Oldalak

2018. dec. 9.

Nutellás hópehely és társai

Ha nincs hó, hát varázsolunk :) No, nem laboratóriumi körülmények között - bár a gyerekek időnként megjegyzik, hogy a konyhám olykor hasonlít egy boszi konyhához :-D -, de a végeredmény sikeresnek mondható, mivel oly illanó, mint egy hópehely a napsütésben. Azt nem tudom, hogy a hópelyheknek van-e illatuk, ennek a nutellásnak egészen csábító illata volt :-)

A tésztához egyik kedvenc kelt tésztámat használtam, egy kis csavarral. Ugyanis a jól bevált pizzatésztát gyúrtam be - sütöttem már ebből édes calzonet és virágkenyeret is -, de most tej és tojás nélkül, az eredeti pizza recepthez képest csupán annyit változtattam, hogy cukor és reszelt citrom-, illetve narancshéj került a tésztába, no meg egy kevés fahéj.

A hatvan dekányi lisztből gyúrt tésztát kétfelé vettem, feléből sütöttem a nutellás hópelyhet, másik felét édesre kevert mascarponeval és házi meggylekvárral töltöttem.
Még az asztalon illatozott a maradék, mikor a gyerekek kérdezték, "édesanya, ilyet ugye holnap is sütsz?" :-) Megegyeztünk, hogy a változatosság kedvéért holnapra más süti készül ugyan, de hamarosan ismét terítékre kerül ilyen nutellás hópehely.


Nutellás hópehely
Mascarpone-meggyleváros papucs

hozzávalók

60 dkg liszt
4 dl víz - fele lehet tej (akár laktózmentes is) vagy narancslé
4 ek olaj
10 dkg cukor
2 citrom és 1 narancs lereszelt héja
1 csapott kk fahéj
1 tasak porélesztő

nutella
mascarpone+porcukor
meggylekvár

Az átszitált liszthez keverem a cukrot, reszelt citrushéjakat, fahéjat és a porélesztőt. Hozzáöntöm a vizet és dagasztani kezdem, amikor kezd összeállni a tészta, kanalanként hozzádolgozom az olajat is. Kellemes állagú, rugalmas tésztává dagasztom, letakarom és 25-30 percet kelesztem (konyha hőmérsékletétől is függ, mennyi idő alatt nő duplájára a tészta).

Amíg a tészta kel, fél doboznyi mascarponet - laktózmenteset, hogy kisasszonyka is tudjon enni belőle - összekeverek kevés porcukorral. Ízlés kérdése, hogy mennyi az a kevés, én a 125 gr mascarponehoz 2 púpozott kk porcukrot tettem. A kamrapolcról előveszek egy darabos meggylekvárt - ez valóban darabos, gyakorlatilag fél meggyek sötétbordó serege -, megharcolok a befőttes üveg tetejével, én győzök, mert sikerül kinyitnom :-)
A nutellás bödönkét kétszer tíz másodpercre a mikróba teszem, közben átkeverem. Nagyon kell figyelni, hogy picurka fém fedőfólia se maradjon a bödönke peremén! Nem akarom teljesen folyósra a nutellát, csak annyira, hogy könnyen kenni lehessen.
A sütőt 170 fokra melegítem (légkeveréses). Két nagy tepsibe sütőpapírt simítok.


A szépen megkelt, rugalmas, illatos tésztát gyúródeszkára szedem, gyöngéd, de határozott mozdulatokkal átdolgozom.
A tésztát kétfelé veszem, egy felét letakarom, a másikkal dolgozom tovább. A fél adag tésztát ismét felezem, és az immár negyed adagnyit akkora körré nyújtom, ami befér a tepsibe. A kör alakúra nyújtott tésztát átemelem a sütőpapíros tepsibe, megkenem a mogyorókrémmel. A másik negyed adagnyi tésztát ugyanakkora körré nyújtom és átemelem a megkentre.
A tésztakör közepét megjelölöm egy vizespohárral vagy pogácsa szaggatóval - nem vágom ki, csak finoman belenyomom a tésztába, hogy kis nyoma maradjon. Stílusosan pizzavágóval négy, nyolc, majd tizenhat cikkre osztom a tésztát, de nem vágok be a közepéig, csak a korábban megjelölt kis kör széléig. A tésztacikkeket maguk körül megcsavarom, végüket kettesével összefogom. Ha úgy tetszik, hópehely, ha úgy tetszik virág formára alakítom.

A tészta tetejét felvert tojással átkenem (lehet tejjel is, ha tojásmenteset akarok sütni), a közepét sütésálló szórócukorral díszítem, a tepsit az előmelegített, forró lerbe tolom. Az illatos tészta nagyjából 20-25 perc alatt készre sül. Kiveszem és még forrón megszórom porcukorral - a gyerekek szerint hópelyhesítem. :-)


Amíg a nutellás tészta sül, elkészítem a mascarpone-meggylekváros papucsokat. Ehhez a félretett tésztát három részre osztom, mindegyiket kör alakúra nyújtom, majd négybe vágom. Így tucatnyi kisebb papucskám lesz, ha nagyobbakat akarok, csak kétfelé veszem a félretett tésztát, ha falatnyi papucskákban gondolkodom, akkor negyedelem a tésztát és összesen tizenhat sütikét készítek.
A körré nyújtott, négybe vágott tésztacikkek mindkét oldalán három-három vágást csinálok, az oldallal párhuzamosan, úgy, hogy a csúcstól kiindulva kb. két ujjnyi tésztarészbe nem vágok bele (erről a lépésről nincs kép, legközelebb készítek menet-közben képeket is). A tésztacsíkra halmozok az édes mascarponeból, rá a meggylekvár, majd két oldalról felhajtom a bevagdosott részeket. Néhány papucskába nem meggylekvárt teszek a mascarponera, hanem vékony cikkekre vágott szilvát. Felvert tojással vagy tejjel lekenem, sütőpapíros tepsibe teszem. Amint a mogyorókrémes hópelyhet kivettem a sütőből, mehet a helyére a mascarpone-meggylekváros papucsokkal teli tepsi. A papucskákat szintén 170 fokon sütöm, 12-15 percig.

Reggelire, kiadós leves után ebédre, bögre tejjel vacsorára pompás, de iskolásnak tízórais dobozba csomagolni is remek.

Jó étvágyat ! :-)

Nincsenek megjegyzések: