2010. okt. 8.

Udvari receptszállító

Ha nem lenne nagyképű kijelentés, azt mondanám, Edit barátnőm lassan udvari szállítóm lett :), már ami a recepteket illeti. Ugyanis ennek a finomságnak az alapötlete is tőle származik.
Az úgy volt, hogy ő sokáig tiltakozott a hús-gyümölcs párosítás ellen. Aztán egyszer homlokon csókolta a konyhatündérek múzsája és rittyentett olyan, de olyan barackos csirkét, hogy a szomszédok is megnyalták volna mind a tíz ujjukat, ha jutott volna nekik :)

Ennek a nem kóstolt, de tuti finom barackos csirkének a nyomán készítettem nektarinos csirkét (olcsóbb és szebb volt a nektarin, mint a barack), aztán egy-két laza csavarral követte barackos-szőlős, barackos-szilvás csirke.
Azonkívül, hogy gyorsan kész van (nagyjából fél óra), fűszerek és gyümölcsök tekintetében szinte a végtelenségig variálható, s ami talán a legfontosabb, nagyon finom!

Manó is lelkesen villázta a barackos változatot, igaz, mikor kérdezte, hogy mi az ott a csirke és rizs mellett - urambocsá -, azt mondtam, gomba ... Merthogy azt szereti, a barackot viszont nem ... elméletileg, mert szép adagot eltüntetett és még csak ki se piszkálta a "gombát" :)

Az utolsó két változat barackos-szőlős és barackos-szilvás volt. Előbbi fűszere rozmaring, utóbbié kevéske méz - a barack savanyúbb volt, mint számítottam - és Max barátomtól kapott wok fűszer.
Ugye, milyen csodálatos Barátaim vannak? :) Kitől receptet, ihletet, kitől fűszert kapok. Nekem már csak megfőzni kell. :)




Barackos / szőlős / szilvás csirke

hozzávalók

3-4 csirkecomb - felső, ez volt szebb a hentesnél
1 nagyobb vagy 2 kisebb fej hagyma
3-4 gerezd fokhagyma
3-4 őszibarack és/v 1-2 maréknyi nagyszemű szőlő és/v 10-20 szem szilva
kevéske margarin
0,5 dl fehérbor
0,5-1 dl tej - lehet tejszín is, nálunk a tej jobban bejön
fűszerek:
só, fehérbors
ízlés szerint: szerecsendió, gyömbér, wok fűszerkeverék, rozmaring
1 ek méz - ha a barack vagy szilva nem elég édes; elhagyható
1 kk citromlé

A csirkecombokat leöblítem, konyhai papírtörlővel lelapogatom; lebőrözöm (ezt nem muszáj), kicsontozom és kockára vágom. Meghintem, összeforgatom kevés fehérborssal és wok fűszerkeverékkel.

Tipp & trükk:
* A csontokat bezacskózom és a fagyasztóba teszem, tökéletesen fel lehet dobni vele bármilyen zöldség levest.
* A bőrét külön megfőzöm, Lizikutya nagyon szereti.

A barackot megpucolom, húsát kockára vágom; a nagyszemű szőlőt megmosom, héját lehúzom, a szemeket félbevágom, a magokat éles-hegyes késsel kiemelem; a szilvát megmosom, kimagozom, negyedekre vágom.
Ha a gyümölcs (barack, nektarin, szilva) elég édes, csak egy kk citromlével forgatom össze, hogy ne barnuljon.
Ha a gyümölcs savanyúbb, mint számítom, akkor kb 1 ek mézzel és a picurka citromlével forgatom, keverem össze.

A hagymát megpucolom, apróra vágom.
A margarint megmelegítem, rádobom a hagymát, rányomom a fokhagymát és aranyszínűre futtatom.
A serpenyőbe teszem a csirkehúst, fehéredésig pirítom.
Fűszerezem: só, és ízlés szerint mehet bele reszelt szerecsendió, friss gyömbér (szintén reszelve), apróra vágott zöld rozmaring.
Aláöntöm a fehérbort, majd fedő alatt, lassú tűzön párolom; időnként egészen kevéske vizet alálöttyintek (összesen szűk 0,3 dl-t).
Mikor a hús majdnem kész van, ráteszem a (mézes) gyümölcsöt és 2-3 percig nagyobb lángon együtt forgatom.
Lehúzom a tüzet, a serpenyőbe öntöm a tejet és az egészet összeforgatom, egyet rottyantok rajta.
Megkóstolom, ha kell utánnafűszerezem.

Natúr párolt rizzsel tálalom.


Egyszerű, nagyszerű, gyors és könnyű.
Ja, és nagyon finom!

Jó étvágyat !

7 megjegyzés:

Edit (Esc) írta...

Hat igen! Elfogadom a cimet es orvendek, hogy nektek is izlett. Epp ma gondoltam, hogy almaval kene kiprobaljam ugyanezt, de kis fahejjal...

Garffyka írta...

Köszönöm, hogy elfogadod a címet:)
Alma-fahéj örök klasszikus és nyertes :) Van wok fűszered? Szerintem az almához az is illene. Vagy szerecsendió.

Karulino írta...

Én is szeretem a gyümölcs-hús párosítást, de van egy barátnőm, akit a hideg ráz tőle.

Nelli írta...

Finomak nagyon a hús-gyümölcs ételek, tényleg a végtelenségig variálhatóak.

Bianka írta...

Izgalmas, finom lehet

Chef Viki írta...

Úrjézus, és még bor is van benne... Elvesztem :-DDD

Gyümölcs, hús, csuda fűszerek, tejszín és bor. Indulok :-)

trinity írta...

A gyümölcsös húsok nálunk is bejönnek nagyon, még a gyerekeknél is, ami nagy szó!!