2010. febr. 18.

Egy letűnt (?) kor Hősei :) ... & ... Jelek, hogy 2010-ben élsz

Mindkettőt email-en kaptam ... nagyon tetszik ... gondoltam, megosztom.

Akik '80 előtt születtek ...

Akik 1980 előtt születtek, valódi hősök, olyasféle igazi "hollywoodi-mindent-túlélő-fenegyerekek". De tényleg! ... Legalábbis a mai nemzedék szemében. :)
Gondolj csak bele, 1980 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk.
Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom.
A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem voltak furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval.
Mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de sokszor még rendes biciklink sem.
Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se igen tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak hát rá külön szót.
Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki. Egész nap kint voltunk, a szüleink csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még vonalas telefon se nagyon volt, nemhogy mobil ... pláne gyereknek!
Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona.
Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak.
Ha az erősebb elgyepálta a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt, mert ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem. {Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged mindenki Rambónak csúfol! ... Hagyd csak anya, ez az én háborúm!}
Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy McDonald's-on edződött, átlagosan elhízott amerikai kisgyerek is helyből hátraszaltót nyomott volna attól, amit mi kaja címszóval leküldtünk. Gondolj a zsíros kenyérre (ünnepnapokon cukorral megszórva!), a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele), az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk.
A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont "Bedekó"-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz.
Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült.
A limonádét még magunknak kevertük és sokszor mosatlanul ettük a fáról a félig érett gyümölcsöt.
A preDomestoc korban a WC pereme alatt baktériumok ezreinek kolóniái telepedtek meg háborítatlan nyugalomban.
Volt néhány barát, aki már ismert olyat, aki hallott olyanról, akinek videója volt, esetleg ZX Spectruma (az egyfajta számítógép volt), de szó sem volt Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, videojátékról, 164 tévécsatornáról, műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-ről, Surround Sunodról,I nternetről, Fitnesz-Club kártyáról vagy mobiltelefonról.
Viszont voltak barátaink! Igazi, hús-vér barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pingpong asztaloknál, s ha nem voltak ott, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem vittek és nem hoztak a szülők autóval ... Mégis itt vagyunk.
Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult.
Focizni csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még élt az íratlan szabály - amit időnként már mi is nehezen értünk: azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az nézhette a játékot a pályaszélről, vagy odébb állhatott, és más játszótársakat keresett magának.
A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, egyszerűen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni.
Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink nem akartak feltétlenül fehér báránnyá mosni.
Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk mit jelent a kötelesség, a bűntudat, a jóérzés, a felelősség, a szeretet. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét.
Ezek voltunk-vagyunk MI. Hősei egy letűnt (?) kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.




Honnan tudod, hogy 2010-ben élsz?

Nos, van néhány 'csalhatatlan' jel. Íme:

01. Véletlenül a mikrón ütöd be a PIN-kódodat.
02. Több éve nem passziánszoztál rendes kártyával.
03. 15 különböző telefonszámod van egy háromtagú családhoz
04. E-mailt küldesz a melletted ülő embernek.
05. Azt mondod, azért nem tartod a kapcsolatot a régi ismerősökkel, mert nincs meg az e-mail címük.
05. Négy éve ugyanannál az íróasztalnál ülsz, de közben három különböző cégnél dolgoztál.
06. A főnököd nem tudná elvégezni a te munkádat.
07. Felhívod a családod, hogy megtudd otthon vannak-e, miközben a garázsba hajtasz be.
08. Minden tévéreklám végén szerepel egy internetcím.
10. Ha elméssz otthonról a mobiltelefonod nélkül (amit életed első 10, 20, 30, 40 évében nem is ismertél), pánikba esel és máris visszarohansz érte.
11. Reggel az első, hogy bekapcsolod a számítógépet, még mielőtt kimennél kávéért a konyhába.
12. Mosolyogsz és bólogatsz miközben ezt olvasod.
13. Még rosszabb: pontosan tudod kinek fogod ezt továbbküldeni.
14. Túl elfoglalt vagy, hogy észrevedd, hogy nincs 9-es sorszám ezen a listán. ... Tényleg megnézted, hogy nincs 9-es a listán.
15. Gondolom, az sem tűnt fel, hogy két 5-ös van a listán. ... Ezt is megnézted, újra ...
16. ... és most, kicsit kínodban is, nevetsz magadon.

10 megjegyzés:

Ikkyu-san írta...

Ez nagyon jó! Az utolsó szóig igaz. Végén nagyon bólogattam, és mosolyogtam. :)

Eszter írta...

Tényleg nagyon jó. 74-es vagyok!

DebiGabi írta...

Nagyon jó kis összeállítás:)))
Egy 73-as évjáratú:D

Lilahangya írta...

nagyon igaz, bar az egeszben az a megmosolyogtato (elkeserito?), hogy ennek a latens eletkeptelen , agyonvedett gyerekseregnek nagyjabol a mi korosztalyunk vagy epp a noverunk batyank korosztalya a szulei... Ki es hol rontotta el vajh?

Moha írta...

Nagyon jóóóóó:) Egy 66-os,akinek valóban ilyen gyerekkora volt.
És most azon dolgozik,hogy a saját három gyerekének is olyan legyen,mondjuk a kulcs nem a nyakukban van...

Chef Viki írta...

Épp csak a vonal alatt: '79-es vagyok :-))

Végig bólogattam és mosolyogtam. Ilyen volt és most tényleg ilyen!

Bőrmadzagon lógott a két lakáskulcs a nyakamban... Szabadok voltunk és vidámak.

Mindamellett a világ is nagyon megváltozott, muszáj volt vele változnunk, alkalmazkodnunk. Sajnos :-(

Notburga írta...

És akkor mit szóljak én? ... egy 54-es évjáratú...?

Gina írta...

Nagyon jó!Tényleg ilyen volt a gyerekkorunk,de biztonságosabb,mint a gyermekeinké.
De az internetnek haszna is van,ez az írás is többek között.
Egy 68-as.

Liza írta...

Ezzel én is teljesen egyetértek. Nagyon tetszik az írás, köszi, hogy megosztottad. Egy 61-es évjáratú.

Garffyka írta...

Szerénységem 70-es ... mint a jó bor, évről évre érettebb leszek :)

Tény, mintha könnyebb lett volna gyereknek lenni 'a régi szép időkben' ... volt időnk és lehetőségünk gyereknek lenni ... igaz, sok mindenünk nem volt ami ma már könnyedén elérhető, sem lehetőségekben, sem dologiakban ... de mivel másnak sem volt, hát nem hiányzott.
Mi a párommal azon dolgozunk, és eddig úgy látszik sikerrel :), hogy Manó tudjon játszani ... csak a játék kedvéért, felszabadultan, örömmel, akár egy parafadugóval is.