2019. máj. 11.

Az Orgona

Mamikám nagyon szerette az orgonát, a virágot, az illatát, a levelek zöldjét. Annyira, hogy annak idején azt kérte, a sírja mellett legyen egy orgonabokor.
Mami elment, mi évek múltán messze költöztünk, a sírja melletti kis orgonabokor pedig megkapaszkodott, nőtt, leveket, virágot hozott.
Amikor Papi kérésére ÉApámék hoztak egy maréknyi földet a sírról, elhozták a már nagy bokorrá fejlett orgona néhány hajtását is. Gondosan pakolva, őrizve, hazai földdel csomagolva utaztak a hajtványok sok száz kilométert.
És az a néhány hajtás nálunk otthon szépen megkapaszkodott, gyökeret eresztett, kezdett bokorrá cseperedni, pattanó rügyei, hars zöld levelei voltak.
És megint költöztünk. Fájt a szívem a kertünkért, amiért életemjobbikfelével együtt gürcöltünk, aminek minden rögjéért, fűszáláért együtt dolgoztunk, de legjobban talán az orgonát sajnáltam, ami olyan távolról jőve újra gyökeret tudott verni, rügyet tudott bontani. Ami egy kicsit Mami lelkét is jelentette.
Életemjobbikfele ÉApámmal kiásta az orgonát, óvó figyelemmel elhozták, és az otthonról jött  bokrocskát itthon újra elültettük. Arra gondoltam, talán csodaszámba megy, ha ennyi költöztetés, újraültetés után sikerül ismét megkapaszkodnia, levelet és netán virágot is hajt majd.
Csodák vannak.
Az utolsó újraültetéstől számolva hét év telt el és a bokor virágot hozott. Elpityeredtem, amikor megláttam a csoda szép, illatos, halványlila virágokat.
Az Orgona virágait.


Nincsenek megjegyzések: