Oldalak

2010. nov. 5.

Ez mi a szösz? És mire jó?


Nagyjából ez a két kérdés tolult fel bennem, mikor megláttam az előtérben egy kis zacskóban ezeket a barna kis valamiket. Na jó, annyi megvolt, hogy valami növény és inkább valami gyümölcs, mint zöldség. De arról fogalmam sem volt, hogy mi a neve és mire fogom majd használni.
Segítségkérő nézésemre Manapó válaszolt. Szomszédasszonytól kaptuk és úgy hívják, naspolya. Nem a szomszédasszonyt, a gyümölcsöt :)
Aha, szóval ez a naspolya!
Eddig, tudtommal még nem láttam, legalábbis így nem, esetleg fán, de nem tűnt fel. Enni viszont biztos nem ettem. Ergo, semmiféle támpontom nem volt az elkészítéséről. Irány hát a jó öreg internet.
Ha esetleg van még hozzám hasonló zöldfülű naspolya téren, ezt találtam.



A naspolya, népiesen lasponya vagy miszpolya, „elolaszosodva” pedig nespula, a rózsafélék családjába tartozik. Rokona az almának, a körtének és a birsnek. Ázsiából – jellemzően Japánból és Kínából – származik. Bár pontos eredete nem ismert, tudjuk, hogy Délkelet-Európában, a Földközi-tenger mentén már az ókorban is termesztették. Rómában a makedón háború után honosodott meg. A természettudós Plinius nevezte el Mespilusnak. A kontinensen minden bizonnyal a római légiók terjesztették el. A katonák a sokáig eltartható gyümölcsöt vitték magukkal a provinciákba, vonulásuk mentén – szándékosan vagy merő véletlenségből – naspolyafácskák sarjadtak ki a földből. Arra nézve sajnos nincs adatunk, hogy hazánkban mikor honosodhatott meg. Mindenestre egy 1410-es magyar szójegyzék már említi. Lehet, hogy a római légiók hagyatéka volt, de lehet, hogy csak jóval később került a Kárpát-medencébe. Ahonnan tovább nem is igen költözött, lévén melegigényes növény. Így az is örök titok marad, hogy Linné rendszertanában miért kapta a Mespilus a germanica jelzőt, holott német földön nem is ismerték.

Ez az a furcsa gyümölcs, ami frissen szedve kemény, élvezhetetlen. Jellegzetes íz- és zamatanyagai az érlelés során alakulnak ki. A késő őszi fagy nem tesz kárt benne, sőt, ha a fán hagyják, és a dér egyszer-kétszer megcsípi, édesebb és zamatosabb lesz. Szedés után rétegekben kiterítve érlelhető. Szobahőmérsékleten természetesen előbb, hűvös padláson vagy kamrában később válik fogyaszthatóvá. Akkor jó, ha szottyos lesz: héja pergamenszerűen elválik, könnyen lehúzható, alatta pedig az érett körtéhez hasonló, kásás állagú, édes és egyben fanyar gyümölcshús rejtőzik.

Eleink a naspolya borízű, savanykás gyümölcsét a hosszú téli estéken majszolták. Igaz, hogy nyersen a legegészségesebb, de bő termés esetén bort és lekvárt is készítettek belőle. A fa leveleit és kérgét magas csersav tartalma miatt cserzésre használták, fája pedig a mai napig nagyon értékes alapanyaga a fafaragóknak.

A naspolya rendkívül gazdag vitaminokban, főként C-vitamin tartalma kiemelkedő, 12 mg/100 gr. Magas vastartalma miatt a vérzékenységben szenvedőknek kimondottan ajánlott, jelentős kalciumtartalma pedig csonterősítő hatással bír. Leve alkalmas a szájüreg és a garat gyulladásainak csökkentésére. A népi gyógyászatban a kérgéből készült főzetet a vérzés csillapítására használták, magvainak főzetét pedig a vesekő elhajtására.

Fajtái közül elsőként a faként is igen dekoratív, sötétzöld lombú, bőven termő Szentesi Rózsát említhetjük. Gyümölcse október végétől szedhető, körülbelül egy hónapig fogyasztható. Íz- és zamatanyagokban igen gazdag, közepes nagyságú termése hosszúkás körte alakú.
A Holland Óriás is elterjedt fajta. Nagy, vastaghéjú gyümölcsei novemberben szedhetők, gyümölcshúsa közepes minőségű.
A Nottingham angol nemesítés. November elején szedhető, karácsonyig fogyasztható. Apró, kerek gyümölcsei vannak.

A naspolyából magas pektintartalmának köszönhetően remek gyümölcslekvár és zselé készíthető. Pürésítve főtt vagy sült húsok mellé köretként adható. Ha megpároljuk, majd mézzel ízesítjük, rendkívül finom süteménytölteléket kapunk belőle.
A naspolyalekvárhoz teljesen érett gyümölcsöt választunk. Kilónként 3,5 deci vizet adunk a megmosott egész gyümölcsökhöz. Egészen puhára főzzük, majd áttörjük. Hozzákeverünk fél kiló cukrot, majd sűrűre főzzük. Száraz dunsztban tartósítjuk.
Parfét, krémet is készíthetünk naspolyából. Bár munkaigényes – héjától, magjaitól meg kell szabadítani –, nagyon egyszerű: a gyümölcshúst turmixban pépesítjük, narancslikőrrel, vaníliával, leheletnyi sóval ízesítjük, habbá vert tejszínnel elegyítjük.
forrás: hvg.hu/gasztronómia



Ha jól nézem, ezzel az adag naspolyával nemesi eredet került a konyhámba :), a leírások alapján leginkább az angol nemesítésű Nottingham-nek mondanám.
Még nem tudom, mi lesz belőle, tapintásra nem ítéltem elég szottyosnak, így egyelőre újságpapírra kiterítve utóérik.

Van esetleg kipróbált és bevállt naspolya receptetek?

Előre is köszönöm :)

7 megjegyzés:

sedith írta...

Szia, én valamikor Fahéj és Fetánál láttam azt hiszem lekvárreceptet. Emlékszem, nagyon rácsodálkoztam, mert bár maga a szó ismerős volt, a gyümölcsöt addig soha nem láttam. Linkkel most sajnos nem tudok segíteni.

Chef Viki írta...

Emberemlékezet óta nem ettem naspolyát! Még gyerekként!

Akkor egész egyszerűen kieszegettem, kinyalogattam a krémes-édes húsát a magjai közül :-)

Valami jó kis mártást hús mellé, vagy pohárkrémnek, sütikrémnek...

starfi írta...

én tavaly egy csokoládés tiramisuba tettem, nagyon finom volt, ugyanolyan remek íze volt, mint nyersen.

http://starfokker.blogspot.com/2009/12/tiramisu-naspolya-kakao-whisley-jamie.html

Anikó írta...

Ha jót akarsz magadnak és a születendő kisbabádnak akkor úgy nyersen eszel belőle a legtöbbet, baromian egészséges, tele van mindennel ami nagyon kell és jó a szervezetnek. Recept tippeket már úgy is adnak a többiek, de inkább edd nyersen magát a gyümölcshúst.

starfi írta...

a naspolya nyersen és főzve is tápláló és sokféle ásványi anyag van benne, maximum az aszkorbinsav távozik belőle főzés hatására, na bumm. a többi vitamin tudtommal nem hőérzékeny.

hőkezelve egyébként ugyanolyan az íze, mint nyersen.

Lizann írta...

Hétvégén pont ettem pár szemet (mert csak annyi volt megérve), imádom, nekem is a gyerekkoromat idézi. Nyersen, meg azt hiszem pálinka formájában fogyasztottam eddig:-))! Nagyon szeretem!!!

Vali írta...

Szia!
Nekem a kertben van naspolya fám. A lányom és anyám szereti. A felesleges mennyiséget meg postára adom a barátaimnak. Idén nem lett olyan szép termés. Lehet, hogy a sok eső nem tett jót neki.