Bár gyerekjáték elkészíteni, úgy gondoltam, segítek egy kicsit édesanyának, hogy hamarabb meglegyünk :-)
A muffinok pikk-pakk el is készültek, én sem lettem fülig maszatos :-), de amilyen hamar meglettünk velük, sajnos olyan hamar hűlt helyük is lett ... Mire anyával kezet mostunk, ő elmosogatott, elpakolt és megterített, még hírmondónak is alig maradt pár darab, így fényképek nem készülhettek
Sebaj, legközelebb! Addig is, ha kedvet kaptok hozzá, így kell készíteni.
Túrós-csokis muffin
hozzávalók
30 dkg liszt (10 dkg lehet teljeskiőrlésű)
15-20 dkg cukor
1 cs vaniliás cukor
1 cs sütőpor
fél citrom/narancs reszelt héja
+
25 dkg túró
10 dkg olvasztott, langyos margarin
4 tojás
1,25 dl tej
+
3-4 csík, durvára vágott csoki; ezt el is lehet hagyni, de lehet fele-fele durvára aprított dióval keverni
Anyát megkértem, olvassza meg a margarint, ugye azt a tűzhelyen kell és oda én még nem mehetek, mert forró és bibis lehet a kezem, az pedig fáj. Úgyhogy erre inkább anyát kértem meg, szépen.
A liszteket, miután édesanya kimérte, tálba szórtam és összekevertem a cukrokkal és sütőporral. A túrót egy másik tálban kézzel összenyomkodtam, édesapa is úgy szereti, ha maradnak túródarabocskák a muffinban :-) (anya azt mondta, át is lehet törni a túrót, ha valakinek úgy jobban tetszik). Segítettem feltörni és a túróra pottyantani a tojásokat, majd ráönteni a tejet, végül a langyos margarint is hozzátettük.
Zümmögő keverővel (édesanya kézimixernek is nevezi) kicsit összekevertük, majd átkanalaztam a lisztes edénybe és ott is jól összekevertem.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjoKoaSWLjvydBSu1I8sExx4JkQFGzZqEpkzF5HS9rl8xdvJIdN4MCwpNJlR-wGJENRov7a9TbsGMwnNrruc-4HDC5aj7pQtmx2YqUB5WTCGEbk80fTmYNR-GQXRO-z4R7KXL1pFDi7dA/s200/hozz%C3%A1valokat+osszekev1.jpg)
A csokit is édesanya vágta apró darabokra, mert azt ugye éles késsel kell; próbáltam én is vagdalni a bárdommal, amit Morzsikáktól :-) kaptam, de ez a csoki keményebb volt, mint a kockásszalvéta-csirkehusi.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg8J3nbTkCzRyWYsNAJVO7L-qvUsunCiePAOe-LNax-FSn2LmLCGjzJyIzvDtwTRqQZRxDaRFuK-EXknJJuWbFmcIE2ZW-6EmDxC0zuB_pvyRVNz6bTGcK5VaJgZ5WCYt4IrADV6yIQag/s200/beleszorjuk+a+csokit1.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEil3eJlDWdEbMY8bytdvDWEblYG0L3JaEpljWq8JvDw-41Ro1Sb_1Mruy2mq7-bggJdvFXNiQ5BgUuwrtc2eGenIG-IwK9fSyhlDsW2DkOxnEcNRdYc4ecQ6ibASi79eNyGqFarbrEPrA/s200/beleszorjuk+a+csokit2.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjAEHOAMPwRSxVF5xbC-lQ7RUcoDl1VdTjztcPJvixmnBqtKl1DY9Bo4ZcB-NbGsCEGqa1EBbh7R5BYf52TbjTh22WsmXSx6z5TdiWn5BqGKRi9javvUQtzLaeQh6D0Wq9m-XawfERu_w/s200/csokiskez1.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhdnKtKOOIhY06EYPdxKMnYA4ahWLQkvjmPIyb51lQuNwDLscLMWnMRadJsGvtNGkE-eUat13OdJUwsrrLXbEg6HqHTurqApwYmHZezQ8yCgtC6SqpC277RxdsH_nLwISIPfGhzvB5FPQ/s200/keztorles.jpg)
A felaprított csokival már csak kicsit kevertem, aztán belekanalaztam a szilikonos muffinsütőbe, amit édesanya már vékonyan kikent margarinnal (vagy papírkapszlival bélelet hagyományos muffinsütő); úgy kétharmadig, mert édesanya azt mondta, sülés közben megnőnek és kipotyog, ha túl sokat teszek bele.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgzqY2hcGXdURTVMjqe1acRMnCnsV6ki0Sy0XwcY6NQ-rXku89wTIXubjV9AP2POn9V3FLqXR3w1qWZk8aknyuzey_q2Jvo9QXC6b6JkE_ywQXNc-sIaWGz4Xj1UuMWnLDLZWS4mRyr4Q/s200/muffinforma.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg5Vxki04G9AWchSyFXJ9r4V_lz2w2WzUy3rCoMyYyZKcRAd6kKuOqTao8WMJt3ZluuCarRKewxS8NzPMhTNP9cb2kPjUInbb6K71X4h9l-N3u4s1piR4L6FnzORTMQ8O04GLUORxj9mA/s200/kostolas3.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg_NcmbcQmbaXjmxGx2gVwXBIkWaABaJSHqGvn03_MiU8rRLU9aTM75FMn-ljyquygKg856rliO6pqWnWHti5C85yOck9yFqXgmwRHMg7wtF376EMbVmV-CmSunLHxJvnNS9txhFS2yWg/s200/kostolas2.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj5Ikft6bKg24y7hPEvMVL85vVaPfzrH1YDZPKZpcXpb0lO5FiEMix8m1kQsFzm7udtA9ixF-3HKXjcNcx2awdJNPNCp67cDZXm87bWD_9F_B9bFsWnR2MVoifNcgWvNbOZ9HDIZeq0mg/s200/kostolas5.jpg)
Ügyesen kevertem, mert sok-sok, apa szerint 16 darab, muffin lett belőle.
3 megjegyzés:
Vikibácsival :) imént nézegettük végig cukrász Manó legújabb művét.
Bámulatosan ügyes kislegény, aki még azt is tudja,hogy anyát kell megkérni a tűzhely használatára, mert forró és bibis lesz az ujja :))
Egyem a kis szivét! Kész cukrász lesz ez a kisember mire felnő
D. Gabi
Egy ilyen kis kuktával,nagy segítség a sütögetés:oDDDD Nagyon tündérke:))))
Megjegyzés küldése