Oldalak

2012. febr. 15.

Amerikai fánk, olaj nélkül


Kronológiailag :) most Tücsike első születésnapi tortája következne. De ugrunk kicsit az időben és amolyan 'bréking nyúz'-ként idebiggyesztem a lerben sült fánk, más néven amerikai fánk, történetét.

A farsangról és a februári népszokásokról írtam már korábban, s ha már farsang, akkor ugyebár elengedhetetlen kellék a fánk. Legyen az nagy, kicsi, esetleg óriási, nagymama féle szalagos, fodrosodó rózsafánk vagy éppen csöröge, tíz perces édes vagy joghurtos sós, lényeg, hogy fánk legyen.

Nagyon szerettem volna elkerülni az olajban sütés maceráját, így hát nekiláttam sütőben sült fánk receptet keresni.
Pár perc múlva azt hittem felrobbanok.
Eleve kihagytam azokat a recepteket, ahol a fánkmasszát úgynevezett donut formában sütik, mert nekem ilyen nincs. Így is maradt éppen elég találat a gugliban, gondoltam, most jön a bőség zavara, csak győzzek majd válogatni. Hát nem így volt.
A legtöbb blog azzal kérkedik, hogy csakis kipróbált, bevállt recepteket ad közre. Elég naiv lévén ezt sokszor el is hiszem, de most a sütőben sült fánk recept alapján ugyancsak megkérdőjeleztem - tisztelet a valóban kivételeknek!
"Sütőben sült fánk recept" keresésre tízből nyolc szóról szóra ugyanazt a receptet adta, ami akár jó is lehetne, ha nem lenne gubanc már a hozzávalókban: ...., 15 dkg cukor, ... 22 dkg cukor, ... 1 ek vaj, ... 1,5 dl olvasztott vaj, ... És a "csak kipróbált, bevállt recepteket" posztolók sehol, de sehol egyik leírásban sem részletezik, hogy mire kell a 15 + 22 dkg cukor, illetve, hogy a tésztába való zsiradék az 1 ek vagy 1,5 dl vaj. Gyűjtőoldalaknál jóhiszeműen még belefér, hogy nem bogarásszák át egyesével a kilistázott recepteket. Na, de a "bevállt és kipróbált" kategória ... No comment.
Szóval a lerben sült fánk recept keresésének eredménye első körben csalódás és mérgelődés volt.
Persze, lehetne próbálgatni, cukrot és vajat részletekben adagolni, dagasztás közben a tésztát ellenőrizni, ésatöbbi. Ha van rá idő, mód, energia. Ésatöbbi.

 

Mindegy. Legyintettem, ittam egy csésze kávét, aztán újra böngészni kezdtem. Rémlett, hogy Max mester sütött volt amerikai fánkot és mintha sütőben készült volna. Voilá, meg is lett, és igen, sütőben készült.
Az eredeti recepten kicsit változtattam, rétesliszt helyett sima fehér lisztből mértem 50 dkg-t, cukorból több került bele és kihagytam a citromos sót.
Az eredmény egy hihetetlenül könnyű, levegős, nagyon finom, másnapra is puha és élvezhető, sütőben sült fánk.



Amerikai fánk, sütőben

hozzávalók - tészta

2,5 dl tej
2 tojássárga
1 ek rum (érdemes valódi rumot használni; elhagyható, de jót tesz az ízének)
1 citrom reszelt héja (kihagyható)
50 dkg liszt
6 dkg puha margarin
8-10 dkg cukor (részben vagy egészében lehet vaníliás cukor, érdemes házit használni)
pici csipetkényi só
3 dkg friss élesztő

hozzávalók - máz, díszítés (és/vagy)

porcukor
cukormáz (porcukor + citrom/narancslé vagy víz)
csokimáz (bevonó csoki és tej/tejszín/margarin)
díszítő cukrok
házi lekvár

hozzávalók - egyéb

pogácsa/fánkszaggatók (kb 7 cm, 3/4 cm, 5 cm vagy poharak)
tepsik
sütőpapír

A tészta hozzávalóit kenyérsütő gép formájába rakom, alólra a tojássárgák, tej (éppencsak langyos, de legalábbis nem hűtőhideg) és rum, rámérem a lisztet, belereszelem a megmosott és szárazra törölt citrom héját, majd belekockázom a puha margarint. A cukorral lehet játszani, lehet fele részben vaníliás cukor (lehetőleg házi, az valóban vaníliás), de akár az egész is. Második sütésnél csak vaníliás cukrot tettem bele, igaz, csak 8 dkg-t, mert elfelejtettem időben feltölteni a vaníliás cukros köcsögömet.
Dagaszt-keleszt programot indítok, ez másfél óra alatt lefut. Lehet dagasztókaros robotgéppel vagy természetesen kézzel is dagasztani és utánna letakarva, meleg helyen, tálban keleszteni a fánktésztát, de mivel általában időhiánnyal küzdök, a kenyérsütő gépre bíztam ezeket a lépéseket.
Másfél óra múlva egészen enyhén lisztezett lapítóra (nyújtódeszka) borítom a hihetetlenül szépen megkelt, levegős, rugalmas, rendkívül jó állagú tésztát. Finom, de határozott mozdulatokkal kicsit átgyúrom, majd laskanyújtóval (sodrófa :) másfél ujjnyi (kb 2cm) vastagra nyújtom.

Tipp & trükk:
A fánkokat, ha csak lehetséges, érdemes sütiformázóval (pogácsa/fánkszaggatóval; ezek a formák élesebbek, mint egy pohár) és határozott mozdulattal kiszaggatni a tésztából, így a fánk széle nem törik össze és sütés alatt szebben felnő, szinte szalagosodik.

 

A középen lyukas fánkokhoz először a nagyobbik (kb 7 cm átmérőjű) pogácsa/fánkszaggatóval dolgozom. A kiszaggatott tésztát átemelem a sütőpapírral kibélelt tepsibe, majd ott vágom ki a közepét (kb 3/4 cm átmérőjű formával). Így a lapítóról tepsibe emelés közben nem oválosítom el a kört.
A középről kiszaggatott kisebb fánkokat külön tepsibe sorakoztatom, ezeket is levegősen egymás mellé, mert utókelesztés és sütés közben nőni fognak.
A "szabászati hulladékot", azaz a kiszaggatás után megmaradt tésztát összegyúrom, kétujjnyi vastag rúddá sodrom, nagyjából húsz cm-s darabokat csípek belőle. Ezeket a darabokat középen összehajtom és a két szárát összefonom. Így lesz belőle "szarkaláb" :)
Lyukatlan :) fánkokat egy kb. 5 cm átmérőjű pogácsa/fánkszaggatóval vágom ki, így utókelesztés és sütés után sem lesznek (szinte) ijesztően óriásiak.


A fánkokkal megpakolt három tepsit konyharuhával letakarom, meleg/langyos helyen 20-25 percig kelesztem.
Az tepsiben/formában kelesztés nálunk igen kényes művelet, ugyanis a konyhapulton nincs akkora hely, ahol párna/pokróc-fészket tudnék vackolni, főleg nem három tepsinek egyszerre. Így hát a kisebbik kanapét szoktam "kelesztőhelynek" használni. Ez azonban előre nem látott veszélyeket rejt magában :) Történt ugyanis, hogy egyszer elfelejtettem felcetlizni a kelni tett kenyértésztát rejtő pokróc-fészket, Manapóm pedig mit sem sejtve, úgy ahogy volt, felmarkolta és laza mozdulattal a kanapé mellett álló fotelba reptette a tésztát rejtő pokróc-dombot :) Szerencsére a kenyértészta nem vette zokon a rövidtávú repülést :) Az ehhez hasonló - óóóóó, véletlenül ráültem! - baleseteket elkerülendő, a fánkos tepsiket rejtő puha pokrócrengeteget felcetliztem :)


Amíg a fánkok kelnek, előmelegítem a sütőt 155-160 fokra (légkeveréses; normál sütőt általában 10 fokkal többre) és összeállítom a mázakat. A cukormázhoz 3-4 púpozott ek porcukorhoz apránként adagolok citrom/narancslevet vagy vizet. Simára keverem és ha túl sűrű lenne a máz, egy kis lével hígítom. A csokimázhoz kevéske (2-3 ek) tejet/tejszínt melegítek, beleszórom a kockára tört bevonó csokit (esetleg még megmaradt csokimikulásokat :) és egynemű masszává keverem. Vagy margarinnal olvasztom, vagy mikróba teszem, esetleg forró vízfürdőre, általában mindenkinek megvan a maga bevállt csokiolvasztási technikája :)


A szépen megkelt fánkokat (először a legnagyobbakat, aztán a középről kivágott formákat, végül a szarkalábakat) 15-20 perc alatt aranybarnára, illatosra sütöm.
A még forró fánkokat - ha nem kerül rájuk máz - megszórom porcukorral vagy gyors mozdulatokkal - ecset vagy kanálhát segítségével - bevonom a cukor- vagy csokimázzal és megszórom az előkészített díszítő cukrokkal. Érdemes gyorsan dolgozni, mert a mázok, főleg a cukormáz, nagyon gyorsan szárad.
Az apró, színes cukorgyöngyöket egyszerűen beleszórom a mázba, míg a nagyobbakat egyesével rakosgatom. Nem szeretem a cukor- vagy csokimázas süteményt belenyomni a díszítő cukorba, mert a mázból óhatatlanul lecseppen és összeragad a cukor.
A kész fánkokat rácsra pakolgatom (kenyérvágó deszka rácsa vagy sütőrács) és ehetőre hűtöm.

 

Az első fánkba némi fentartással haraptam bele. Óvatoskodásom felesleges volt. A sütőben sült fánk könnyű, szinte elröpül, tésztája levegős és foszlós, máz nélkül sem fojtós. Ha a megmaradt fánkok - ha megmarad :) - letakarva éjszakáznak, másnap is puhák, finomak, élvezetesek.
 
Figyelem! :)
A még meleg fánkokból jelentősebb mennyiség (4-5-6-... db :) együltőhelyben való elfogyasztása hascsikarást eredményezhet! :)
Ezek a amerikai fánkok - mázzal, máz nélkül - első kóstolásra függőséget okoznak! :), ezért érdemes mihamarabb egy újabb sütést betervezni :)


Jó étvágyat !

23 megjegyzés:

Karulino írta...

Ez kell nekem is!!!! Olajszag és takarítás nélküli fánk!!! Remek!

Petra írta...

Szépek! Nekem is nagyon tetszik, hogy sütőben sütöd! Már mentem is. :)))

Chef Viki írta...

Röhög :-DD A kelesztőhelyen :-DD Meg a cetlin :-D

A fánkjaid egyszerűen mesések lettek!! Tavaly megtöltöttem őket csokikrémmel és sajtkrémmel (na nem egyszerre a kettővel :-D), most ezekkel a csodákkal meghoztad a kedvemet az újrázásra!

Édeskonyha írta...

Éljen a fröcsögős olaj nélküli fánk, ezer köszönet! Recept mentve

Emi írta...

Jaj de örülök ennek a receptnek. Imádom a fánkot, de inkább kerülöm, az olaj miatt. Így aztán már sokkal másabb. Alig várom beleharaphassak:)

Garffyka írta...

Köszönöm :)

CV - azért megkóstolnék egy sajt- ÉS csokikrémes fánkot :D

Karulino,Petra, Édeskonyha, Emi - remélem nektek is ízleni fog. Előre is köszönöm, ha megírjátok, milyen lett.

Daisy írta...

worthless.Ez nekem is nagyon tetszik!
Gondoltam már rá én is, de nem ilyen szakszerűen előkészülve, ezért biztosan nem is sikerült volna.
Ezt sajnos muszáj lesz megpróbálnom!
Köszi a receptet!

Daisy írta...

Ja, az első szó a szóellenőrzés lett volna, de rossz helyre írtam. Ha,ha...
Mi ez az új szóellenőrzés? Már máshol is láttam.
Úgy is addig kattintgatok, amíg nem ad olyat, amit le tudok írni.

Max írta...

Szuper! Sütök is egy adagot a hétvégén:-)

Garffyka írta...

Daisy, nagyon szívesen :) Bár nem saját kútfő, én is "kölcsönvettem".

A szóellenőrzést, azt hiszem, be lehet állítani, hogy legyen-e. Nálam egy darabig nem volt, de akkor elég sok "spam" szerű bejegyzés lett hirtelen.

Garffyka írta...

Max, az a szuper, hogy anno te megsütötted az első adagot :) Köszi :)

Naty írta...

Ez nagyon jónak tűnik....én is meg akarom csinálni....de milyen sorrenbe kerüljön bele az élesztő....vagy mindegy....

Garffyka írta...

Naty, én úgy szoktam a saját kenyérsütő gépem formájába tenni, hogy alólra a folyékony hozzávalók, rá a liszt, puha vaj/margarin felkockázva, cukor, és a legvégén az élesztő. Ha szárított, akkor csak beleszórom, ha friss, akkor igyekszem valamennyire szétmorzsolni.
Ha késleltetéssel (nem azonnal) indítom a kenyérsütő gépet, akkor a liszt tetejébe kis lyukat készítek egy kanállal, oda teszem az élesztőt (szárazat is, frisset is) és liszttel letakarom. Így a konyhai nedvességtől nem indul be az élesztő még azelőtt, hogy a kenyérsütő gépet beindítanám.

Remélem sikered lesz az amerikai fánkkal, nagyon finom! :)

Unknown írta...

Megsütöttem. Másnak is "buktaszerű" lett? Én nem szúrtam ki. Gyönyörűen feljött, hatalmasak, de nem fánkszerű. Mást vártam. Legközelebb olajban sütöm, hátha...Nem győzök a Lidlbe amcsi fánkot venni, mert imádom, de annak tök más állagú a tésztája. Próbáltam már az élesztő nélkülit is, az meg olyan piskótaszerű.

Garffyka írta...

Kedves Nikol S., mivel ez lerben sül, más az állaga, mint pl az olajban sütött szalagos fánké; nekem egyik sütés sem lett buktaszerű, levegősebb, könnyebb tésztát kaptam a végén, mint egy hagyományos buktáé lenne. Valószínűleg érdemes a nagyoknak kiszúrni a közepét, másként viselkedik a tészta kelés, sülés közben.
Remélem, azért ízlett buktaszerűen is :)

Pippilotta írta...

Már sokadszor készítem, a család imádja (még a kevésbé édesszájúak is, mert a citromhéjtól pikáns!). Köszönöm szépen, hogy feltetted a receptet (külön köszi a bíztató képekért), minden elismerésem! Tökéletes recept, kifogástalan, elronthatatlan, a tészta finom lufis és másnaposan is issssteni! (Mármint mikor a fánkból marad másnapra -nem amikor mi vagyunk másnaposak:) Igaz, nem szokott maradni...) Tehát: nagyon köszi, így tovább, azóta minden barátosném így készíti a fánkot:))

Kiki írta...

Elkeszitettem es nagyon finom lett. Pont olyan, amilyet szerettem volna. Nagyon szepen koszonom a receptet :)

Névtelen írta...

Egész egyszerűen zseniális, ez most akkor egy bevált recept:))))))Megsütöttem, feldíszítettem, utána lefotóztam a fiaimnak, hogy mihamarabb jöjjenek megenni:)Köszönöm
Márti

Garffyka írta...

Márti, igen, ez egy valóban többször kipróbált és bevált recept :)
Nagyon örülök, hogy ízlett! :)
Köszönöm, hogy megsütötted és véleményt írtál :)

Névtelen írta...

Kedves Garffyka,

halasan köszönöm ezt a receptet, valami brutalisan finom lett! Ilyet kerestem, nagyon örülök, hogy rabukkantam!
Köszönöm! :)
Viki

Garffyka írta...

Kedves Viki!
Köszönöm, hogy az én blogomról választottál receptet és nagyon örülök, hogy ennyire ízlett! :D

Emi konyhája írta...

Én ma fogom kipróbálni! Izgatott vagyok, hogy sikerül-e?!

Garffyka írta...

Kedves Attiláné Komáromi, remélem nálad is sikere lesz :-) Kérlek szépen, írd majd meg, milyen fogadtatása volt.