2011. máj. 7.

Hamis paprikás

Még mindig ott tartunk, hogy Manó nem eszik húst. Milánóit, fasírtot, stefánia szeletet, egybefasírtot, igen. Töltött káposztát vagy töltikét meghámozva, a tölteléket kis kecsöppel megcsöppentve, igen. Húst nem.
Többször próbáltam elmagyarázni, hogy kedvenc ételeiben szintén van hús, csupán annyi különbséggel, hogy ott darált, míg mondjuk egy rántott vagy sült szeletben egyben van ugyanolyan husika, Manó megértő bólogatások közepette hallgatott, majd bölcselkedve felelte, igen, tudom, édesanyám, de én azt a husit nem szeretem, csak a milánóit, fasírtot, stb.
Szóval eszik húst, de hát nem csinálhatok minden héten fasírtot vagy stefánia szeletet. Egyrészt mert unalmas lenne, másrészt mert igenis meg kell kóstolnia más ízeket is - egy zamatos marengói csirkét, egy tejfölös szeletet, mézes karajt.
Nagyjából így született ez a hamis paprikás. Amit Manó végülis nem paprikásnak evett, de szószós tésztának. Hasonlóan a csalós krumplileveshez, itt is "varázsoltam" egy kicsit, a paprikás alapot bő lére engedtem, belekockáztam egy nagy csirkecombot, majd tejföllel megbolondítva az egészet összeturmixoltam. És igen! Manó boldogan falta a szószós tésztát, amiben - urambocsá - nem volt husi :) Csak szósz és tészta :)




Hamis paprikás

hozzávalók

2-3 csirkecomb és/vagy 1-2 mell
2 nagy fej hagyma
6 gerezd fokhagyma
sült paradicsom (1-2 paradicsomnyi)
és/vagy 1 ek sült paprikakrém
1 kisebb murok
néhány karika petrezselyem
pirospaprika
csombor
só, bors
olaj
tejföl


A csirkehúst leöblítem, konyhai papírtörlővel felitatom a vizet, "meghámozom", azaz bőrét lehúzom. Ezt nem feltétlenül muszáj, mi bőr nélkül szoktuk enni, a bőrt bő vízben külön megfőzöm és Lizikutya vacsorájához adagolom. Kecske is, káposzta is :)
A combokat forgónál kettéveszem, a melleket félbe, majd negyedbe vágom. A húsdarabokat csipetnyi sóval, néhány tekerés borssal fűszerezem.
A zöldségeket megpucolom, a hagymát félfejre aprítom, a fokhagymát kettő-háromba vágom, a murkot és petrezselymet felkarikázom. Mivel a végén az összes zöldséget összeturmixolom, nem kell nagyon pepecselni az aprítással.
Serpenyőben 2-3 ek olajat forrósítok, rádobom a hagymát és fokhagymát, kevergetve üvegesítem.
Kézügybe készítek egy edényt, amiből majd vizet öntögetek a paprikás szafthoz.
Az aranyszínű hagymára szórok egy bő kk-nyi pirospaprikát, gyors mozdulatokkal elkeverem, majd picike (kb fél dl) vízzel felöntöm. Közepes lángon rotyogtatva, gyakori felöntögetéssel (egyszerre kb fél dl-ket) szószósítom a pirospaprikás hagymát; nagyjából 3-4 dl vizet használok el ehhez. Azért csak apránként adagolom a vizet, hogy a hagyma szószósodjon, s ne főjjön.

Tipp & trükk: A forró zsiradékban lévő hagymára szórt pirospaprika hamar megkeseredik, ezért kell gyorsan elkeverni és azonnal pici vizet önteni alá. A serpenyőt félre lehet húzni a tűzről, mielőtt a pirospaprikát a hagymára szórjuk, majd elkeverés és kevés vízzel felöntés után mehet vissza a lángra.


Mikor a hagyma szépen beszószósodott, nagyobbra veszem a lángot és a serpenyőbe teszem a húsdarabokat; átforgatom, míg szépen kifehéredik minden oldalon és a paprikás szósz mindenhol bevonja.
A hús mellé szórom a felkarikázott murkot, petrezselymet, hozzáteszem a sült paradicsomot és/vagy sült paprikakrémet. Fűszerezem: só, bors, kevéske csombor. Pici vízzel felöntöm, rázogatva elkeverem, majd egészen kicsit félrebillentett fedő alatt, kis lángon hagyom, míg a hús megpuhul, hogy a csont szinte magától kifordul. Időnként a fedő alá kukkantok és kevéske vízzel segítek paprikáson.
Amikor a csirkehús már egészen puha, kiemelem a serpenyőből. Egy combot lecsontozok és a húst a mártásba teszem. Öntök hozzá még kevéske vizet, összeforralom, majd 1-2 bő ek tejföllel elkeverem. Az egészet félrehúzom a tűzről és merülő botmixerrel selymesre mixelem, ha túl sűrű lenne, kevés vízzel vagy vízzel elkevert tejföllel segítek rajta. Megkóstolom, ha kell, még kell fűszerezem.
A mártást visszaforrósítom (nem főzöm, éppen csak egyet rottyanjon), beleteszem az előzőleg kihalászott csirkecomb és -mell darabokat.

Manónak tésztát főzök és bőven merek rá a szószból, mi á la natúr ettük, rizibizivel és almás-citromos rizzsel.
Amolyan hozzon is ajándékot, meg nem is ebéd lett, Manó boldog arccal villázta a nem husis, csak szószós tésztát, én meg elégedetten nyugtáztam, hogy fél csirkecombnyit húst mégiscsak sikerült a pocakjába varázsolni.

 

Jó étvágyat !

5 megjegyzés:

4Gyerek írta...

leleményes vagy. emlékszem, unokatesóim kizárólag fasírozottat voltak hajlandók enni. és 25-27 nem is lehetett errefele husikat kapni. nagynéném még a szalámikból (ajajj, ma olyant tuti nem vennénk már a boltban) is fasírt sült. oszt köszönik, mára már stramm pasik lettek, mindenevők.
ja, és mellé társult még az is, hogy 7-9 hós koruktól nem itták-ették meg a tápit, tejet, joghurtot, sajtot, túrót...szal igencsak nehéz volt őket etetni, főleg ugye ha mellétesszük a kongó-bongó üzleteket.
majdcsak Manó is enni fog szeletből is husikat. addig meg kiváló, hogy anyukája leleményes.

sedith írta...

No, anélkül, hogy bárki kötelezett volna rá, egyik nap darált csirkehúsból készítettem csirkepaprikást. Becsszóra.:) És azzal töltöttem meg a palacsintákat hortobágyi palacsintának.:P

Szemirámisz írta...

Nagyon trükkös vagy. :)) Az étel pedig nagyon fincsi lehet, mindkét változatban. :)

Garffyka írta...

4Gyerek, hát nagynénédnek sem lehetett könnyű dolga.
A szalámiból is fasírtot ismerős még a kolozsvári évekből.

Sedith, remek ötlet! Legközelebb én is kipróbálom :)

Garffyka írta...

Szemirámisz, igen, finom lett :)

Néha még "jó" is, hogy Manó válogat, kreativitásra ösztönöz :)