Oldalak

2010. jún. 3.

Csirkemáj fűszeres mustárban sütve

Ellesett recept, Chef Viki barátnémtól koppintottam :)
Szeretjük a májat, legyen az szárnyasé vagy négylábúé; a hagymás májat, de azzal az a gondunk, hogy a hagyma miatt nem tudunk sokat enni belőle; ha olajban sütöm, egyrészt mindenütt olajszag lesz, másrészt, az sem egy kifejezetten könnyű étel, pont az olaj miatt.

CV receptjében megtetszett, hogy gyakorlatilag öt perc alatt összerakható, a szűk fél óra alatt, amíg sül nemigen kell vele foglalkozni, mindemellett fűszeres, szaftos, mégis könnyű és hát nem utolsó sorban kiadóssága mellett olcsónak is mondható.

Első nekifutásra bő fél kg csirkemájból készítettem, Manapóval ketten szinte az egészet megettük együltünkben, pedig nem magában, de salátával, puliszkával, saláta-sóskafőzelékkel tálaltam.
Másodjára kerek egy kg májat sütöttem a fűszeres, mustáros szaftban, nagy részét ebédre megettük, a maradékból pedig igen kellemes házi májkrémer rittyentettem.




Fűszeres, mustáros máj

hozzávalók

fél kg csirkemáj
5 ek olaj
5 ek mustár
só, bors
3 szál újfokhagyma vagy u.e. gerezd
1 szál újhagyma
friss zöldfűszerek ízlés szerint, most kakukkfű és bazsalikom

A csirkemájat leöblítem, papírtörlővel leszárítgatom, lehártyázom, a nagyobb darabokat félbe vágom.
A zöldhagymát és újfokhagymát vékonyan felkarikázom. A zöldfűszereket leöblítem és apróra vágom.
Az olajat összekeverem a mustárral, a felaprított zöldfűszerekkel, a karikázott hagymákkal, frissen őrölt borssal gazdagítom.
A csirkemájat tepsibe rendezem, nyakonöntöm a mustáros-olajos-fűszeres keverékkel.
Forró, 180 fokos sütőbe tolom 25-30 percre. Sütés alatt fakanállal egyszer átforgatom.

Még ki sem veszem a sütőből, hihetetlen illatorgia árasztja el a konyhát, az ebédlőasztal köré csábítva kicsit és nagyot.
A fűszeres mustárban sült májat saláta-sóska főzelékkel és puliszkával, illetve a máj szaftjával megcsepegtetett salátával tálalom. De remekül illik hozzá a krumplipüré vagy héjában sült krumpli is.


Gyors & könnyű - Mindössze 30-35 perc alatt "kérek még!" jelzős finomság rittyenthető és kezdő konyhatündérkék számára sem jelent nehézséget elkészíteni.

Jó étvágyat !

4 megjegyzés:

Juci írta...

Nagyon jól néz ki! Gyermekeim imádják a májat! De finom is!!

Chef Viki írta...

:-)))

Mint mi! Fél kg-ból az egész tepsivel meg bírtuk volna enni :-D

Nagyszerű lett, a képek szinte illatoznak!

Max írta...

Chef Viki Garffykától főz, Garffyka pedig Chef Vikitől. Ez ám a fúziós konyha!!

családi tűzhely írta...

Nagyon guszta, ki fogom próbálni!