Oldalak

2008. szept. 29.

Hétvégi finomságok

Lévén az összes általunk nézett, hallgatott TV csatorna és rádió adó szép időt ígért hétvégére, nem akartam sokat lébecolni a konyhában, de a hétvégét is méltóképpen szerettem volna "fogadni", hát ebből a kettősségből született a mostani menü.
Az alábbiak szerint leírva valóban nem igényelt túlontúl sok időt, maradt idő óriási (2+ órás!) sétára, itthoni játszásra, sőt, anya még kreatívkodni is tudott egy keveset.

Kevert körtés

A receptet az őszi praktikából böngésztem, első gyors átolvasásra finomnak tűnt, minden hozzávaló elérhető a spájszban, hát lássunk neki. Második olvasatra szöget ütött a fejemben, hogy sütőpapírt is használ és ezt vajazza-lisztezi, furcsa volt; aztán az is, hogy nincs benne sütőpor; végül az is, hogy a körtét a liszttel együtt az addig kidolgozott tésztához adja és "alaposan összekeverjük" ... s nekem lelki szemeim előtt máris felmerült egy sütőpor hiány miatt lapos, tippanós, körtepürés sütemény utánzat ... holott a csatolt fénykép szép magas, körtedarabos sütit mutatott.
Pár pillanatnyi törpölés után úgy döntöttem, ha már megtetszett, állok a kihívás elébe és megsütöm, ráadásul egy kis finom Tokai Aszúval is megbolondítottam.

hozzávalók (dőlttel azok a hozzávalók, melyeket a recept nem ír)

2 nagyobb vagy 3 közepes körte
2 ek méz
2 szűk ek Tokaji Aszú
25 dkg puha margarin (22+3 dkg)
25 dkg cukor (22+3 dkg)
3 tojás
20 dkg liszt
1 cs sütőpor
2 ek Tokaji Aszú
10 dkg sárgabarack lekvár (nos, ez nálam vegyes sárga-őszibarack lekvár lett, 6 bő ek)
2 ek Tokaji Aszú
18 cm-es tortaforma, vagy közepes tepsi, vagy telt közepű kuglóf forma
sütőpapír vagy margarin és liszt a forma kenéséhez

A körtéket meghámozom, felkockázom (viszonylag kicsire).
A mézet 3 dkg margarinnal, 3 dkg cukorral és a 2 szűk ek borocskával egy lábaskába teszem, kevergetve felmelegítem és közepes lángon főzöm, amíg szép halványsárga lesz (elég hamar). Beleteszem a kockázott körtét, összekeverem, hogy mindenütt érje a szép színű mézes-boros bevonat,



és gyakran kevergetve addig főzöm-párolom, amíg a folyadék elpárolog. Nekem a körte darabkák nemigazán barnultak meg, inkább a mézes bevonattól lett picit drappos színe, a recept szerint kellett volna, lehet ők más körtét használtak.
A gyümölcsöt szitán lecsepegtetjük, írja a recept. Nekem egyrészt nemigazán volt, mit csepegtetni, másrészt a kész körtét a tűzről lehúzva megszórom és összekeverem a 25 dkg-ból elvett 1 ek liszttel.


A maradék (22 dkg) margarint habosra keverem a maradék (22 dkg ) cukorral, majd egyenként beledolgozom a három, szintén egyenként kissé felvert, tojást. Adagonként hozzászitálom a sütőporos lisztet és 2 ek Tojaki Aszút is beleteszek. A jól kidolgozott masszába fakanállal keverem bele a párolt-karamellizált körtedarabokat.
Mivel a kisebbik tortaformám megadta magát és nem volt hajlandó összekapcsolódni, és mert más formára vágytam, mint a normál tepsi, kikentem-liszteztem egy kb 20 cm-s, telt közepű kuglóf formát. Beleteszem a körtés tésztát



és 175 fokra (légkev) előmelegített sütőbe tolom. Összesen nagyjából 60 percet sült (tűpróba) és az első 10 perc után 160 fokra állítottam a sütőt.
A kész művet a formában hagytam hűni nagyjából negyed órát, majd átborítottam egy kerek tányérra és ezen hűlt ki teljesen.
6 bő ek sárga-őszibarack lekvárt és 2 bő ek Tokaji Aszút egy pici edényben felforrosítottam, hagytam pár percig pöszögni (hogy a bornak csak az íze maradjon, az alkohol tartalma nem), majd be-körbe kentem vele a körtés sütit.
Amint a lekváros bevonat megszikkadt, szeleteltem. Könnyű a tésztája, finomak és érdekesek benne a körtedarabkák, felkerült az "ilyet még sütök" listára.



Megj: legközelebbre megjavítom a tortaformát vagy tepsiben sütöm; ugyan a kuglóf formában szépen átsült a magas közepe is, de a szélei, ahol a forma adottságai miatt vékonyabb a tésztaréteg, nekem picit "túl jól megsült" lett. A párom szerint így tökéletes, ahogy van. :-)

Amíg a kevert körtés sült, összeállítottam és főni tettem a döblec krémlevest.
Igaz, hogy ez a leves nemrég volt terítéken, és hogy eredetileg fokhagyma krémlevest terveztem, de a döblec krémleves erőteljes narancsos színe szépen ellensúlyozta a kevésbé domináns színű káposztás csirke halványságát.


A leves hozzávalói a tűzhelyen rotyorásztak, süti a lerben, összeraktam a káposztás csirkét.
A receptet Pannicica osztotta meg a Morzsikákkal. Ígéretesnek és gyorsnak hangzott. Íme hát.

Káposztás csirke

hozzávalók

egy közepes fej káposzta
4 alsó és 2 felső csirkecomb
tejföl
sajt
fokhagyma
só, bors, bazsalikom
olaj
tepsi, alufólia

A káposztát megmosom, félbe-negyedbe vágom majd laskára csíkozom.
A csirkecombokat lebőrözöm, megmosom, leszárítom, félbe vágom. Hegyes, vékony pengéjű késsel megszúrkálom, a lyukakba fokhagyma cikkeket dugdosok, végül a combokat sóval, frissen őrölt borrsal és bazsalikommal megszórom, beledörzsölöm a fűszereket a húsba.
Egy tepsit vékonyan kiolajozok - baba tepsit olajoz anyával! és Manó szépen kenegette a kanálkányi olajat a tepsi alján :-).
Belerakom a káposzta felét, rá a csirkecombokat

,

aztán a káposzta másik felét. Kicsit megborsózom, aláöntök kb fél dl vizet



és alufóliával szorosan letakarom.
A káposztás csirke várakozott, amíg a kevert körtés megsült. Éppen jó volt, meleg sütőbe tudtam tenni, felvettem a hőfokot 200 fokra, majd negyed óra múlva vissza 175 fokra és így hagytam egy óra hosszat.

Amíg a körtés süti hűlt és a káposztás hús sült, összeturmixoltam a leves puhára főtt hozzávalóit, tejjel és húslével krémesre hígítottam. Felaprítottam fél maréknyi pörkölt döblecmagot, ezt a kitálalt leves tetejére szórtam.



Összekevertem a baracklekvárt és a bort, felmelegítettem és vékonyan bevontam vele az időközben kihűlt és tányérra borított sütit.

Az egy óra leteltével kivettem a káposztás csirkecombokat, óvatosan levettem az alufóliát és a káposzta tetejére öntöttem a maréknyi reszelt sajttal összekevert tejfölt, majd az egészet visszatettem grill fokozatra nagyjából öt percre.





Jó étvágyat!

4 megjegyzés:

Max írta...

Khhmmm, abból a tokajiból maradt?

Garffyka írta...

De még mennyire! 3 puttonyos és szőlő krémlevest készülők főzni vele. Ahogy nézem, még novemberre is maradni fog :-)

Max írta...

O.K., de ha nem akkor szerzünk!

Névtelen írta...

Nálam is így nézett ki a káposztás csirke :) A tejföl alá én tettem pluszba egy adag főtt rizst is, így aztán tényleg köret és husi egy tepsiből :)

Sül a sütőtök, egy részét valszeg "beáldozom" krémlevesnek holnap vacsira :)

Pannicica