Oldalak

2012. márc. 14.

A tütü titkai


Kivételesen :) nem egy újabb finomság receptjét, de egy habos rózsaszín tütü "titkait" "vetem papírra" :)
Igen, jókora késéssel, hiszen mondhatni ki emlékszik már a tavalyi hóra és idei farsangra - na, mi igen :)

Farsang volt idén is, sőt, kiscsaládunk két farsangra is készült, ugyanis nemcsak Manónál az oviban, de Tücsinél a bölcsiben is volt 'beöltözős nap'.
Mi Manapóval nagyon készültünk, ha jobban nem is, de legalább annyira izgultunk, mint Manó. Tücsit, egyelőre :), viszonylag hidegen hagyta a jelmez kérdése, így helyette mi döntöttünk, milyen ruciba is bújjon a jeles napon.


Manó hamar kitalálta, hogy R2-D2 szeretne lenni. Rendben, megegyeztünk, hogy a bájosan esetlen kis fehér robot lesz, szerencsére idén már egy héttel farsang előtt megállapodtunk, hogy biztosan R2-D2 akar lenni. Elhatározás megvolt, kipipálva. Már "csak" megtervezni és elkészíteni kellett a jelmezt.
A munka oroszlánrészét Manapó vállalta magára. Nemcsak megtervezte, de szinte az egész jelmezt egyedül el is készítette. Fontos szempont volt ugye, hogy a jelmezben élni is lehessen, azaz játszani, leülni, ugrándozni, szaladgálni, enni. Tehát azonfelül, hogy Manónak is tessen, élhetőre is kellett készíteni. Sikerült :) Két nap kemény munkával elkészült R2-D2 földi másának ruhája. Manó csillogó szemekkel, büszkén és széles mosollyal nyugtázta, hogy még az óvónénik is felismerték, hogy ő bizony R2-D2!


Míg Manapó a kis robotjelmezen dolgozott, addig én Tücsi balerina ruháján ügyködtem. Az ötlet, hogy kisasszonyka balerinának öltözzön szerintem zseniális. Pedig nem is én találtam ki :)
Némi utánnajárással sikerült rózsaszín tüllanyagot vásárolni. Hozzá széles gumit, rózsaszín szalagot.
Elképzelésünk volt, hogy a tütü milyen is legyen - habos, elálló és rövid -, már csak a módját kellett megtalálni, hogy a kész szoknyácska úgy álljon, ahogy mi szeretnénk. Szerencsére minden tudás tárháza, aka internet, most is segített, jópár tütü készítési technikát átböngésztünk, s végül egy varrás nélküli változat mellett döntöttünk. Pontosabban, egyetlen dolgot kellett varrni, a gumiszalagot, amire a tüll került.
A 100 * 150 cm széles, rózsaszín tüllanyagból levágtam egy 10 cm-s csíkot - ebből készültek az apró rózsák és a masnik, és jutott masnikra az aktuálisan kedvenc plüssöknek is. A többi tüllanyagot 20 cm hosszú és 2 cm széles csíkokra vágtam.


A széles gumiszalagot, Tücsi derékméretéhez igazítva, levágtam és összevarrtam.
Majd kezdődött a másfél napig tartó csomózás. Nem volt egyben annyi időm, hogy együltömben megcsináljam a tütüt, ezért telt másfél napba. Nem bonyolult, mindössze türelmet igénylő munka.
Varrás nélküli tütüre kétféle megoldást találtunk az interneten: bogozással és hurkolással. Utóbbival próbálkoztam először, az eredmény nem tetszett, úgyhogy az addig felhurkolt 50 szál tüllcsíkot lebontottam és újrakezdtem, immár bogozással.
Viszonylag hamar rájöttem, hogy a gumiszalagot érdemes kifeszíteni, így két szék háttámláját hívtam segítségül, a székek nem tiltakoztak ellene.


A tüllcsíkokat a kész tütü hosszának kétszeresére szabtam.
Egyenként a kifeszített gumiszalagra bogoztam. Először egy laza bog, majd átcsavarva kissé meghúztam. Kb minden 10-15-ik csík után sűrítettem, azaz a már felbogozott tüllanyagot összetoltam.
Tüllcsík kézbe vesz, felbogoz, meghúz, odébb tol, tüllcsík kézbe vesz, felbogoz, meghúz, odébb tol, ... tíz csíkonként rendezés, sűrítés, majd újabb tüllcsík kézbe vesz, felbogoz, meghúz, odébb tol, ...
Trükkös, mert az így készült tütü szinte végtelen mennyiségű anyagot képes felvenni. Tücsi tütü szoknyácskájában 90 * 140 cm tüllanyag van és ha akartam volna, még fért volna bele. Ha más mondaná, én is nehezen hinném :)


Hogy a balerina szett teljes legyen, Tücsi fehér cicanadrágjának száraira varrtam egy-egy rózsaszín szalagcsíkot, ezekre egy-egy tüllmasnit. A hosszúujjú fehér pólóra pedig három apró tüllrózsát.
Voilá! :) Tisztára Anna Pavlova :)



2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Tündériek a gyerekek. Manó már kész legény, még nem régen izgulzunk a születésénél. Nagypapád boldog lehet a dédunokával, további jó egészséget kívánok a kis családodnak. Egy volt Morzsikás

Karulino írta...

Hát! Tündéri lett abban a kis szettben!