Oldalak

2010. máj. 11.

Bélelt kenyér

John Montagunak (Sandwich grófság negyedik lordjának) pokoli lapjárása volt. Háromkezes cribbage-ot játszottak hétlapos leosztásban, és a gróf már kisebb vagyont veszített. Úgyhogy esze ágában sem volt felállni a kártyaasztaltól, inkább utasította inasát, tetessen két pirítós közé húst, és hozza be.
Egy idő múlva a többiek is megéheztek, s ők is intettek: "The same as Sandwich!" (Ugyanazt, mint Sandwichnek!).
Így született (1762-ben) a gasztronómia legnagyobb találmánya, a szendvics.

Őlordságát később nyomasztotta a legenda. Még hogy szenvedélyes kártyacsatáiról jegyezze meg nevét a hálátlan utókor! Életrajzában ezért bizonygatni kezdte, hogy bokros állami teendői miatt találta fel a "bélelt kenyeret". De ekkor már senki sem hitt neki, a szendvics viszont elindult világhódító útjára.
A XVIII. században az előkelő londoni klubok (Cocoa Tree, Beef Steak Club, Shakespeare Taverna) mind kínáltak "rakott kenyeret". Edward Gibbon történész, képviselő a naplójában fel is jegyezte az új módit, egy francia író pedig, Pierre-Jean Grosley, Londonról szóló útikönyvében a kártyások mellett már tengerészeknek és katonáknak is ajánlja a "hordozható ételt". 1787-ben Charlotte Mason közölte az első receptet: "Kenj meg vajjal két szelet pirítóst, tégy közéjük egy vékony szelet sült húst", 1818-ban pedig a Crockford Club híres szakácsa, Louis Eustache Ude már külön fejezetben magyarázza el szakácskönyvében a besameles szendvics készítésének fortélyát. lehet, nem pont így írta le a besameles szendvicset, de ez itt nagyon finom volt :)
Később megszületett az amerikaiak kedvence, a klubszendvics (három pirítós, csirkemell, szalonna, saláta és majonéz), a BLT-szendvics ("bacon, lettuce, tomato"), a Reuben szendvics (marhahús, ementáli, savanyúkáposzta). Divatos a háromszögletű velencei tramezzini (pástétom, sonka, sajt, majonéz), az olasz panini (focaccia kenyérben sonka, mozarella sajt és paradicsom), a francia croque monsieur (két megvajazott toastkenyér között sonka és gruyere sajt; tükörtojással a tetején: croque madame), a mexikói burrito (kukoricalepényben sült marhahús, chilis bab, sajt, tejföl).
Külön kultusz övezi a pastramit. A húsimádók álomszendvicsét (füstölt fűszeres marhahúsból készítik) örmény kereskedők honosították meg New Yorkban. A törököknél pastima a neve (fokhagyma és római kömény), a románoknál pastrama (mustár, uborka), Grúziában bastuma. A világ legjobb pastrami szendvicse a manhattani Katz's Deli üzletében kapható.



Sokak szerint nem Sandwich gróf találta fel a szendvicset, hanem Hillél, a zsidók bölcs tanítója. A rabbi (a Krisztus előtti első évszázadban) "két maceszdarab közé keserű füvet és chároszetet (borral kevert reszelt alma és dió, fahéjjal fűszerezve) téve" amolyan "szendvicset" készített, hiszen húsvétkor kovásztalan kenyeret és keserű füvet kell enni.

Szendvicsnek tekinthetjük a gyrost, a falafelt, a kebabot is, hiszen a törökök, arabok, görögök a kettévágott pitát töltik meg húsfélékkel, hagymával, salátával. Mark Morton angol irodalomtörténész a szendvics ősének tekinti a XVI-XVII. századi angol színdarabokban (például Shakespeare-nél is) előforduló bread and meat, bread and cheese (húsos, sajtos kenyér) kifejezéseket is.
Szegény Sir John Montagun e sok okoskodás már nem segített. Nevéből melegszendvics lett, sőt szendvicsember, szendvicsvegyület. Élete alkonyán tett még egy kísérletet, hogy a lavinát megállítsa, támogatta James Cook felfedező útjait. A kapitány meg is hálálta, Sandwich grófról nevezte el a Hawaiiszigeteket. De ebből sem származott semmi jó. A bennszülöttek 1779-ben elfogták a kapitányt, fejét levágták, testét feldarabolták.
A rossz nyelvek szerint meg akarták enni - szendvicsnek.
forrás & kép: Hetiválasz


Nos, amit én alkottam reggelire az se nem húsos, se nem besameles, még csak Cook kapitány fél hajszála sincs benne (brrr), ezzel szemben egészen finom, "tavaszi" lett :)


Egy fűszeres mini kuglóf fejét kegyetlenül leharapom (előtört belőlem Mr Hyde :), a törzséből két szeletkét vágok.
Manó reggeliről megmaradt tojássárgáját eltöröm kevés vajjal, picurka mustárral, só-bors, a szeletekre kenem.
A bélelés - zsenge salátalevél, újfokhagyma felkarikázva, retek, kígyóuborka, szeletekre vágott csiperke. Mindenből jó sok, legalább két rétegben.
A habzsidőzsi csúcsaként mentás bodzateát kortyolgatok mellé :)

Jó étvágyat !

7 megjegyzés:

Chef Viki írta...

De jó visszatekintés :-)

A szendvics meg maga a tavasz!!

Max írta...

Nagyon jó kis írás, I love szendó!!!

Névtelen írta...

Először azt hittem, hogy megint írtál egy "mesét". Sajnálom, hogy nem Te írtad, pedig legalább olyan szórakoztató volt, mint a Tieid. D. Gabi

Garffyka írta...

Gabi, lesz majd mese is, érlelődik :)

Dóri írta...

Ismertem az alapsztorit, de nem ennyire részletesen. Nagyon jó volt elolvasni, mindenből tanul az ember. Egyébként nagyon szeretem a szendvicset, jól lehet variálni. Finom a tavaszi-, de finom a meleg szendvics is egy jó forró teával.

Eisenstock Ildikó írta...

A szendvics téma kimeríthetetlen. Nálunk most a croque madame a nyerő. Szendvicssütőben készül az alap (kenyér, sajt, sonka) a tükörtojást külön sütöm, úgy ültetem a tetejére. És az is előfordul, hogy előkelő francia neve helyett csak tojásos melegszendvicsként aposztrofáljuk.

Garffyka írta...

Ildikó, úgy gondolom, nem sértődik meg és ugyanolyan finom, ha "snassz" magyar néven nevezitek :D
Jól hangzik :)