárdozás és hámozás közben egyszercsak megállt, pillanatig töprengett, majd babának nincs kohapujta (konyhapultja) felkiáltással a kis asztaláért robogott, becipelte a nappaliba, utánna a kis fehér széket és baba kohapujtja pakol mindet.
ez a pipihusi kicsit kemény és még nincs cafatkákra bárdozva,
és konyhapult nélkül a krumplit sem lehetett jól feldarabolni.
baba megnézi étejt, baba felemeji fedőt,
s ha az edényke túj fojjó, akkor Manó konyhakesztyűt húz.
ekkora Manónak ekkora konyhakesztyűkkel a kis kezén nem egyszerű megfogni az edénykét, de
sikerült felemelni az serpenyő fedelét, látszik is, hogy majd kidagad a gombóc belőle :-)
Gordon, Jamie, reszkessetek :-)
Bármiből lehet bármi, hiszen csak képzelet kérdése - kockás szalvéta időnként "csak" szalvéta, de volt már asztalterítő, takaró, pelenka, gombóc, fűszer, csirkehusi -, de van, amiben ragaszkodik az igazihoz, így lett fazeka, fakanala (konyhából leselejtezett, anyának van másik ...), tejesdoboza, amin egy piros, bicikliző boci mosolyog (a mosolygást értem, a biciklizést kevésbé), fűszerei (időnként elfog a rettegés, hogy szétszakad a mustármagos zacskó és hetekig egerésszük a pici mustármagokat a szőnyegből).
Most már van saját hámozója, kése, bárdja, nyeles és nyeletlen serpenyője.
És hozzá töretlen lelkesedése.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiZV8ZE250KtbdPQcFOJpjQS2T0yaRrnbSfTdRQorIi_YkH2Wly1L8031pU8s7bwPVe8EzYdCxVw7z2kbW6-5gX-d088-YTb9olpktZXnTD4RSR7YhzyFcu6hQA2knDe_-3QcyeATp3UQ/s200/Man%C3%B3+f%C5%91z_b%C3%A1rdozik2.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgzg0cBM02zLavpgpuJmeCPmT9gcQKTFPSemU-Tb0Se2b7pvxmj-hABi1_Z2MWC-oZPcVgW2F5JWVZ1BEsK_DYa1QbSKUhp36EWDGSb-gCo_uM41zhVdoQ9RTIW6QkuKnaz8A3SzIwLzw/s200/Man%C3%B3+f%C5%91z_krumplit+pucol1.jpg)
S van már saját, hordozható, csodasárga konyhapultja!
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiKr3zz4O3pF1ykaSB89MtF8RBQHVV7S6nfMkI3PyTbK4Zi67VQIC2EWWOlhADJA5fwpF_Znm83D4FDixikDL259vBHNRX49VMcLcDrIyNrAVrZnH8Ttlvjzp4EwPn-bLqMXOj8zgXPWA/s200/Man%C3%B3+f%C5%91z_s%C3%A1rgakonyhapult2.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhtS45YjehfwMxGkT8pYCj3A7o4nn0jh9yUoshTMaT_h_P-U5fHuqrVJzog2GjrTfHsxEqz_lm-0gdTAKYUMMRNYuopzPY7G26FioKtHBBUd7RWhJDnmXeoleeEyAJzuTS4OJ7lwZgiug/s200/Man%C3%B3+f%C5%91z_s%C3%A1rgakonyhapult_b%C3%A1rdozik1.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhXGjj3suhXafq4eOwPdZNfuMaD2UxERHtrRr0arRfR9DM4CQecoxiZeC16TC96KHwGePA7DhgCwZ0NjMCzIepiWfjpAvIKPjr4OhQdV4i-OhCKtjHKwwkww0TNWowAUBFrGPAXb9qm7A/s200/Man%C3%B3+f%C5%91z_s%C3%A1rgakonyhapult_v%C3%A1g1.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEicPJaq-SDPMZjAD2map9CJ7u2v6LSmWNe0r9scBjMZwJW0iyqhq7OaKHWdGifLKhOnJy5jnH9u7q4ITF7yUzp1US1J0lAhwAUDAaq3W0opJO9jfM4bG719_smT3HJtQKkp5km5CBBIog/s200/Man%C3%B3+f%C5%91z_s%C3%A1rgakonyhapult_edenyek1.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiyparv4zMcaxbK8WLxlNAPr9AggA1f71lqBP_zSA3ZSK_2o-m_6tSSGRhm9ErkwMFk9anNKHnVN_mD0_ztwApNZNG0HeSeg2C4UW2JOrI3vPUVRfDNhNhSNy-xZ70Wx-BBIYiB3H_lNg/s200/Man%C3%B3+f%C5%91z_s%C3%A1rgakonyhapult_kesztyuvel1.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh5lQvPgNueHcXfqSWhDDsCaNzQQX9Nvtm8Gtw57JX4e8GD1gGGb6tBHgyuhlfGDve0CeibfNsRnZy8W0d_mk-co8lRF8m6NAAe2khTzzx6eo13QAUMC16UZg3YDghLzYAC2qcjIEVL7g/s200/Man%C3%B3+f%C5%91z_s%C3%A1rgakonyhapult_kesztyuvel2.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhJRElVY31qDX6I3jSh9DXp_t-XlBJPqgbCUd9H5fliBDETbCwxIiMPvWWH-IyUclZ2bLHW7yqEkHqKGTx6hGwMDbrYVRFzk-eNUmmA_j7hyphenhyphenQIsu7qRP0HZminFJMEWcSFR2l9vXMChYQ/s200/Man%C3%B3+f%C5%91z_s%C3%A1rgakonyhapult_kesztyuvel3.jpg)
Gordon, Jamie, reszkessetek :-)
1 megjegyzés:
Szia Garffyka!
Nagyon édes a fiacskád, meglásd majd lepipálja az általad említett konyhakirályokat.
Dóri
Megjegyzés küldése