Oldalak

2009. okt. 26.

Ampal új ruhában - a döblec dícsérete 2

Amerikai palacsinta, vagy, ahogy Max mester becézte, ampal.
Az ampal ugyebár palacsinta, de korántsem olyan leheletvékony, mint a mi palacsintánk (Erdélyben így is nevezik, legalábbis gyerekkoromban, hígpalacsinta), igaz, nem is két-három tenyér méretű.
Az ampal általában kerek (vagy erősen emlékeztet erre a formára :), fél centi vastag, sütőporral vagy élesztővel készült, nem olajon, de vajon sütik, gyerektenyérnyi nagyságú.

Vasárnap reggel, miközben az édesen illatozó sült döblecet hűlni tettem, arra gondoltam, milyen jó lenne ötvözni az ampalt és a döblecet. Aztán eszembe jutott Cukroskata, és, hogy mennyivel jobb lenne az ampalt teljeskiőrlésű lisztből sütni.
Próba cseresznye, maximum Lizikutyának szerzek egy jó napot, gondoltam, és nekiláttam kavarni.
Az eredmény: Lizikutya, ha éhen nem is maradt, de ebből a döbleces, teljeskiőrlésű lisztes, búzacsírás ampalból bizony nem kapott. Megettük mind egy szálig. Finom, enyhén édes, nem fojtós, tökéletes párosítás akár virsli vagy rántotta, de akár szilvalekvár mellé is. Vagy csak úgy magában.

Nem mértem grammra, dekára, a mérőeszköz egy normál méretű evőkanál és egy kiskanál.



Sütőtökös amerikai palacsinta teljeskiőrlésű liszttel, búzacsírával


hozzávalók

2 tojás
4 púpozott ek búzacsíra*
2 púpozott ek teljeskiőrlésű liszt
1 ek méz
1-2 ek tej
~ 10 dkg-nyi sült döblec (csak a húsa héj nélkül)
1 púpozott kk sütőpor

kevéske margarin

*Szárított, zacskóban kapható búzacsíra, nem a hűtőpultban árul "zöld" csíra.

A tojásokat kettéveszem. A sárgájához keverem a búzacsírát, teljeskiőrlésű lisztet, sütőport, mézet és egészen kevéske tejet, valamint a sült döblecet. Villával összekeverem, majdnem teljesen összeálló, kissé ragacsos masszát kapok.
A tojások fehérjét kemény habnak verem és beleforgatom-keverem a lisztes-döbleces masszát. Mondanám, hogy óvatosan beleforgatom, de nem megy, a lisztes-döbleces keverék túlságosan összeáll, úgyhogy villával alaposan átkeverem, amíg homogén állagot kapok.
Egy teflonserpenyő alját megkenem kevéske margarinnal, melegedni teszem.
A masszából evőkanálnyi adagokat teszek a forró vajra, tetejüket kicsit ellapítom és közepesnél valamivel kisebb tűzön, oldalanként nagyjából fél percig sütöm. A következő kör előtt a serpenyő alját megint átkenem kevéske margarinnal. Nem kell sok bele, csak éppenhogy.
Ennyi masszából 12 palacsinta sült, mindegyik egy bő evőkanálnyi masszából.

A méztől nem lesz ragacsos, viszont a döbleccel együtt elég édességet ad, nem kell külön cukor a masszába (másik előny, hogy a mézes tészta nem ragad le, míg a cukros általában igen). A döblec nem uralkodik a ampal ízén. Enyhén édeskés lesz, de csak annyira, mint egy édesebb kenyér. Reggelire, vacsorára, remekül kísér akár sósat, akár édeset.



Gyors & könnyű - Igaz, a döblec sütéséhez kellhet akár fél óra is, de ha van kéznél sülve, akkor percek alatt összeállítható az ampal tésztája és a sütéshez sem kell túl sok idő; mivel nem folyós a massza, nagyobb méretű serpenyőben 2-4 ampalka is sülhet egyszerre.



Jó étvágyat!

8 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Kikérem magamnak ezt az izgatást!!!

És kikérek 1 adag palacsintát is :-)) Hmmm, de isteniek lehettek!

szepyke írta...

Garffyka, önállóan, segítség nélkül mennyit tudsz megenni belőle????
:)

Garffyka írta...

CV - igenis, rendelést vettem, máris repül, szélpostával :) (meg3vettertafttal :D)

Szepyke, ööö, tucatra nem voltam esélyes, mert Manó hármat eltüntetett reggelire, kettőt meghagytam tízóraira, de egynek valahogy lába kélt, szerencsére Manó csak egyet kért bögre tejjel, tízórai gyanánt :) szóval, hány éves a kapitány? :D

Edit (Esc) írta...

Ez nem kedvenc, ugyhogy nagy hallgatas lesz reszemrol doblec temaban. :)

trinity írta...

Edit, mi nem kedvenc??
Az ampal finom!!! A sütőtök meg nem érződik...Szerintem csak a színét, édességét adja, szóval kérek, ahány éves kapitány:DD

trinity írta...

jav: a kapitány-már megint ez a kapkodás:OOO

Gizi írta...

Nagyon guszta lett, és gondolom milyen finom!!!
Kérlek nézzél be hozzám, van ott számodra valami.

Garffyka írta...

TRIN, a kapitány egyszerre agg, mint az ország útja és ifjonc, mint friss csapás az erdőben :) Máris repül egy tucatnyi :)