2009. máj. 31.

VKF! - az újkrumpli dilemmája és kalandja

A kis pityóka annyira belemerült gondolataiba, észre sem vette a társai közt matató kezeket. "Vajon tart még az étteremalakítás? Miért vagyok én újkrumpli? Talán apró termetem miatt? Vagy vékonyka héjruhám tesz újjá? Netáz azért mert éppencsak most ástak ki a fészekaljából? Ki az a Cukroskata? És mit jelent a VKF! XXV?"
Gondolataiból felriadva ijedten észlelte, hogy a szorgosan matató, amúgy határozottan szép kezek őt is elérik, kiemelik a zöldségesládából, ahol társaival együtt sorakozott és egy fonott kosárba teszik.
"Nini, hiszen itt vannak a testvéreim és unokatestvéreim és az ő unokatestvéreik is! De jó, nem vagyok egyedül!"

Némi zötykölődés és utazás után mintha megérkeztek volna. A kis pityóka, többi társával együtt egy kőszínű, négyszögű, hideg valamiben landolt, itt rögtön vidám gurigázásba kezdett, s meglepetten figyelte, ahogy valahonnan a magasból kellemesen meleg izé folyik rá. "Jé, hiszen ez olyan, mintha eső esne!" - ujjongott és gyors forgolódásba kezdett, hogy minnél hamarabb a vízsugár alá kerüljön. Sietsége felesleges volt, a szorgos kezek őt is a magasba emelték és a csapvíz alatt alaposan lesúrolták. "Ejha, ez egészen bizsergető érzés." - állapította meg a kis pityóka.
Aztán egy nagy, lapos valamire került. Figyelmesen nézett körül. "Hűha, sokan vagyunk! És nicsak, itt van egy rakás újhagyma és zöld fokhagyma is. Nocsak, ti aprócskák, mik lennétek?" - fordult a kis pityóka néhány zöld levelű, szinte cérnavékony narancsos- és fehérszínű valamihez. "Mi bizony újmurok és újpetrezselyem vagyunk. S azért szedtek ki bennünket a földből ily igen zsenge korunkban, hogy társainknak több hely jusson. A minket kiszedő kezekhez tartozó ember azt mondta, megritkítja a veteményt." - felelték illem- és sokattudóan a zsenge, ceruzánál is igencsak vékonyabb zöldségek.



Hirtelen valami fényesség közeledett. A kis pityóka ijedten felszisszent, de a nagy fényesség nem bántotta, sokkal inkább csiklandozta, miközben kettévágta. "Hi-hi-ha-ha" - kuncogta a kis pityóka, "még, még!". A fémesen csillogó fényesség szófogadóan a feleket is kettévágta. "Hűha, most már négyen vagyunk egymagam."

Valahonnan a közelből ínycsiklandó illatok kezdtek szállni. Sercegő olaj és piruló hagyma illata. S a kis pityóka látta, ahogy egy nagy fakanál megkavarja az aranyló olajban táncoló karikázott új- és zöldfokhagymákat. Aztán az egyik kéz valami pirosat szórt a hagymákra, a másik kéz gyors mozdulatokkal összekavarta, s az imént paprikát szóró egyik kéz most vizet löttyintett a serpenyőbe. A hagymák a szűklevű, tűzpiros lében igen kívánatos rotyogásba kezdtek.
"Mindjárt mi következünk!" - lelkendeztek az apró karikára vágott murkok és petrezselymek. "Amint a hagymák bőséges paprikás szószban úsznak, máris ugorhatunk!"
A kis pityóka nem feltétlenül osztotta lelkesedésüket, hiszen elképzelése sem volt, milyen érzés lehet a lábasban csücsülni. Gyors közvéleménykutatást végzett szintén félbe, negyedbe hasogatott társai között, s a hallottak megnyugtatták. Volt olyan újkrumpli, aki még emlékezett a zöldségesnél, az öreg krumpliktól hallott konyhai mesékre. Miszerint a lábasba, serpenyőbe kerülni kitüntető és felemelő érzés. És bár roppantul meleg is, de ez a forróság kellemes.

Míg a kis pityóka beszélgetett és emlékezett, a kezek szorgalmasan dolgoztak. Időnként egy kis vizet öntöttek az egyre rotyógó és szószósodó hagymákra, az illatok egyre intenzívebbek lettek.
A két kéz kinyúlt, összegyűjtötte a lapítón várakozó murok és petrezselyem karikákat és a vörös szósztengerben úszó hagymákra szórta.
"Na most!" - várta az izgalomtól remegve az kis pityóka. "Most végre mi is ugorhatunk!" S nem is tévedett. Pár percnyi kavargatás után a lapító felemelkedett, s az újkrumplik boldog zajongással görögtek az edénybe. Egy széles, lapos fakanál óvatos mozdulatokkal forgatta őket, hogy mindet és mindehol befedje a sűrű, pirosan aranyló paprikás szósz. Egy kis fehér és fekete valami hullott rájuk, a bölcs hagymák azt mondták, ez só és frissen őrölt bors. Egy átlátszó, kerek valami került a serpenyőre, s a kis pityóka régi, még elültetése előtti emlékeiből felidézte, ez bizony a fedő.
Társaival együtt boldogan ficánkolt a forró, szelíden rotyogó, paprikás lében. Időnként felemelkedett a fedő s kéz a lapos fakanállal óvatosan átforgatta őket, így újra és újra más krumplik társaságába került. Táncoltak is, hisz a kezek határozott mozdulattal jobbra-balra forgatták lefedett serpenyőt.
"Ezt azért csinálják" - tudálékoskodott néhány mellékerült hagymadarab - "szóval azért csinálják, hogy jobban keveredjünk, de ti ne törjetek össze".
"Tényleg" - jegyezte meg, mintegy magának a kis pityóka, "valahogy más lettem, puhább, és zamatosabb". Óriási büszkeség töltötte el. "Hmmm" - nyalakodott kicsit bele az őt körülölelő pikáns szószba, "ez egészen finom, sőőőőt!"

Váratlanul, miután a kéz levette a fedőt, egy merőkanál gyengéden félretologatta a viháncoló krumplikat és a paprikás léből kiemelt egy adagot.
"Mi történik? Mi történik?" - kíváncsiskodtak a zöldségek. Az egyik krumpli, aki a serpenyő túlsó végén lubickolt és így messzebb ellátott, ezt mondta "valami fehér port szór a kéz egy edénykébe, most egy fehér krémet tesz hozzá és a merőkanálból a mi paprikás fürdőlevünket, most jól elkeveri, éééés ...". "És mi történik?" - zúgolódtak a krumplik. "Idejön, felénk!". A már-már elszószósodott hagymák, a picurka murok és petrezselyemkarikák és a finoman puha krumplik érezték, amint jólesően betakarja őket a kevés étkezési keményítős, sok tejfölös habarás. A lapos fakanál még egyszer óvatosan átforgatta a zöldségek gyülekezetét és a selymes, fehér habarás szemet gyönyörködtetően keveredett a paprikás lével, és lágyan körbeölelt minden egyes krumplit.



"Ahhh" - lelkendezett a kis pityóka, "ez jóóó! Vajon mit főztek belőlem? Mi lettem? Krumplipaprikás vagy paprikás krumpli?" Testvérei, unokatestvérei és azok unokatestvérei vele együtt hümmögtek "az ám, nem mindegy, hogy krumplipaprikás vagy paprikás krumpli", ismételték tanácstalanul.

A magasból a kéz apróra vágott petrezselyemzöld záport szórt rájuk. "Krumplipaprikás, krumplipaprikás" - suttogták a petrezselyemzöldek. "A krumplipaprikás bő lére engedett, tejföllel habart paprikás. A paprikáskrumplin nincs lé, se petrezselyemzöld, csak sűrű pirospaprikás, hagymás szaft és a bennefőtt krumplit összetörik a végén. Köret lesz belőle vagy főtt tésztával grenadirmars" - fejezték be a petrezselyemzöldek, s lágyan elhelyezkedtek a krumplik tetején.
"Újkrumpliból paprikás" - sóhajtott elégedetten a kis pityóka, "ez lettem hát, tejfölös, petrezselyemzöldes krumplipaprikás. Jó érzés. Remélem finom vagyok."



Jó étvágyat!

hozzávalók

30 szem apró újkrumpli (súlyra nem tudom, zöldséget mindig darabra, szemre, maréknyi mértékkel vásárolok)
4 szál zöldhagyma
2 szál zöldfokhagyma
1 ek olaj
só, bors, pirospaprika
alaplé / víz
1 csapott ek étkezési keményítő
1 kis doboz tejföl
szép kötés petrezselyemzöld
most került bele kevés újmurok és újpetrezselyem, amit a vetemény ritkításánál kiszedtünk

Szószedett:
murok - sárgarépa
vetemény - gyűjtőszó: murok, petrezselyem, paszternák (pasztinák), lestyán; olyan zöldségek, amiket apró magról, vető (sózó) mozdulatokkal ültetnek
lapító - vágódeszka

6 megjegyzés:

stampoasis (alias nokedli) írta...

nagyon jó és jól elmesélt sztori! gratulálok. a recept is nagyon tetszik ám;-)

trinity írta...

Micsoda helyes történet! Tetszik!!!

Ági, aki főz írta...

Ez jópofa volt, nagyon tetszik! Most jöttem rá, hogy még sohasem csináltam krumpli paprikást.Itt az ideje.

Mian írta...

Köszönjük Garffyka! :)

gizi írta...

Nagyon szórakoztató kis történet, és a recept is remek!!!

max írta...

Aranyos:))