2009. dec. 15.

Calzone - régi étel új ízekben

Kolleganőm mesélte, hogy olyan, de olyan calzonet evett, mint még soha ... szőlő volt benne, édes volt és vanília öntetes.
Pizzát többször is sütöttem, a másfél óra dagaszt-keleszt folyamatot leszámítva gyorsan megvan, a nyers tészta jól fagyasztható, és szeretjük, mert ezerféleképpen lehet variálni.
Na de így, édesen, még én sem sütöttem.

Nem hagyott nyugodni a gondolat és egy csendesebb szombat délelőtt megsütöttem. Kicsit megbolondítva, fél adag pizzatésztát dagasztattam a géppel.
Alig bírtam kivárni, hogy kész legyen, pedig nem kell sokat sütni, ám a sütőből olyan, de olyan illatok szálldostak, hogy Manóval ketten ott toporogtunk "sülj már meg, sülj már meg" varázsigét mormogva.

Azoknak ajánlom, akik szívesen próbálnak ki új ízeket, és természetesen azoknak, akik szeretik a tészta (kenyér/pizza) és gyümölcs párosítását, akik szívesen csemegéznek szőlőt vagy szilvát, nyáron dinnyét egy karéj lágy fehérkenyérrel.



Szőlős calzone baracköntettel

hozzávalók

1,5 dl víz
0,5 dl narancslé
2 ek olaj
30 dkg liszt
1 mk cukor
1 ek só
1 narancs reszelt héja
2 bőven púpozott ek durvábbra darált dió
3/4 cs szárított élesztő (7 gr-os 3/4-e; kb 2 bő kk)

~ 2 nagy maréknyi szőlőszem (1 marék=kéz tenyerem)
hegyes, éles kés
türelem :)
2 bő ek cukor
csipet fahéj
1 csapott kk liszt

1 felvert tojás

1 bő ek étkezési keményítő
sárgabarack befőtt leve és gyümölcse

A pizzatészta hozzávalóit kenyérsütő gép formájába pakolom, alólra a folyékonyak és a reszelt narancshéj, ezekre a liszt, ennek a tetejére, ellentétes sarkakba a cukor és só, középre a szárított élesztő. Dagaszt-keleszt programot indítok, ez másfél óra.

Amíg a tészta készül, leszemezem a szőlőt, a szemeket megmosom, majd lobogó vízbe dobom nagyjából 3-4 percre (nem érdemes egyszerre sok szemet a vízbe tenni, az a jó, ha fövésben marad). Leszűröm és rögtön hideg vízbe teszem néhány percre. Ennyi elég ahhoz, hogy könnyen tudjam meghámozni a szemeket. A hámozott szemeket kettévágom, kiszedem a magjait, majd - ha nagyon nagyok - negyedbe vágom őket.
A hámozott-magozott-darabolt szőlőt megszórom a cukorral, fahéjjal és a liszttel, jól átforgatom. Érdemes úgy időzíteni, hogy a szőlő akkor legyen kész, mikorra lejár a dagaszt-keleszt program másfél órája.

A pizzatésztát lisztezett lapítóra szedem - szép szálasra kel meg a tészta -, finoman megdögönyözöm és négy részre osztom. A cipókat letakarom és 30 percig pihenni hagyom.
Pihentetés után az egyik cipót 6-8 mm vastagra nyújtom, a legnagyobb méretű pogácsa szaggatómmal (8 cm átmérő) két-három kört szaggatok belőle. Ezeket a köröket egyenként tovább nyújtom, úgy 3-4 mm vastagságúra. Azért szaggatom ki előbb, mert akkor kerekebb, szabályosabb kört tudok nyújtani a tészából. Ezt figyelembe véve, természetesen nem muszáj kiszaggatni és úgy tovább nyújtani, ha valaki enélkül is szabályosan kerek kört tud nyújtani a tésztából.
A pizzakörök egyik felére halmozok a szőlőből, a pizzakör szélét megkenem kicsit felvert tojással, félbehajtom a tésztát, azaz befedem a szőlőt, a széleken villával összenyomogatom.
Sütőpapíros tepsibe sorakoztatom a szőlős calzonekat.


A szaggatás után leesett tésztát összegyúrom, fél cm vastagra kinyújtom, ujjnyi széles csíkokra vágom, ezekből rudacskák sülnek majd, üresen, töltelék nélkül; a diós-narancsos tészta elég édes-ízes ahhoz, hogy önmagában is megállja a helyét.

A calzonek és a pizzarudak tetejét átkenem a felvert tojással, majd 175 fokra előmelegített sütőbe tolom. A rudak hamarabb, ~ 16-18 perc, kisülnek, kikapom azt a tepsit, amiben ezek sorakoznak és a calzonekkal telit további 4-6 percet sülni hagyom.
Az öntethez az étkezési keményítőt elkeverem a barackbefőtt levével, hozzáteszem a gyümölcsöt, kézi mixerrel pürésítem, majd gyenge lángon besűrítem. A befőttlé és a befőtt gyümölcsének mennyisége tetszés szerint változhat, sűrűbb avagy hígabb öntetet szeretnék.


A calzonekat tálaló tányérra szedem, az öntetet külön kínálom hozzá.
A diós-narancsos pizzarudakat tízóraira, uzsonnára elfalatozzuk.

Jó étvágyat!

3 megjegyzés:

Belly írta...

Határozottan érdekes.Mint a gyümölcsös pizza.

Delish írta...

Jo lehet! Te fagyasztod a pizza tesztat, jol olvastam? ezek szerint lehet? sehol nem talaltam erre valaszt mikor kerestem.. Koszi!

Garffyka írta...

DELISH, igen, szoktam fagyasztani, és ez a tészta, amit én használok, jól fagyasztható. Dagaszt-keleszt-cipóra formáz-30 percet pihentet, ezután megszórom liszttel a cipót körben, zacsiba teszem és irány a fagyasztó. Elég hamar kiolvad. Annyi, hogy mikor a kiolvadt tésztát a zacsiból kiveszem, kicsit jobban ragad, mint frissen, úgyhogy eleve lisztes kézzel bontom ki.