2008. aug. 28.

Egyből kettőt - vinette

Mit tesz az emberlánya, ha volt olyan szerencsés, hogy szabadsága alatt válogatva és jó áron vadászott 10 kg vinettét?
Először is, megpróbálja sérülés mentesen hazaszállítani. Aztán okosan-óvatosan beügyeskedni a hűtőszekrény alsó polcára, ugyanis további hat nap szabadságát a Balaton partján kívánja eltölteni, s nem vinette eltevéssel.
A feketés-lila tojásgyümölcsök kitűnően viselték az utazást és a hűtőszekrényben való ücsörgés sem zaklatta fel őket túlságosan, így vakációnkról hazatérve nekiálltam az elkészítésüknek. A 10 kg-ból bőven futotta egy ebédre és eltevésre is maradt elegendő.

Töltött vinette

hozzávalók:
1 nagyobb vinette
nagyjából 40 dkg darált hús, én fele disznó-fele marha husit szoktam használni
1 fej hagyma
3-4 gerezd fokhagyma
1 paprika
3-4 paradicsom
sajt (lehet egy nehezebb, füstöltet választani, vagy egy könnyebb, félzsírosat, lényeg, reszelni lehessen)
fűszerek (só, bors, fahéj, szerecsendió, bazsalikom)
olaj

A vinettét megmosom, szárát levágom, hosszában elfelezem, húsát kicsit bevagdosom, megszórom kevés sóval, 20 percre pihenni hagyom. Ezalatt a hagymát apróra vágom, pici olajon megfuttatom, hozzáadom a darált husit és kevergetve lepirítom, fűszerezem só, bors, bazsalikom, reszelt szerecsendió és egészen picurka, mondhatni leheletnyi fahéj! A fahéj később nem érződik sem ízben, sem illatban, de a darált husinak kellemesen pikáns, finom ízt ad. Mehet bele a kockára vágott paprika és az átnyomott fokhagyma, jól átforgatom, pirítom, hozzáadom a hámozott, kockázott paradicsomot (aki akarja a magjait is kiveheti). Jól összeforgatom, a paradicsomtól most picit szószós, de semmiképpen nem tocsogós. Ha kell, utánna fűszerezem.

A vinettét leöblítem, letörlöm, húsát késsel-kanállal kivájom, úgy, hogy nagyjából egy-másfél ujjnyi maradjon a héjon. A "csónakokat" belsejével lefele olajjal hajszálnyit kikent tepsibe teszem és 20 percre forró sütőbe tolom.
Vinette csónakok sütésre készen, mellette a nagyobb kupac a kivájt, felaprított vinette hús, kisebb halomban a kockázott paprika és két gerezd fokhagyma várnak a sorsukra.

A kivett vinette húst apróra vágom és a husihoz keverem, egy-két percet a tűzön hagyom. Kiveszem a két fél vinettét a sütőből, megfordítom, megtöltöm a husis-zöldséges töltelékkel, tetejére reszelt sajtot teszek és további 15-20 percre visszateszem a sütőbe.


Tálalás előtt nem feltétlenül kell lehúzni a héját, de ha valaki úgy szeretné, egy mozdulattal, könnyen lehúzható a töltött vinette "bőre".
A kész töltött vinettét sajnos nem tudom dokumentálni, ugyanis olyan éhesek voltunk vasárnap délben, hogy a szépen kitálalt finomságot pillanatok alatt eltüntettük.

Vinette eltevés télire, mélyhűtve

Amíg a töltött vinette a sütőben pirult, a többit megmostam, villával megszúrkáltam és egy alufóliával kibélelt nagy tepsire sorakoztattam, egyszerre csak öt darab fért a tepsibe, így három fordulóban sütöttem.


A sütőt 240 fokra (légkev) kapcsoltam, betettem a sütnivalót és nagyjából egy órára magára hagytam. Hatvan perc múlva kivettem a tepsit, a szépen megsült vinettéket konyhakesztyűvel (nagyon forró!) egy edénybe emeltem és a teraszra tettem hűlni. Mehet a következő adag a sütőbe.


Légkeveréses lerben egyszerre két adag is süthető, azaz két nagy tepsi is belefér, sajna a mi kis háztartásunkban jelenleg csak ekkora méretű tepsire futja. (Igaz is, ha tudja valaki, hol lehet nagyméretű gáztepsit vadászni, kérem szépen szóljon. Előre is köszönöm :-)

A kihűlt vinettéket megpucoltam (nem tettem sem zacskóba, se víz alá nem kellett tartani, mindössze lefedtem, amíg hűltek). Ez (a pucolás), sk tapasztalatom szerint, úgy a legkönnyebb, ha a pucolni kívánt egyedet szárától fogva függőlegesen tartom a tál fölött, egy éles késsel a szár alatt megkezdem a héját és szépen lehúzom. Azért kell tál fölött tartani, mert a héj alatt meglapuló, sütés-hűlés során keletkezett lé nagyon tud ám maszatolni és szinte feltörölhetetlen.

A megpucolt vinettéket egy kissé ferdére állított lapítóra fektettem, hogy a maradék fölösleges levük elfollyon.
Nem, ez itt nem az Alien filmek egyik vérszomjas statisztája, így néz ki a sült, hámozott, éppen lecsöpögtetésre kiterített vinette.

Következő lépésként kézimixerrel, adagonként összeturmixoltam , majd zacskókba adagolva lezártam, feliratoztam (mert ugye jó, ha az ember gyereke több hónap múlva is könnyen beazonosítja mi is lapul a mélyhűtőben) és szép sorban irány a mélyhűtő.


Télen, tavasszal előkapok egy tasakot (30-40 dkg-akat tettem el), kb másfél óra alatt szépen kienged, és máris kavarhatok egy finom vinette krémet.

Vinette krém

Ez az étel hasonló a lecsóhoz, mármint ami az elkészítését illeti, ugyanis ahány ház, annyiféle képpen készítik, szeretik.

Mi így szoktuk: alap a megsült, hámozott, pépesített vinette, kb 40 dgk (nagy a család :-), ehhez jön egy pici fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, majonéz, só, bors, citromlé, mustár.
Tojássárga-olajból majonézt keverek (vagy leemelem a hűtőszekrény polcáról a boltit), a reszelő legkisebb fokát használva belereszelek egy kis fej hagymát, belenyomok egy filigránabb gerezd fokhagymát, hozzáteszem a vinette "pürét". Jól összedolgozom, ízesítem (só, bors, mustár), pici citromlével savanyítom. Ha van rá idő, 1-2 órára hűtőbe teszem, így még jobban összeérnek az ízek.

És így is szoktuk: alap a megsült, hámozott, pépesített vinette, egy pici fej hagyma, gerezd fokhagyma, olaj, só, bors, mustár.
Eljárás u.a., mint a majonézes változatnál, csupán most nem teszek hozzá majonézt, de egy kis olajjal keverem ki a vinette pépet és a többi alkotó elemet.

És ahogyan még ettem: olajjal kikeverve, benne apróra vágott feta sajttal, paradicsom és paprika kockával; olajjal kikeverve, apróra vágott olajbogyóval; feta sajttal és paradicsomkockákkal dúsítva, illetve a két utolsót majonézes változatban is.




Jó étvágyat!


Szószedett:
vinette - padlizsán
tojásgyümölcs - padlizsán
ler - sütő
lapító - vágódeszka

4 megjegyzés:

Zsofia írta...

Fini, finom, nagyon fincsi!! :P Tényeg, megépült végül a kerti grill? Mi még nem padlizsánoztunk nagyon idén, de ami késik, remélem, nem múlik (el a szezonja még ;-))! Zsófi

Névtelen írta...

Nagyon jó ötlet ez a télére eltevés !!

És ami fontos most már tudom pontról pontra, hogy hogyan is kell csinálni!!
A jövő héten lehet én is nekilátok egy adagnak.
Mesi

Garffyka írta...

Mano98kaZsófi, igen megépült, de nem pont vinettével akartuk felavatni :-)

Mesi, személy szerint csak ajánlani tudom, mi nagyon szeretjük, hamar megvan és nincs olyan sok munka vele, mint látszana, a kéziturmix pillanatok alatt pürésíti. Lehet grillen is sütni, akkor érdemes egy vödör vizet készíteni a pucoláshoz, más lesz a héja, mint lerben sütve.

Névtelen írta...

Sokadik verzió: a nyers padlizsánt meghámozzuk, kicsi kockára vágjuk, erősen besózzuk, állni hagyjuk. Egy közepes fej vöröshagymát felkarikázva kevés olajon üvegesre pirítunk, rádobjuk a leöblített padlizsánkockákat, pici vizet aláöntve majdnem készre pároljuk. Ekkor beledobunk 1-2 db lehéjazott, kockára vágott paradicsomot, és készre főzzük. Só, bors bele, és vagy pürésítjük, vagy csak egy villával kicsit darabosra-rusztikusra hagyva szétnyomkodjuk. Őrült finom :)

Pannicica