Oldalak

2020. máj. 2.

Zöldfűszeres, kapros, túrókrémes torta

Bár Édesapám mindig szívesen eszik a sütikből, tortákból, édes pitékből, amiket én készítek, igazán a sós sütiket szereti. Ezért néhány éve a már majdnem hagyományos, különböző epres torták helyett sós  pitével, piskótával köszöntjük fel születésnapján.
Idén (is) erre a kapros, túrós-mascarpone krémes fűszeres piskótára esett a választás. Az eredetijét sok idővel ezelőtt a Kifőztük! oldaláról lestem. Szokás szerint, kicsit változtattam a recepten, csak annyit, hogy a piskótába zöldfűszereket kevertem, borst, fokhagymát. A krém szinte minden sütésnél más, volt már körözöttes, tojáskrémes, kenőmájasos, tejfölös. Idén tavasz-ízű kapros krémmel töltöttem a zöldfűszeres, sós piskótát.
Mivel a maradj-itthon, maradj-otthon ajánlás eléggé behatárolja a mozgásterünk, így úgy kellett időzítenem a tortát, hogy egybeessen a heti bevásárlás szállítással, frissen készüljön és a nagy naphoz közel is legyen. Előző nap estére nem maradt energiám sütni, másnap hajnalban kezdtem neki, amíg a piskóta sült, összeállítottam a krémet; aztán a piskóta kihűlése alatt gyorsan kávéztam; ezután összeállítottam a tortát, azaz betöltöttem, bevontam. A díszítésre már nem maradt időm, ezt a munkát életemjobbikfelére bíztam, annyi ötlettel, hogy vonja be a gyerekeket is.
A tortadíszítés végül apa-fia program lett, és igazán nagyon jó munkát végeztek, csudaszép torta került ki a kezük alól. :-)


Sós torta - zöldfűszeres piskóta kapros krémmel

hozzávalók, piskóta - 18 cm forma

4 tojás
50 g liszt
50 g étkezési keményítő
1 kk só
1 mk sütőpor
kb 1 ek-nyi friss, vegyes zöldfűszer: bazsalikom, majoranna, rozmaring
néhány tekerésnyi frissen őrölt bors
1 mk fokhagyma granulátum (elfőztem/sütöttem a friss fokhagymát)

hozzávalók, krém

500 gr túró
250 gr mascarpone
2 bő ek sűrű tejföl
só, bors
sok-sok friss kapor

hozzávalók, díszítés

változó, lehet: friss zöldségek, főtt tojás, friss zöldfűszer


A lert 175 fokra kapcsolom (nem légkeveréses); a tortaforma aljába sütőpapírt teszek (az oldalához nem kell).
A tojásfehérjéket a sóval kemény habbá verem, majd egyesével beledolgozom a tojássárgákat (továbbra is kézimixerrel, magas fokozaton). Az étkezési keményítőt, lisztet, sütőport átszitálom, összekeverem a borssal, fokhagyma granulátummal, majd az apróra vágott, vegyes, friss zöldfűszerekkel. Az elegyet beleszórom a tojáshabba, fakanálra váltok és széles mozdulatokkal beleforgatom a száraz hozzávalókat a habba.
A tésztát a tortaformába simítom, majd nagyjából 15-17 perc alatt készre sütöm (tűpróba). A piskótát néhány percig a formában pihentetem, majd rácsra téve hűlni teszem.

A krémhez kézimixerrel összedolgozom a túrót, mascarponet, tejfölt, sót, őrölt borst.
Ha többféle krémet tervezek, akkor ennél a lépésnél két-háromfelé osztom a bekevertet és külön-külön ízesítem. Most kívül-belül ugyanazt a krémet használtam, sok-sok friss (na jó, tavaly szedett, frissen fagyasztott, most mélyhűtőből elővett) kaprot kevertem a túrós-mascarpones-tejfölös egyveleghez.

A kihűlt piskóta tetejéből levágom a "puklit", ha sütés közben felpúposodott kicsit, majd három lapra vágom. Tortatálcára teszem az egyik lapot, az aljára kenek egy picit krémből (elkerülendő, hogy a kész torta lecsússzon a tálcáról), megkenem a krém harmadával, újabb piskótalap, krém második harmada, végül a felső lap, amit kicsit lenyomogatok, hogy a krém mindenütt egyenletes legyen. Utolsó lépésként a tortát bevonom a krémmel, lazán letakarom és díszítésig hűtőbe teszem.


Mint említettem, a díszítés a fiúk munkája, szerintem nagyon szépet alkottak.

A kész tortát életemjobbikfele délután leszállította, Édesapámat a nagy napon "élőben" köszöntöttük fel Skype-n.

Drága Édesapám, a jó Isten tartson meg sokáig, erőben, egészségben, szeretetben!

Nincsenek megjegyzések: