2010. jún. 30.

Húsz liter leves ... és nem volt elég

Családi legendárium, 92. oldal :)
ÉAnyámat nyüstöltük, még anno, gyerekkoromban, hogy főzzön olyan paradicsomos zöldpaszulylevest, amiben tejes paszulyszemek is vannak. De eleget főzzön ám, mert mindig olyan kevés, hogy fél fogunkra sem elég.
Addig, addig kérleltük, míg beadta a derekát, s hogy elég legyen, hát színültig csurig főzte a húsz literes fazekat. Elég is volt. Másfél napra. Annyit tartott a húsz liter leves. Hármunknak ÉApámmal és Öcsémmel.
Szegény ÉAnyám nem akarta elhinni, hogy elfogyott húsz liter leves, szerintem jó ideig szentül meg volt győződve róla, hogy valahova eldugtuk :)

Szóval paradicsomos zöldpaszulyleves. Nem vagyok nagyétkű, de ebből szinte korlátlan mennyiséget el tudok tüntetni. Nem együltömben, de úgy szépen rendre, óránként visszajárva a fazékhoz, kizárólag minőségellenőrzés céljából, ki tudja, az elmúlt hatvan percben nem lett-e valami baja, szegény levesnek :)
Finom reggelire, ebédre, uzsonnára, vacsorára, s finom csak úgy, nasinak is :)

Tejes paszulyszem az a szem, amelyiket frissen fejtjük ki a paszulyból. Ha körömmel kicsit megvágjuk, akkor szinte spriccel belőle a frissesség. Mint a tejes kukoricaszemekből.
Rántással készítem, de éppen csak mutatóban van benne, a leves ízét a paradicsomlé, paszuly és egyéb zöldségek adják.




Paradicsomos zöldpaszulyleves

hozzávalók

~ 50 dkg zöldpaszuly
~ 10 dkg tejes szem
1 nagyobb murok
1 szál petrezselyem
kisebb zeller fele
1-2 újhagyma - ez lehet fejes hagyma is, akkor 1 kisebb, de amíg van a kertben ...
~ 3 l paradicsomlé - vagy sűrített paradicsom konzerv
só, bors
picurka cukor - nem édesre akarom, csak a paradicsom savasságát kicsit elcsapni
1 ek rántás
kamra-hűtő függvényében - 2-3 kanál sült paradicsom vagy 1-2 fej friss paradicsom

A zöldségeket megpucolom, a hagymát és a zellert egészen apróra vágom, a vetemény többi részét felkarikázom. A zellert azért kockázom egészen picire, mert a levesben elsősorban az ízét szeretném érezni, nem a zellerkockákat.
A paszulyt, ha nem fagyasztott, akkor szintén megpucolom és eltördelem, illetve egy részét kifejtem a szemeknek.
Kevés vizet teszek forrni, beleszórom a hagymát és a zellert, nagyjából 5 percig főzöm, hozzáteszem a többi zöldséget is a paszullyal és paszulyszemekkel együtt.
Ha főzök bele sült paradicsomot vagy friss paradicsomot, akkor azt is most teszem hozzá. A friss paradicsomot, mielőtt a leveshez tenném, pár pillanatra forró vízbe mártom, majd hideg zuhany alá tartom és meghámozom, felkockázom.
Felöntöm a levest a paradicsomlével. Vízzel még pótolom, hogy 4-5 ujjnyira ellepje a lé a zöldségeket. Fűszerezem só, frissen őrölt bors, kevéske cukor. Fedő alatt, kis-közepes lángon főzöm, amíg, a zöldségek megpuhulnak.
A rántást elkeverem a levesből kimert forró lével, majd a levesbe visszaöntöm, elkeverem. Most már csak egyet lobbantok rajta.
Paradicsomlé-víz mennyiségétől függően főzök sűrűbb vagy hígabb levest.


Viszonylag hamar megvan, zsenge vagy zsengén leszedett és fagyasztott paszuly elég rövid idő megfő. A leves ízében dominál a paradicsom és a paszuly, a többi zöldség inkább kíséret, kiegészíti az ízkavalkádot. Könnyű leves, mégis tartalmas leves, mivel zsiradék éppencsak van benne, langyosan, hidegen is nagyon finom.



Jó étvágyat !

Szószedett:
paszuly - bab (zöldbab, vajbab, stb)
paszulyszem - értelemszerűen, babszem
murok - sárgarépa

4 megjegyzés:

Edit (Esc) írta...

Jaj, ez jo tortenet! Mar ki is szamitottam mennyi volt a napi fejadag :D
Az igazsag az, hogy egy ilyen finom levest akar viz helyett is jo "inni". BB teljesen egyetertene veled az orankenti minosegellenorzessel kapcsolatban.
Soha nem raktam murkot vagy zellert a paszulylevesbe, csak siman a paszuly es a paradicsom. Jaj, megkivantam!!!

Garffyka írta...

Edit, az az, szinte víz helyett is :)
Most fő két fazékban, egy paradicsomosan, egy anélkül, mert Manapó úgy jobban szereti, gyere, szívesen látlak :)

Chef Viki írta...

Megyek én is, mert még életemben nem ettem ilyet :-)

Nálunk ez a paszuly a fejtett bab - szerintem.

20 liter leves 3 emberkének? Édes istenem :-)))

Max írta...

Kérek! Mély tányérba, nagy kanállal!