2008. dec. 11.

Gombóckák papírkapszliban

Mindenki kever-kavar, bonbon-t, golyót, gombócot bügyörget, csokiba mártogat, kakaóporba hemperget. Kedvet kaptam én is. Kétfélét, illetve négyet, mert alkoholmámorban áztatott aszalt gyümölcsöt is készítettem.

A bonbongyártás alapötlete innen van, meg innen, meg innen, meg ... Ez is mutatja, hogy a kedves konyhazsonglőr gasztrobloggerek sorra gyártják a gömbölyű-gömbölyded finomságokat.

A vörösboros, csokimázas aszalt szilva nagyon kecsegtetően hangzott.

Ennek mintájára készült a muskotályos fehérboros aszalt sárgabarack, étcsokimázosan.

20 dkg aszalt sárgabarackot zárható tetejű edénybe tettem, felöntöttem muskotályos fehérborral, úgy, hogy a bor jól ellepje a gyümölcsöt, majd rátettem a fedőt és irány a hűtő. Másnap ellenőriztem, egy kis bort még utánna töltöttem. Kétnapi fehérboros fürdő után a barackot leszűrtem (a bort felfogtam és csokimázozás közben elkortyolgattam, intenzív, de nagyon kellemes barackíze volt).
A csokimázhoz étcsokit olvasztottam gőz fölött, két tábla étcsokihoz tettem nagyjából két ek olajat, mikor a csoki megolvadt, jól összekevertem, a csoki szép fényes lett az olajtól.
A lecsepegtetett barackokba egyenként fogpiszkálót szúrtam, az olvadt csokis edénykét alápolcoltam, így féloldalasan állt, és jól meg tudtam forgatni a felnyársalt gyümölcsöt az olvadt csokiban, majd a fogpiszka nyársat hungarocellbe tűzdeltem.
A kamrában (nyitott ablaknál) két nap alatt teljesen megszilárdult a csokimáz, a barackokat egyenként lekapdostam a fogpiszkálóról és pici papírkapszliba helyeztem, majd jól záródó fémdobozba sorakoztattam.



Az aszalt szilvával ugyanígy jártam el, annyi különbséggel, hogy vörösbort használtam és aszalt szilvát :-)



Zserbógombóc, hmmm, finom lehet. Ám alkoholos, én meg gyerekeknek készítettem volna. Alkohol a hozzávalók listájáról kihúzva. A diót felét mogyoróra cseréltem. A porcukrot kihagytam, mert elég édesnek találtam anélkül is, a baracklekvár helyett pedig birsalma lekvárral kevertem.

Így lett ez barackos-mogyorós gombóc :-)

15 dkg aszalt sárgabarack
8-8 dkg darált dió és mogyoró
2 ek barackbefőttlé
1 ek. birsalma lekvár
2 tk sütőrum (azt írta nincs alkoholtartalma)
1 ek kekszmorzsa

Az aszalt sárgabarackot egy edénykébe tettem, ráöntöttem a befőtt levét és a sütőrumot, kicsit állni hagytam, majd késes aprítóba dobtam. Mellészórtam a darált diót és mogyorót, a kanálni birsalma lekvárt és jól összedolgoztam. Puhának találtam, de nem akartam több diót/mogyorót tenni bele, ezért egy ek-nyi kekszmorzsával dúsítottam, jót tett neki.
A masszából duci rudat formáztam, egy órányira a hűtőbe tettem, majd kiskanállal szedegetve golyókat formáltam belőle. Golyócskák a hűtőbe vándoroltak egy kis időre.
Csokimázazás, mint az aszalt gyümölcsöknél.
Valaki panaszkodott, hogy az egyszer felolvasztott csoki, ha visszakeményedett, másodjára már nem akart egyenletesre olvadni, darabos maradt. Én ilyet nem tapasztaltam, szerencsére, mert mindig több csoki olvadt, mint amennyit egyszerre elhasználtam. Egy kisebb edényben álldogált pár napig, ebbe törtem az étcsokit (tortabevonót és bociétcsokit vegyesen) és ehhez nagyjából 10 dkg csokiként ek olajat kevertem. Mikor dolgozni akartam az olvasztott csokival, percek alatt simára felolvadt, jól átkevertem, használtam, majd a maradék visszaszilárdult és következő alkalommal megint gond nélkül felolvadt a vízfürdőn.
Fehér csokit nem sikerült olvasztani, csinált az mindent, göbösödött, keményedett, alkotó elemeire esett szét és dühítően ugráltak az E-k a trutyivá lett, olvasztásra szánt fehércsokiból ... pedig azt nem vízfürdőn, de gőz fölött, merthogy ugye kényesebb, mint az ét vagy tejcsoki ... szóval nem ment, a kukában landolt, mert valamiért kicsapódott és már csoki jellege sem volt.

Marcipános gombóckák

Ez úgy indult, hogy én nagyon, de nagyon szeretem a marcipánt. És a kandírozott gyümölcsöt is. Rossz nem lehet, ha a kettőt összedolgozom. Igen ám, de kell még vmi, egyrészt megfogni (szilárdabbá tenni), másrészt enyhíteni a túltengő marcipán ízt.
Mennyiségeket nem tudok, ugyanis szemre-érzésre adagoltam mindent. Először mindenből kevesebbet, majd egy kis ezt, meg egy kis azt tettem még hozzá, ahogy az íze kívánta.

Ez került bele, a mennyiségek emlékezet szerin:

2 bő maroknyi vegyes kandírozott gyümölcs (bolti, van benne piros is, meg zöld is, meg sárga is, meg színtelenke is, azaz mangó, papaya, ananász, és egyebek)
4-5 szem aszalt sárgabarack
2 szem aszalt szilva
1-2 ek barackbefőttlé
kekszmorzsa - ezt kis dobozkából szórtam, legközelebb kimérem
marcipánmassza - nagyjából 6-8 cm-nyi a félkilósnak árult, duci kolbász formájú natúr marcipánrúdból (madaras, de biztos máshol is kapható)
késhegynyi cukorral eltett reszelt narancshéj

Az aszalt és a kandírozott gyümölcsöt késes vágóba szórtam, ráöntöttem a befőttlevet, kb egy órányit állni hagytam, majd beleszórtam a kekszmorzsát és a reszelt narancshéjat, jól összeaprítottam. Mélytányérba szedtem, összedolgoztam a marcipánmasszával, szórtam hozzá még egy kevés kekszmorzsát, hogy keményebb állagú legyen.
Rúddá formáltam

,

irány a hűtő, majd egy órányi pihengetés után előkaptam, kiskanállal adagolva gombócokká böndörgettem és csokimázat varázsoltam köré.

barackos-mogyorós csokiköntösben, marcipános színes ruhában

S mivel gyerekeknek készült, vidámabb ruhát kanyarítottam köré, mint a komor színű étcsoki, így hát, első körben olvasztott csokiba forgattam, majd kb egy perc múlva színes csokidarába. Azért vártam egy percnyit a két forgatás között, mert a színes dara súlya lehúzta volna (az elsőnél le is) a még nagyon folyékony, olvadt csokiköntöst.



Párom és Manó mindkét golyóbiskát "bevizsgálták" ... úgy érzem lesz harmadik, negyedik variáció is :-), és Max barátom Eszterházy átiratával is kacérkodom.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Mintha a saját száradó gombócerdőmet látnám :-D

Annyira vicces volt, hogy én is lefényképeztem az utókornak, úgy sorakoztak ott, mint megannyi Kojak nyalóka :))

Pannicica

max írta...

Szabad ajánlanom a marcipán-mogyorókrém-kakaós piskóta kombót?

Vékony kakaós piskóta, megkened mogyoró krémmel (lidl, olyan müa pohárban van mint a tejföl, sokkal mogyorosabb mint a nutella), rá egy réreg marcipán, felkockázod és becsokizod?

Én a hétvégére tervezem:-)

Névtelen írta...

Max, itt kérem ki magamnak, ez színtiszta merénylet!!! :-DD

A marcipánt a mogyorókrém tetejére nyújtom rá?

Pannicica

max írta...

Pannicica: igen, de úgy sokkal jobb, ha egy nyújtólapon és úgy teríted rá.

Névtelen írta...

Így gondoltam én is, nem a krém tetején, hanem a tetejére :-DD Rosszul fogalmaztam, de értem a lényeget :))

Pusz

Garffyka írta...

Max, köszönöm a tippet, felveszem a listára :-), aztán mi is gurulunk majd, mind a gombóckák :-)