2010. dec. 17.

Ha valami nem megy ...

... nem kell erőltetni, mondogatják a bölcsek.
De mi van akkor, ha fél órán belül kiderül, most éppen semmi nem megy?!



Kefíres korpás kenyeret akartam sütni. Kerestem életre-halálra a zabkorpát. A keresés harmadik percében már bőszen motyogtam magamban és dícsértem az eszem, vajh hova pakolhattam, hiszen tegnap vettem!
Szerintetek?
A kezemben fogtam a negyedkilós korpás zacskót ... és kerestem bőszen ...

Nagyon sokadszor készítem ezt a kenyeret, recept megy kotta nélkül. Mérem a kefírt, vizet, a liszteket, korpát és közben hiányérzetem van. Már majdnem megnyomtam a dagaszt-keleszt program indítását, mikor megvilágosodtam korábbi hiányérzetemet illetően ... aham, és kell bele másfél evőkanál olaj is ... Alzheimer úr szerencsére időben távozott, így a tésztához mértem az olajat és most már kel a kenyérnek való.

Ja, mikor kibontottam a korpás zacskót semmi más nem borult fel a konyhapulton, csak a nyitott zacskós zabkorpa.
Szerintetek?
Igen, a fél konyhát beterítette az a kb 2 evőkanálnyi, ami kiszórodott. Persze, hogy a fiókba is jutott ... meg a földre ... meg a pult minden sarkába.

Hagymateát főztem (makacs köhögés ellen kiváló házipraktika), leszűrtem, s hogy a főtt hagymát könnyebben a szemetesbe juttassam, gondoltam egy kanállal belesegítem a zsákba.
Edény a főtt hagymával bal kezemben, kanál a jobb kezemben.
Na, mit dobtam lendületesen a kukába?
Igen, a kanalat ...

Fentieket nagyjából szűk félóra alatt sikerült összehoznom.
Most már kezdek félni magamtól.
Sül egy adag mákos karika, remélem, valóban levendulás cukrot tettem hozzá és nem sót ...
Manó fürdése még hátra van. Lehet, megkérem emberkéim, legyen ma férfi-este, amilyen formában vagyok, képes lennék fogkrémmel hajat mosni Manónak.

...

11 megjegyzés:

Maryenne írta...

Az ember lányának néha vannak ilyen napjai!:D Jót derültem ahogy magamon is szoktam! :)

Maimoni írta...

Hát igen, van ilyen... :)) Most már hamarosan érkezik az új gyerkőc, nem? :)

Gyöngyi írta...

Folyik a könnyem, úgy nevettem:) Van ez így, hogy semmi nem jön össze - inkább add fel, ülj le egy csendes sarokba, és imádkozz, semmi ne kerüljön ma már a kezed ügyébe:) Jó éjt!

bringa írta...

Ezek kismama-tünetek:)

nagyi50 írta...

ne haragudj Garffyka! én leesek a székről úgy nevetek :))))))))).
De van ilyen:)
Kismama tünet a javából :))))
Nagyon aranyos:)))

Citromhab írta...

Igen, vannak ilyen napok, sajnos. A múlt héten én is olyan sütivel jártam így, amit ezerszer sütöttem már, becsukott szemmel is menne, és mégis...Minden kiömlött, felborult és az eredmény is szörnyű lett:-)).
Azt azért nagyon remélem, hogy ezek, legalábbis nálam, nem kismama-tünetek:-)))!!

Garffyka írta...

Maryenne, utólag én is jót nevettem saját kétbalkezességemen :)

Maimoni, igen, közelítünk, négy hét és pár nap :)

Gyöngyi, jó ötlet, legközelebb keresek egy csendes sarkot, távol mindentől :)

Nagyi, dehogy haragszom. Akkor bosszantó, de visszanézve a "mozit" :)

Bringa, ha tipikus kismama-tünetek, remélem mulandók, vár rám néhány díszes mézes megrendelés.

Citromhab, azt mondják, kudarc után gyorsan újra bele kell vágni, hogy sikerélménnyel zárja az ember :) Ugye újrasütötted?

Dóri írta...

Nagyot derültem a történeteden.
Mit mondjak, velem elég gyakran előfordul az ilyesmi. Gondolom nálam ezek nem "kismama tünetek". Az ember gyerekével néha-néha (később gyakrabban) ilyesmi előfordul főleg akkor, amikor nem csak egy megoldandó feladat jár a fejében. :-))

Chef Viki írta...

Tipikus kismami :-DDD

Ilyenkor gyorsan le kell tenni mindent, leülni és szemlélődni csendesen :-)

Vigyázz magadra! A köhögést meg minél előbb felejtsd el!!!

Alvás? Nincs hanyagolva, ugye? Sarokba állítás lesz ;-)

Karulino írta...

Vannak ilyen napok! Mi múltkor vásárolni indultunk. Csé zsebre tette a tárcáját majd elindultunk. Közértben megpakoltuk a kocsit, de nem találta Csé a tárcáját. Fél óra alatt (míg hazaértünk) felforgattuk a környéket, nameg éveket öregedtünk, és gondoltam is: oda a karácsony. Erre hol volt? Amíg nem figyelem rá oda visszarakta a táskájába, amit ugye nem vittünk a vásárláshoz. De ő sem emlékezett rá. :(

Juci írta...

Olyan édes vagy!
Lesz még így többször, ez azért van mert egyszerre több mindenre koncentrálsz.
Tegyél fel egy nyugtató zenét, kortyolj egy kis teát, aztán kezdheted a munkát!
KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KIVÁNOK SOK SZERETETTEL!!!