Egy osztálynapló margójára - Osztálytalálkozó 2008

Ígéret szép szó, így most, ígéretemhez híven, igyekszem beszámolni egy rendhagyó osztálytalálkozóról.

Anno, alig pár évvel ezelőtt :-), 1989-ben ballagott egy vidám csapat az akkori Természettudományi Líceumból, Kolozsváron. Az évek alatt sokan sokfele jutottunk, voltak-vannak, akik tartották-tartják a kapcsolatot, s vannak (mint jómagam), akik sajnos teljesen elszakadtak a régi osztálytársaktól.

Szerencsére a mindenhova eljutó internet segítségével sikerült összeverbuválni az egykori végzős osztályt, dióhéjban megtudni ezt-azt egymásról s mesélni kicsit magunkról. GABI volt az első, aki merészen feldobta a magas labdát: az osztálytalálkozó ötletét. Sokan lelkesen bólogattunk, s elkezdődött a szervezés. A fő szervező Gabi volt, őt illeti köszönet és dícséret, hogy az időközben felmerült, lelkesedést lohasztó akadályok ellenére is töretlen kitartással dolgozott a kitűzött célért: 19 éves osztálytalálkozó 2008 augusztus 16-án. Mint általában, mikor nagyobb csapat összehívásáról van szó, sokféle ötlet repkedett, itt legyen, ott legyen, ilyen legyen, olyan legyen, végül - mindannyiunk örömére - GYÖNGYI kész tervvel lepett meg bennünket: ő és élete párja, az inaktelki református lelkipásztor, osztályfőnöki óra után szívesen látják az egész osztályt, helyszín Inaktelke.
Többszöri létszám és némi tervmódosítás után, végre elérkezett a várva várt nap, augusztus 16, szombat.

Gyülekeztünk az iskola előtt - amit időközben Természettudományi Líceumról Liceul Teoretic Onisifor Ghibu névre kereszteltek át.

Legnagyobb sajnálatunkra az osztályfőnöki óra elmaradt, Bara néni - Bara Magda egykori osztályfőnökünk - más elfoglaltsága miatt. Reménykedtünk, hogy legalább az egykori osztálytermünket megnézhetjük, de ez a kívánságunk sem teljesült, ugyanis az iskola épületét felújítják, mindenütt vödrök, állványok, óriási felfordulás az épületen belül és kívül is, és a portás nem találta az osztályterem kulcsát. Sebaj, kérésünkre előkerítette az osztálynaplót, amit nagy vidámsággal és némi nosztálgiával kevert melankóliával böngésztünk át.



Csoportkép az iskola előtt. Meg kell jegyeznem, alig hajszálnyit különbözünk végzős önmagunktól, "csupán" bölcsebbek, érettebbek és szebbek lettünk :-)

Az iskola elől kiscsapatunk, Gyöngyi vezetésével, elindult.

(elnézést, a képet este készítettem, ráadásul picit bemozdult)

Inaktelkén csodálatos környezet fogadott bennünket, szép és tiszta kis falu, nagyon szép portákkal, sok-sok gyönyörű virággal. (A faluról és a templomról külön bejegyzésben írok majd.)

Csomagok kirakodása, ismerkedés a környezettel és egy kis terefere után Jánosi Lóránt tiszteletes úr a templomba invitált mindannyiunkat.

Gyülekezünk, az osztályfőnöki óra helyett, rendhagyó istentiszteletre

Jánosi tiszteletes úr rövid, de nagyon szép istentisztelettel készült, melynek üzenete: törekedjünk arra, hogy mi magunk tiszta szívvel éljünk és ezt a hitet, a tiszta szivet, adjuk tovább gyermekeinknek is.

Az istentisztelet után röpke órára még a templomban maradtunk és a jelenlevők címszavakban, dióhéjba sűrítve elmeséltük merre jártunk, mit éltünk meg és át a ballagás óta. Réka felolvasta Bara néni levelét, aki, bár nem tudott eljönni, nem feledkezett meg rólunk - hogyan is tehette volna, mi voltunk a legkedvesebb, legaranyosabb, leg... osztálya! :-)

A beszélgetés ezután a szépen feldíszített könyvtár teremben folytatódott

Minden megfáradt, éhes utazó erről álmodozik, finomságoktól roskadozó, szépen terített asztal, kedves, szívélyes házigazdák

S mert a találkozástól, utazástól és egyéb izgalmaktól mindannyian megéheztünk, a vidám nosztalgiázás, "... és arra emlékszel ..." beszélgetések immár fehér asztal mellett folytatódtak

Míg mi, a nagyok, üldögélősen beszélgettünk, a gyerekek a pihenés aktívabb formáját választották, bujócska, kergetőzés, labdázás



A nap egyik fénypontja - a pörkölt.

Nyílt tűzön, hatalmas bográcsban, rengeteg husival, fűszeresen, finoman. És természetesen szigorú közösségi felügyelet mellett. Még a tiszteletes úr is kavargatta.

Pörkölt készülés figyelése közben jókat lehetett beszélgetni, emlékezni, s a házigazdák is meséltek, a faluról, a templomról, az életükről.

A főszakács úr, zöld kötényben

és a remekmű, hatalmas bográcsban

A pörköltet nemcsak elkészíteni kellett, de hozzáértő kezekkel, szemekkel tálalni. A főszakács úrnak még arra is volt gondja, hogy a petrezselymes krumplira is jusson a pörkölt finom szaftjából.

Pörkölt tálalva, káposztasalátával

A társaságból senki nem tudott (s nem is igazán akart) ellenállni az ínycsiklandó illatkavalkádnak, így hát pillanatok alatt ismét asztal mellé telepedtünk

A finomságos pörkölt és az édes bűnbeesésnek számító, hihetetlenül finom sütemények után bizony jólesett egy kis "ejtőzés", az élet fontos dolgai megvitatása mellett.

Röviden összefoglalva?

Akik ott voltunk kivétel nélkül nagyon jól éreztük magunkat. Érdekes és megható volt találkozni, visszaemlékezni ifjabbkori önmagunkra, rácsodálkozni, nicsak, miből lett a cserebogár, kit merre vitt az élete. A kezdeti, helyenként döcögős, elakadós beszélgetés útjából hamar felszakadt minden gátlás, és felszabadultan, nevetősen, jókedvűen emlékeztünk, meséltünk, kérdeztünk, őszintén érdeklődtünk.

Sajnáltuk, hogy sokan nem tudtak eljönni. Talán jövőre, a 20 éves évfordulóra.

A nap nagyon hamar eltelt, sokkal hamarabb, mint más napok, s mint kellett volna, az este hirtelen szállt le, s mi búcsúzkódtunk. Távozáskor Gyöngyinek még arra is volt gondja, hogy útravalónak, "a batyuba, hamuba sült pogacsaként" mindenki kapjon egy süteményes csomagocskát és egy csokor színes virágot.

Felírtunk címeket, telefonszámokat. Fényképek köröznek az interneten, mesélve magunknak és azoknak, akik most nem voltak.

A nagyon kedves, őszinte és szívélyes vendéglátás szép emlékként velünk marad. Szűkösebb napokon eszünkbe jut a roskadásig rakott, szépen terített asztal, a fától enyhén füstös illatú pörkölt, a sütemények ínycsiklandó halma hófehér tányérokon.

A viszontlátás öröme. A padtársak, osztálytársak nevetése, szemük csillogása.

Jövőre, a 20 éves találkozón, talán többen leszünk. Reméljük, hiszen jó lenne, ha énekelhetnénk

újra itt van, újra itt van, újra itt van a nagy csapat,

csapjad össze, csapjad össze, csapjad össze a mancsodat,

és, hogy elférjünk, arra megkérünk, ne csinálj felfordulást ...

... csak gyertek el!

Személyes köszönet

Gabinak, a kitartó és töretlen lendületű szervezési munkájáért,

Gyöngyinek és Jánosi tiszteletes úrnak, a kedves meghívásért, szép környezetért, meleg fogadtatásért, finomságokért,

Mesinek a rengeteg fényképért,

MINDENKINEK a szép élménykért.

Morzsikák hőstettei: Fagyimennyország

Ettem én életemben sok féle-fajta-ízű fagyit mindenfelé széles e világon, közeli szomszédainktól kezdve Párizson át egészen Dubai-ig. De sehol olyan finomat, mint a Balaton közeli Gyenesdiáson, Maxnél, a Bringa Tanyán.
(jó, ez egy picit túlzás, de tény, Max fagyijaival együtt három ujjamon meg tudom számolni hol kóstoltam igazán jó fagyit; közel olyan jót, mint Maxé :-)

Nagykanizsáról jövet úticélunk a Bringa Tanya! Gumóval száguldottunk szélsebessen - persze az összes KRESZ szabály szigorú betartása mellett -, s én kicsit Szamár (Shrek) bőrébe bújtam, hiszen percenként kérdeztem páromtól, ott vagyunk már?! ott vagyunk már?!, pedig csak az ablakon kellett kinéznem, hogy lássam, nem még messze vagyunk..., nocsak, már közeledünk ..., Keszthely után járunk ..., hopsza! Gyenesdiás köszönti Önt! hirdeti egy tábla.

És már meg is érkeztünk!


A fagyispultot nehezen lehetett fagyira ácsingozók nélkül lefényképezni, s nem azért, mert a kiszolgálás, a minőség vagy a mennyiség bármi kivetni valót hagyott volna maga után.


Ezúttal, mivel előre bejelentkeztünk, ahogy rendes házból való emberkéknek illik :-), Max már várt bennünket. Szívélyes és kedves vendéglátó és házigazda, beszélgetésünket még ama nem elhanyagolható tény sem zavarta, hogy míg mi ráérősen lábalógáztunk Max serényen és keményen dolgozott. Térült-fordult, s a beszélgetést ott folytattuk, ahol pár percre abbahagytuk, míg Max beadagolta az újabb fagyit, ellenőrizte a frisset, pultban feltöltött, s ki tudja még milyen varázslatos konyhai bosziságokat követett el :-)

Míg azon törpöltünk, milyen finomságokat válasszunk - mert első nekifutásra az ember gyereke naivan azt hiszi, nem fog végigkóstolni mindent fagyit a bő kínálatból -, ismét megerősödött bennem a mondás igaza, miszerint sok jó ember (és bringa) kis helyen is elfér.


A fagyikról nem írok sokat, mert szókincsem talán szegényes a remekművek leírására.
Talán annyit mégis, hogy fenséges.
Még annyit, hogy kellően hideg, de nem fagyos, nem jeges, nincsenek benne jéggé fagyott-felolvadt darabkák.
S még csak azt, hogy krémes. Könnyedén krémes, már-már puha, olvad a nyelven, de nem tűnik el nyomtalanul, íze finoman megmarad. Semmi kellemetlen utóíz, aroma-érzet, az ízkavalkádból hiányoznak az E-k is.

A csokifagyi igazi belga kakaóból készül.
A kiwi fagyi valódi gyümölcsből, ugyanígy az összes gyümölcsfagyi.
A nyolc utáni mentás-csokoládés, hát az maga az édes bűnbeesés.
A joghurt fagyinál már kezdtem felemelkedni.

Nagymama pitéjénél pedig már lebegtem a föld felett. Azt a rafinált ízvilágot!
A bohócok csemegéjét - igazi gyerekfagyi - a fagyiban furfangosan megbuvó apró cukorkák teszik felejthetetlenné. Felnőtteknek is ajánlott.

A gesztenye fagyinál feladtam, hogy valaha is visszatérjek a földre.
A sacher és a somlói galuska fagyik, mintha csak mestercukrászok remekbe készül tortája és süteménye lenne, fagyiban megálmodva.

A citrom fagyinál pedig megfogadtam, ezentúl csakis itt fagyizom, a Bringa Tanyán.


Miért is Morzsikák hőstettei a bejegyzés címe?
Szerintem igazán hőstettnek számít egy olyan fagyizó megálmodása, létrehozása, színvonalas fenntartása, mint a Bringa Tanya. Tisztaság, kedves, mosolygós kiszolgálás, remekbe szabott, felejthetetlen fagylaltok, hangulatos környezet, finom sütemények, házi limonádé várják a betérő, fagyira, pihenésre vágyókat. Mint hűsítő oázis a végeláthatatlan mindennapok sivatagjában.

Morzsikák hőstettei: Pannicica, Z és a Balaton

Volt egyszer, hol nem volt, az üveghegyen túl, ahol a kurtafarkú malac sem túr, Szarvas és Mezőberény után, ám még Gyulán innen, Csabának Békés városa. Ebben a városkában éldegélt nagy-nagy boldogságban Pannicica Morzsika és az ő édes egy ura, Z.

Egy szép napon Pannicica és Z kerestek egy hatalmas nagy fát, jól körbejárták, innen is, onnan is megnézték, majd elővették hazulról hozott fejszéjüket és belevágták a nagy fába. Attól a naptól kezdve másra sem tudtak gondolni, mint a nagy fába vágott fejszére. Sem éjjelük, sem nappaluk nem telt el úgy, hogy a Nagy Célról ne beszéltek volna. Újra meg újra átbeszélték, fontolóra vettek minden számba vehetőt, aludtak rá egyet, aztán még egyet. Rekkenő hőség, mikor már tikkadt szökcsenyájak sem legelésztek, jégesős zimankó, háztetőket táncoltató szélvihar - meg se kottyant nekik. Csak a Nagy Cél lebegett a szemük előtt. Hosszú-hosszú napokon át, sokszor fáradtságtól, álmosságtól részegülten készültek a Nagy Napra, amikor elérhetik a Nagy Célt.

Hosszú hónapok teltek el. A Nap felkelt, s megint lepihent, az égen kergették egymást a Holddal, sok víz lefolyt a Dunán, de még a Tiszán is, az előző ősszel elvetett termés beérett, már-már aratták, mikor végre felvirradt a várva várt Nagy Nap.
Pannicica és Z a feladat súlyátol mit sem riadva boldog feszültségben várták az indulást.

Morzsika város összes Morzsikája, de még a tiszteletbeli Morzsikák is értük szorítottak. A cukrász kezében megállt a habverő, a kukta is elfelejtett torkoskodni, a kutya nem üldözte a macskát, s az sem a verebeket, az ősöreg toronyóra a bimm után nem ütött bamm-ot. Mindenki feszülten figyelt, majd három óra hosszat.

...

Bízva abban, hogy rövidke írásom fentmarad s az utókor tanulságára szolgál, az alábbiakban a Nagy Nap és a Nagy Cél izgalmait nem saját szavaimmal tolmácsolom, de következzék Pannicica elmesélése, saját számítógépbillentyűzetéről:

A strandhoz mindössze 100 m-re sikerült szállást szerezni, valami hihetetlen disznó szerencsével :) Strandoltunk, úszkáltunk, voltunk Badacsonyban hajóval, felmásztunk a kilátóba, visszafelé pedig beugrottunk 1-2 pincébe :)) Pénteken lefeküdtünk időben, mert másnap 6-ra terveztük a felkelést. Reggeliztünk, az idegességtől (hiába no, az ismeretlen) vagy háromszor voltunk fejenként WC-n… A szervezés valami szédületesen profi volt! A Boglárról indulókat sűrű hajójárat vitte át Révfülöpre, ehhez egy karszalagot kellett kérni, hogy átúszók leszünk. Áthajóztunk, tömve volt emberekkel, akik röhögtek, viccelődtek, izgatottan mutogattak a már indulókra, akik a vízben szelték a habokat. Kitöltöttük a jelentkezési lapot, megmérték a vérnyomásunkat, regisztráltunk. Naptej, vazelin a kihűlés ellen, ettünk egy müzliszeletet, leadtuk egy sátorban a csomagunkat, ruháinkat, hogy vigyék vissza Boglárra, és elindultunk. Mikor becsobbantunk, az első 100 m maga volt az iszonyat, a halálfélelem, a rettegés. Szörnyen hullámzott, de annyira, hogy ide-oda dobált minket, kapálózni kellett, közben utánunk is jöttek a többiek. Zuram kalimpált, hogy ússzunk a hajók felé, ha van valami, legalább meg tudjunk valamibe kapaszkodni, és ki tudjanak minket szedni. Arra gondoltam, hogy ezt nem fogom kibírni 5,2 km-en keresztül :( Egyszer csak megláttam középen egy piros bóját, de azt hittem, hogy ott is meg lehet kapaszkodni, nem pedig valami határkő, így szépen elhaladtam mellette. Később mondta egy pasas, hogy 500 m volt – egy örökkévalóságnak tűnt, és még csak 500 m??!! Teljesen más, mint az uszoda, segítség! A víz elsodort minket egymástól, buzgón küzdöttem, és ittam szorgosan az üdítő Balatont :) Egyszer csak feltűnt az 1 km-es, óriási bója! Aztán nagy sokára a 1,5 km-es kisebb! Onnantól kezdve viszont mindketten áteshettünk a kezdeti ijedtségen, sokkon, pánikon, be is melegedtünk kellőképpen, kitapasztaltuk a nyüvedék hullámokat, és elkezdtük hasítani a vizet! Sorban hagytunk le mindenkit! Tudod, a kopasz-kigyúrtakat is :))) Zuram jobban bírta, ő mindig előttem járt vagy 100 m-rel, és hátra-hátra nézve ellenőrzött, hogy élek-e még, én pedig mindig kinéztem magamnak valakit, akivel kb. egy tempóban úszunk, átnézegettünk egymásra idegenül is, biztatva, vizet nyelve. Ákost énekeltem magamban, nézelődtem, és arra gondoltam, hogy tyűha, ez egy országos buli, én meg itt vagyok a kellős közepén :) 3 km után már azt tervezgettem, mit kéne írni sms-ben, és mit fogok felvenni első nap a munkahelyen az ajándék pólóhoz :))) Mikor végül talajt ért a lábunk, valami hihetetlen hisztérikus nevetés fogott el, csak nevettem megállíthatatlanul. Mikor pedig megláttuk az eredményeinket… El sem akartuk hinni, hogy a cudar kezdéshez képest kvázi mekkorát hajráztunk 3,5 km-en! Nagy élmény volt, na! ... A 2.54 a Zuram ideje, én rávertem kemény 04 ezreléket vagy hogy :)

...

S mint a mesékben lenni szokott, a népek hetedhét országból csudájára jártak csodálatos Pannicicának és hősies Z-nek, akik még most is boldogan élnek, vidámságban, boldogságban, örök fiatalságban. :-)

Itt a vége, fuss el véle!

utószó: XXVII. Balaton-átúszás, száraz, de érdekes adatok az idei átúszásról

Új családtag

Pénteken, augusztus 8-án sok minden történt.
Manó 23 hónapos lett :-)
A párommal hajnalban keltünk és - erre évek óta nem volt példa - vonatoztunk, négy és fél órát.
Manót reggel ÉSzüleim ébresztették, sőt, további programként az esti játék, vacsora, fürdés-lefekvés is a tennivalók listájára került :-)
Meglátogattuk Max barátomat.
Rengeteg fagyit ettünk :-)
És, új családtag érkezett.
Illetve elmentünk érte.
Ő pedig hazahozott bennünket.

Ferrari piros, formás, nem zömök, de egyben van. Magányosan ácsorgott az udvaron több sorstársa között. Párom rátalált, mondhatni szerelem volt első látásra :-)
Látszatra megtévesztő lehet. Első pillantásra kicsinek tűnhet, s ezáltal könnyedén lehagyhatónak, pedig erős, mint a bors. Sőt. Mint a bors chilipaprikával és egy kevéske erőspistával. Hat sebességes és erejét, lendületét meg is mutatta, meghálálva, hogy gazdára talált bennünk.
Belső és pakolós méreteiről annyit, hogy mindene pont akkora, amekkorának lennie kell. Hűtőtáska, gyerekkocsi, gyerekülés Manóstól, két nagytáska, párom és jómagam kényelmesen elfértünk. S még csak nem is kellett kucorognom az ülésben, a lábamhoz nem kerültek csomagok.
Eredeti ruhájában is szép volt, de kicsit fel-átöltöztettük - illetve párom ügyességét dícséri a dizájn és a szép matricázás -, így már önálló személyiség lett, egyedi és messziről felismerhető köntösben.
A neve Gumó, igaz, hivatalos papírjain ez áll Fiat Panda 100hp Sport.

Ilyen volt




Ilyen lett