2008. dec. 22.

Angyalka Pannicica módra

Hétfővel kibővített hétvégén nálunk volt keresztlányunk - Dodó baba :-) - és jóformán reggeltől estig kreatívkodtunk, sk bonbonokat gyártottunk, szalvéta- és dobozolási technikánkat fejlesztettük már-már művészi szintre, s hogy el ne fáradjunk, Manó is lelkesen segédkezett.
Ennek is, na meg ama ténynek, miszerint egy nap csupán 24 órából áll (felháborító! nem?), köszönhető, hogy csak ma és most jutottam net közelbe. S az első, amit elmesélek, egy hatalmas, szívből jövő, barátnői mosoly története.

Az úgy történt, hogy párom szombaton délelőtt kiment megnézni, mi hír a postaláda tájékán. Visszajött egy dobozzal, amit postásunk nagyvonalúan a kapura akasztott ... (és ha tojás lett volna benne?)
Nekem címezték. Feladó Pannicica. Hűha, gondoltam, nem is vártam semmit, nem beszéltük, hogy küldene. A trombitavirág és szőlőtövek megérkeztek. Jajj, csak nem említett valamit, és én elfelejtettem? - cikázott át rajtam, miközben, bevallom, szinte gyermeki kíváncsisággal, felnőttes türelmetlenséggel és garffykás meghatódottsággal bontogattam a csomagot. Jó nehéz - állapítottam meg. Vajon mi lehet benne?



Az egyik legkedvesebb karácsonyi meglepetés, egy nagy üveg, Pannicica féle narancsos almalekvár! És egy rövidke, de annál megkapóbb kísérő kártya.



A lekvárnak csodaszép színe van, üvegen keresztül is ínycsiklandó, ahogy aranybarnás színén átsejlik a fény, megcsillantva az apró narancshéjdarabokat, a még lekvárként is szinte ropogós almát, illatos fahéj-és fűszerportól portól körítve.
Alig győztem kivárni Advent utolsó vasárnapját, mikor is reggelire mohón kanalaztam a csábítóan illatozó, messzeföldön zamatos, sűrű lekvárt. Fenségesen koronázta a frissen sült tejes zsömlét, ... de, ... elárulom, kiskanállal egyenest az üvegből, magában is csodálatosan finom.



Köszönöm nagyon szépen!

Nincsenek megjegyzések: