2014. máj. 28.

Torta hétfő délután


Van az úgy, hogy egy zsúfolt munkanap közben az ember lánya sürgető szükségét érzi, hogy tortát süssön?
Van :)
Virágkoszorút formázó szilikon formában vaníliás piskótát sütöttem.
Tejszínből és sok-sok fehércsokiból ganachet készítettem, amikor kihűlt, keményre vert tejszínhabba forgattam.
A kihűlt piskótát elfeleztem, megtöltöttem a fehércsokis-tejszínhabos krémmel.
Némi félretett krémet kevéske ételfestékkel rendre megszíneztem és habzsákba töltve kifestettem a tortát, piros masni, színes virágok, zöld levélkék.
Torta kész, hűtőben csücsült egy keveset, amíg a gyerekekkel hazaértünk iskolából, oviból.
Pompás uzsonna volt, s bár úgy számoltam, hogy másnap délutánra is marad egy-egy szelet az aprónépnek, reggelire elkunyerálták a megmaradtat. :)
A torta tetején a körvonalak, a színezés maga valószínűleg szebb lett volna, ha nem munka közben, időtől szorítva készítem. Legközelebb több időt szánok rá, nem mintha bármi szó érte volna a ház elejét :) A hétfő délutáni tortánk gyorsan elillant.



Piskóta fehércsokis-tejszínhabos krémmel

hozzávalók - tészta

3 tojás
15 dkg porcukor + 6 dkg porcukor
26,5 dkg átszitált liszt
1,15 dl tej
1,15 dl olaj
1 kk vanília kivonat
9 gr sütőpor (3/4 zacskónyi)

hozzávalók - krém

2 dl + 2 dl tejszín
30 dkg fehércsokoládé
1 cs habfix
ételfesték, színes szórócukor

A ganachet készítem először.
Ehhez melegedni teszek 2 dl tejszínt, közben apróra vágom a fehércsokit. Amikor a tejszín szinte forr, lehúzom a tűzről, beleszórom a csoki felét, simára keverem, majd hozzáadom a maradék csokit is és ezzel is teljesen simára keverem. Mivel szorított az idő, hideg vízbe állítottam a ganachel teli edénykét és időnként kavartam egyet rajta.

A lert 170 fokra állítom (légkeveréses).
A tésztához kettéválasztom a tojásokat, a sárgáját a tejjel, olajjal, vanília kivonattal és 15 dkg porcukorral összeöntöm.
A tojásfehérjéket picit felverem, majd beleszórom a 6 dkg porcukrot és kemény habbá dolgozom.
A lisztet és a sütőport átszitálom, kanalanként a kissé összeforgatott tojássárga-tej-olaj-cukor keverékhez adom, minden kanálnyi lisztet alaposan eldolgozok. A végén néhány percig a kézimixer legnagyobb fokozatán keverem a tésztát, szépen világosodik, levegősödik.
Fakanálra váltok és három részben a sárga tésztához forgatom a kemény tojásfehérje habot. Középről kifele, forgatva keverem, hogy a hab minnél kevésbé törjön össze, de alaposan el tudjam dolgozni a sárga tésztával.

A szilikonformát tepsire állítom, formaleválasztóval kifújom, majd belekanalazom a már most illatos tésztát. A szilikonformát kicsit megmozgatom, illetve a tepsit alólról megütögetem, hogy a tészta mindenütt szépen kitöltse a sütőformát.
Forró sütőbe teszem, nagyjából 30 percig sül, de biztos, ami biztos alapon, kivétel előtt egy vékony dróttal megszúrkálom (tűpróba). Én jobban szeretem egy, erre a célra rendszeresített, vékony dróttal tűpróbázni a tésztát, mint villával böködni, a drót kisebb lyukat hagy maga után.
 

Az aranybarnára sült tésztát formástól rácsra teszem, majd nagyjából negyedóra hűlés után megfordítom (tészta a rácson, forma felül) és határozott, de óvatos mozdulatokkal leemelem a szilikon formát.
A sütőformát teljesen kitöltő tészta (ezért kell alólról kicsit meglapogatni a tepsit) szépen megtartotta a virágkoszorú formát.
Egy sűrű hálóval (pl. szúnyogháló) letakarom és teljes kihűlésig békén hagyom.

Közben a ganache kihűlt, állagra sűrűbb, mint melegen volt.
Hogy befejezzem a krémet, 2 dl hideg tejszínből és a habfixből kemény tejszínhabot verek, majd beleforgatom a hideg fehércsoki ganacheba. Hűtőbe teszem.

A szintén kihűlt piskótát félbe vágom, alsó felét tálaló tálcára teszem.
Az alaposan lehűtött krémből négy evőkanálnyit félreteszek (vissza a hűtőbe), a többi háromnegyedét a piskótára kenem, ráborítom a felső tésztalapot (a torta tetejét), kicsit lenyomkodom, majd a torta oldalát is bevonom a megmaradt negyedrész krémmel.
A félretett csokis-tejszínhabos krémet kis adagokban megszínezem és kifestem vele a szilikonforma adta masnis virágkoszorút.
A kész tortát, bármily csábító is, nem szelem meg azonnal, de hűtőbe teszem, s akkor tálalom, mikor a család apraja-nagyja itthon van már :)

Jó étvágyat !

3 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Így igazán át lehet vészelni egy hétfőt :-))))

marisz57 írta...

Hogy Te micsoda tortákat kreálsz már hétindításnak! :)

Garffyka írta...

Marisz, köszönöm :) Ahogy CV mondta, így könnyebb túlvészelni a hétfőket :)